A MAGYAR VEGETARIANIZMUS – korai története

A MAGYAR VEGETARIANIZMUS – korai története

Magyar vegetarianizmus történeteMAGYAR VEGETÁRIÁNUSOK ÉS ANTIALKOHOLISTÁK – Kádár János 1985 decemberében, a Szovjetunióban bevezetett alkoholtilalomra reagálva a következőket mondta az MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülésén a békés megyei elvtársaknak, Békéscsabán: „Sok ember mosolyog a Szovjetunió antialkoholista kampányán. Ezen nincs mit mosolyogni. Gorbacsov elvtárs elmondta, hogy az idei nyáron körülbelül 12 ezer halálesettel kevesebb volt a közutakon a Szovjetunióban, mint korábban, mert nem volt alkoholos befolyásoltság. Nem arról van szó, hogy most itt meggondolatlanul valamiféle antialkoholista kampányt indítsunk,

(tovább…)

A BABLEVES – ahogy még Kádár is szeretné

KÁDÁR JÁNOS elterjedt mondása, miszerint „a bableves legyen bableves” (helyesen: „a krumplileves legyen krumplileves”) meglehetősen egybecseng a gasztronómia évezredes felfogásával, amely a dogok önmagában való ízét emeli ki. Minden legyen olyan ízű, amilyen valójában, vagyis a bableves legyen bableves, ahogy Kádár is mondhatta volna, még ha kevéssé is valószínű, hogy a gasztronómia mélyrétegeiről a népmesék világában elterjedt piros láboskája mellett Kádár valaha is elmélkedett. A bableves régi kedvencem, egyike a leginkább kedvelt leveseimnek.

(tovább…)

GASZTRO-EXPORT – Haspropaganda

Kádár János (1912-1989), Forrás: politikapedia.huA GASZTRONÓMIA, a jó evés, s jó ivás tudománya már a korai időktől a diplomácia eszköze. Erre Európában különösen Franciaország nyújt jó példát. Berry hercege ismeri fel, majd később, XIV. Lajos uralkodása alatt – s azt követően – francia szakácsok ezrei alapozzák meg a gall gasztronómiai hegemóniát világszerte. Vajna Tamás írása a szocializmus évtizedeinek gasztrodiplomáciájáról szól.