BABITS MIHÁLY – Egyik 1938-as önéletírásában (Szekszárdi kadarka) Babits a mulandóság és maradandóság kérdéseit veti föl, amint nagybetegen, a gégemetszés után és a rádiumkezelések közti szünetben kitekint budai lakásából a ködös, novemberi tájba. És ekkor ezt mondja: mintha nem is egy fűtött, könyvekkel teli bibliotékában lennék, sokkal inkább egy másik, nem kevésbé fontos térben és időben.
GYÜMÖLCSOLTÓ napján hófúvásokat jelent az előrejelzés – hetyei udvaromat hó fedi, szigorú hideg tél járja 2013. március végén, a tüzelőt már nem lehet jobban beosztani; ma hozzák a megrendelt fát; az idei szezonban a harmadik alkalommal. A fák pedig tanácstalanul alszanak a kertben – két napja viszont szerencsésen összejöhettünk százan-százhúszan a zalai Pórszombat melletti Medes-hegyen, Kovács Gyula barátom öreg boronapincéje előtt, ahol a protokollok nélkül beszélhettünk a Tündérkert-mozgalomról;
EIN MANN, EIN WORT, egy ember, egy szó – a nem kibukott, hanem a nagyon is végiggondolt szavakhoz következetesen ragaszkodó férfiak kreálnak maguknak efféle jelmondatokat. Akik igyekeznek egy életen át megfelelni az adott szó szentségének. Ők azok a ma már kissé nevetségesnek ható vagy teljesen korszerűtlen alakok, akik az emberi élet anyagát nem mutatványként, hanem igazságként akarják felmutatni. Még akkor is, ha ez olykor hátránnyal, mellőzéssel, kirekesztéssel, kiközösítéssel akár meghurcolással jár.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!