MEZŐGAZDASÁGI MINISZTEREK VACSORÁJA II. – eu2011.hu

MÁJUS harmincadikán, hétfőn folytatódott az Európai Unió mezőgazdasági minisztereinek informális tanácsülése. A Debrecenben zajló rendezvény résztvevőinek ezen a napon is tartalmas programot állítottak össze. A délelőtt során megtekintették a Debreceni Egyetem Agrártudományi Karát, majd buszokkal a Hortobágyra indultak. A Hortobágyon meglátogatták a Pásztormúzeumot, a kirakodóvásárt, és a kézműves udvart is. Ezt követően ismét buszra szálltak és Mátára mentek, ahol a mátai ménes

(tovább…)

MEZŐGAZDASÁGI MINISZTEREK VACSORÁJA I. – eu2011.hu

AZ EURÓPAI UNIÓ mezőgazdasági minisztereinek informális tanácsülésére aligha kerülhetett volna jobb helyen sor, mint Debrecenben. A miniszteri delegációk vasárnap érkeztek a Liszt Ferenc repülőtérre, s innen indultak Debrecenbe. A délután során a delegációk tagjai a Debreceni Nagytemplomban már kulturális programon vettek részt, ahol a műsor előtt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mondott köszöntőt. A nagy múltú templomban a Debrecen-Nagyerdei református gyülekezet orgonistája, Karaszon Dezső adott koncertet.

(tovább…)

TERÜLETFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS MINISZTEREK VACSORÁJA – eu2011.hu

AZ EURÓPAI UNIÓ Területfejlesztésért és Kohéziós Politikáért felelős minisztereinek tiszteletére május tizenkilencedikén, csütörtök este a Szépművészeti Múzeumban adtak díszvacsorát. A száznyolcvan főnyi vendéget kellemesen hűs, illatos és könnyű Cserszegi fűszeressel (Frittmann Borászat), egy szép nyári borral, üdítőkkel és üdvözlőfalatokkal fogadták. Az est háziasszonya Bakos Piroska, a magyar uniós elnökség szóvivője volt. Érkezés után a vendégeket az 1994-ben pályakezdő muzsikusokból alakult Ensemble Philippe

(tovább…)

K&H OLIMPIAI MARATON VÁLTÓ – eu2011.hu

A MARATONI FUTÁS a kivételes sportemberek sportja, gondoltam eddig, aztán ma rájöttem, hogy ilyen kivételes emberből jóval több is akad, mint előzetesen feltételeztem. Délelőtt a Kossuth téren gyülekeztek a K&H Olimpiai Maraton Váltó résztvevői és nézői. 1165 három és hatfős csapat és az egyéni indulók, összesen legalább 5000 futó, de lehet, hogy több is indult.

(tovább…)

SYMBOL – elnökségi borvacsora

A SYMBOL egyike annak az öt uniós elnökségi referencia borbárnak, amely kiválasztásra került, s ahol az uniós elnökség borait megkóstolhatja az értő publikum. A közelmúltban hivatalos voltam a SYMBOL Budapest borvacsorájára, ahol a borokat Gál Helga elnökségi sommelier és Erdei Tünde a Symbol sommelier-je mutatták be. A borokhoz az ételeket Pápics Roland készítette.

(tovább…)