MÓRI BORVIDÉK – Mór az ezerjó hazája, képekben (2014)

MÓR, MÓRI BORVIDÉK – Mór Budapesttől alig 80 kilométerre, a Székesfehérvárt Győrrel összekötő 81-es főút mentén található. A fővárostól, ahogy Miklós Csabi a buszon fogalmazott, éppen annyira van, hogy még ne unjuk meg az utat, ám éppen annyira van, hogy már kirándulásnak tekinthessük, miközben nem szükséges egész hétvégi programban gondolkodni. A Móri borvidék a változatos Észak-Dunántúl borrégió része. E borrégióhoz a Buda környéki, s a Budapest feletti Duna-szakasz négy

(tovább…)

PRESTIGE DÍJAK – Takler, Kistücsök, DiVino, Bortársaság

AZ ÉV VÉGI BOROS események sorában rangos helyet foglalt el a Prestige Reserve díjosztó ünnepsége, melyre  december 13-án a Kárpátia Étteremben került sor. A díjátadó első részében Doszpod László sorra vette azokat a változásokat, amelyekhez a borászatoknak alkalmazkodniuk kellett az elmúlt években és várhatóan kell a közeljövőben is. Ezek közül kiemelendőek azok, amelyeket a válság váltott ki: árakban, szortimentben, piaci szegmensben alkalmazkodni kellett a csökkenő és átrendeződő vásárlóerőhöz.

(tovább…)