HUNGARIKUM – a Szövetség és a karcagi birkapörkölt, 2013

HUNGARIKUM – Mint a közelmúltban többfelé megjelent „A Hungarikum Szövetség, a HUSZ Hungarikum Akadémia és a Hungarikum törvény stratégiáját alkotók szakmai véleménye a törvény erejénél fogva, illetve a Hungarikum Bizottság által hungarikummá nyilvánított elemekről. A „közfelkiáltásos” hungarikum alkotókat összefogó Hungarikum Szövetség (HUSZ) szerint a Hungarikum Bizottság által eddig hivatalosan hungarikummá minősített 15 tétel közül több nem állja ki a „hungarikum próbát”.

(tovább…)

MAGYAR, HAZAI és HAZAI FELDOLGOZÁSÚ – termékek

MAGYAR TERMÉK, hazai termék és hazai feldolgozású termék – végre tisztázódott, hogy a szabályozás szempontjából mindez mit is jelent. A Vidékfejlesztési Minisztérium jó hosszú nevű, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkársága a minisztérium sajtóirodája közvetítésével a honlapjukon jelentetett meg tájékoztatást arról, hogy mi viselheti – önkéntesen – a „magyar termék”, a „hazai termék” és a „hazai feldolgozású termék” jelölést.

(tovább…)

KONFITÁLT LIBABŐR – melegen ajánlva

A KONFITÁLT LIBABŐR egyike a legkedveltebb ételnek. Esszük reggelire, fogyasztjuk előételként. Jó melegen, jó hidegen. Elsőként fogy el sózva, csípős-édes lila hagymával, zöldpaprikával, kézzel tépett, falatnyi fehér kenyérdarabokra gondosan helyezve. Egy jó pálinka, előtte, csak növeli a kedvet, hogy konfitált libabőrt együnk. Az igazi szezonja az ősz, a tél, de nyáron sem vetjük meg, amikor jófajta fröccs társulhat hozzá. lehetőleg hideg, 6-8 fokos, és sava is legyen a bornak, mert a konfitált libabőr azt erősen kívánja.

(tovább…)