A HALÁLSOR ÉTELEI – szokatlan utolsó kívánságok

AZ ELŐZŐ RÉSZBEN leírt „esemény” után Price még lezuhanyozott. Öt óra körül járt, mire fáradtan visszaért a cellájába. Útközben gyakran elgondolkodott azon, hogy a kivégzett miért éppen azt kérte, amit, miközben tapasztalatból már nagyon is jól tudta, hogy az elítéltek utolsó étkezésnek leginkább csak kultúrájuk jellegzetes ételeit választják. A mexikóiak mexikói ételt, a feketék pedig a vékonybélből sütött, vagy főzött „chitterling”-től a sült csirkéig, sárgadinnyéig mindent, csak sok legyen.

(tovább…)

AZ EGGYÉ VÁLÁS MISZTÉRIUMA – kenyér és bor

AZ EGGYÉ VÁLÁS misztériuma, ismét csak nem véletlenül, a mindent keretbe foglaló étkezésekkel fonódik szorosra. A tilalmak, tabuk után akad példa másféle spiritualizmusra is. A Mediterráneum étkezési modelljének három alkotója közül (az olívát elhagyva) a kenyér és a bor váltak az úrvacsora előképeivé, ám az ószövetségi étkezések és áldozati lakomák éppúgy ide számítanak, ahogy a manna is:

(tovább…)

HOGYAN KELL MEGHALNI?

NEHÉZ A SZÍV, a szű, mondanám, csakhogy tompíthassam a szó komolyságát, a szív segédigéinek komorságát – viszont ha jó irodalommal találkozunk, fölösleges minden posztmodern táncjáték. Nem kell ide nyelvtekerés, az anyag körmönfont körülírása: az élet – élet, a halál: halál. S hogy mitől nehéz a szív? Annak oka éppen az, amiért a jó irodalmat, a személyes életet és a személyes halált együtt látjuk/láthatjuk egy műben. Több példára utalhatnék, de legszívesebben a klasszikus Tolsztoj-darabot mondom, az Ivan Iljics halálá-t. Amelyet kétszer olvastam szívszorongva az elmúlt másfél évben: feleségem halálakor és most, amikor Vathy Zsuzsa Életünk, halálunk című elbeszélését olvastam.

(tovább…)