FURMINT FEBRUÁR – Furmint Nagykóstoló május 19

FURMINT FEBRUÁR – Furmint Nagykóstoló május 19

fURMINT fEBRUÁR MÁJUSBANFURMINT FEBRUÁR 2022 – MÁJUSBAN – A Furmint Február hagyományai tizenkét éves múltra tekintenek már vissza – idén azonban az alliteráló szókapcsolatot a pandémia miatt kialakult helyzet némileg megtorpedózta – ám a fajta mégis megér egy Nagykóstolót!  A Furmint Február kezdeményezés célja az volt 2010-ben, hogy a hazánk borkultúrája szempontjából kiemelten fontos szőlőfajta minél szélesebb körben eljusson a borkedvelő közönséghez és minél többen

(tovább…)

FURMINT FEBRUÁR 2020 – Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Köveskálon és Temesváron

FURMINT FEBRUÁR 2020 – Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Köveskálon és Temesváron

Furmint Február 2020FURMINT FEBRUÁR 2020 – Amikor 2009-ben először hallottunk a Furmint Februárról, még szokatlannak tűnt, hiszen akkoriban a szőlőfajtáról is kevesebbet tudtunk, és az ilyen típusú rendezvények sem voltak megszokottak. Amikor Kézdy Dániel fejében megszületett az eseménysorozat ötlete, még nem látszott, hogy milyen jövő áll a furmint előtt. Készültek már belőle komoly dűlős borok Tokajban, de a száraz tokaji

(tovább…)

FURMINT FEBRUÁR 2014 – ismét, s még jobban, mint eddig

5346_furmint-februarFURMINT FEBRUÁR 2014 – Ha akad az elmúlt évekből ötlet, ami jó, hát a Furmint Február kétségtelenül közéjük tartozik. S, ha már itt tartunk nem árt felidézni, hogy a Furmint Február „atyja” Kézdy Dániel. Kézdy Dániel mellett Tóth Adriennről sem szabad elfeledkeznünk, aki a Vinoport színeiben sokat tett a Furmint február sikeréért.

(tovább…)