BORFESZTIVÁL 2012 – zenei programok a Budai Várban

A BORFESZTIVÁL 2012 zenei programja a Budai Várban igen színes lesz az idén. Világzene, népzene, néptánc, bordal, rock ’n’ roll, harmonika, blues, jazz. A kínálat sokszínű, az élmény felejthetetlen lesz a Borfesztivál színpadánál mind az öt nap. A vidám arcoknak, tapsoló kezeknek, ritmust doboló lábaknak és a táncoló zenerajongóknak köszönhetően estére az is átveszi a ritmust, aki még nem oldódott fel kellőképp a finom borok kavalkádjától. Ínyenc lesz az idei kínálat.

(tovább…)

PÁLINKA, vagy MUSTÁR – méz vagy zene

TEGNAP VOLT a Spiritus Primus Pálinkafőzde és a Csík zenekar pálinka kóstolóval egybekötött sajtótájékoztatója. Cseh Gábort a Pálinkafőzde kereskedelmi és marketing vezetőjét régóta ismerem, korábban borokat kóstoltunk a boldog emlékű Eszencia Magazin, s tán más magazinok tesztjein. A pálinka sikere a minőség sikere is egyben, s egyre többen vannak, akik értik és becsülik a jó pálinkát. Ezért aztán minden a minőség mellett elkötelezett cég megérdemli a figyelmet, mint a most induló Spiritus Primus, amely már nevében is jelezni kívánja, hogy termékeit az élre szánja. A címben szereplő mustár a forgalmazott termékek másik csoportjára a székelyföldi kézműves termékekre utal, mert az is akad.

(tovább…)