BANGÓ MARGIT ÉTTERME – elmélkedés a cigány konyháról is

BANGÓ MARGIT (63) Szabolcsban, Vásárosnaményban született, Kossuth-díjas „magyar roma előadóművész” (wikipedia). Előadóművészi tehetsége mellett egyebekkel is dicsekedhet, így például azzal, hogy „egykoron az ország legfiatalabb nagymamája volt”. Így már az sem meglepő, hogy, mint a celeb-híreket böngészve látom, kétszeres dédnagymama lett, vagy akár már többszörös is, de ez annyira mégsem izgatott fel, hogy nyomon kövessem.

(tovább…)

HAL ÉS BOR A PARTON – Római Part finoman

HAL ÉS BOR A RÓMAI PARTON – „Mielőtt beköszöntene az ősz, a hal és bor ünnepének szentelhetjük az utolsó nyári hétvégét a Római parton.” – szól az üzenet, majd folytatódik. „A mini fesztivál középpontjában a magyar halételek szerepelnek, az ország legjobb borainak kíséretében. A kellemes parti környezetben lesz halászléfőzés, harcsapaprikás bográcsban, harcsa és fogasfilé, rántott halak, és sok más ínyencség. Az italok és ételek találkozásán túl, négy napon át családi és gyermek programok is várják az érdeklődőket.”

(tovább…)

PACAL DISZNÓFEJJEL – a válság pompás étele

A PACAL már volt szereplője az egyik írásnak. Csülkös pacal címmel írtam egy igazán jól sikerült ételről. A pacal csülökkel is, disznólábbal is kiváló, ám a  pacalnak most egy másabb, egy disznófejjel készült változatáról esik szó. Az étel továbbra is egyszerű, ámbár az elkészítéséhez szánhatunk rá időt bőven. A pacalt a képen látható módon vízben, babérlevéllel, rozmaringgal főztem egy órán át, csak ezt követően vágtam fel. Közben feldaraboltam a disznófejet is: a fület keskenyre, hosszúra, julienne-re.

(tovább…)

CSÜLKÖS PACAL – a válság étele (recept)

A PACAL gyermekkoromban, s még később is úgy élt bennem, mint valami nagyon férfias étel, amit kemény vonású emberek büfék pultjainál, kockás abroszos kocsmákban fogyasztanak, s hozzá harmatosan gyöngyöző korsóból, másutt barna, vagy zöld üvegből, kőbányait isznak. Villáikkal ráérősen nyomják össze a sós vízben főtt, bőven mért krumplit, majd a kevés pacal szaftjával, s darabka fodros résszel falatot formálnak a villán. Szájukhoz emelik, fejüket elismerően oldalra billentik, éppen csak félig, egy pillanatra, ezzel is jelezvén az értők elégedettségét.

(tovább…)