HANUKA ÉS KARÁCSONY – nincs köztük eszmei kapcsolat

Hanukkah xmas hanuka karácsonyHANUKA ÉS KARÁCSONY – A Hanuka és a Karácsony ünneplésével azoknak a távoli őseinknek a homályba vesző rítusait követjük ma is, akik a téli időszakban évezredekkel ezelőtt összegyűltek, családjukban összefogódzkodtak, hogy a mindenható iránti áhítatos ünnepléssel a félelmeiket is legyőzzék és a reményeiket is megerősítsék. Ám, a téli napfordulókor leginkább mégis a sötétség végét, a fény születését ünnepelték mindenfelé az északi féltekén. Erre az eseményekben gazdag időszakra esik

(tovább…)

HÚSVÉT – Jézus és a nők, Mária, Zsuzsánna és sok más asszony

Holbein - Noli me tangere!MÁRIA MAGDOLNA – A feltámadt Jézus először egy nő és még véletlenül sem a férfi apostolok előtt jelent meg, aminek akár szimbolikus jelentőséget is tulajdoníthatunk. János Evangéliuma (20:11 – 20:18) Károli Gáspár fordításában így meséli el Jézus megjelenésének történetét:  „Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól.

(tovább…)

HÚSVÉTI LOCSOLÁS – a húsvét illata fás, keleties, virágos, fűszeres

 Śmigus-Dyngus - locsolkodás LengyelországbanA HÚSVÉTI LOCSOLKODÁS – „… a húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár legnagyobb hangulatcsináló. Mintha külön zenéje volna minden évszaknak, a piros betűk megannyi kis ministránsgyerekek

(tovább…)

TAVASZI ÉTELEK – Krúdy, Mikszáth, Jókai tavaszi kedvencei

Hónapos retekAz északi féltekén a meteorológiai tavasz március elsejétől május végéig, három hónapig tart. A csillagászati tavasz a tavaszi napéjegyenlőségtől a nyári napfordulóig tart, tehát hozzávetőleg március 21. és június 21. közé esik, s percre pontosan kiszámítható. Ezért is tudjuk, hogy az idei szökőévben (2016) a csillagászati tavasz éppen március 20-án, 5 óra 30 perckor kezdődik. A ínyes-tavasz azonban, az időjárás enyhülésétől függően, ennél akár néhány héttel korábban is már elkezdődhetett.

(tovább…)