A CHEESECAKE, azaz a sajttorta, mára legendássá vált, amiben a Cheescake Factory (USA) alig hatvan esztendőnyi múltja is szerepet játszik. Ez, akárcsak az amerikai káposztasaláta esete, egy olyan történet, amelyhez Amerika kell. A cheesecake (sajttorta) sztori az “amerikai álom” példája.
'Amerikai konyha' kategória archívuma.
A PASTRAMI New York egyik étel szimbóluma, ahogy a déli New Orleans emblematikus étele a Po’Boy szendvics. A knish már képes volt kultikus helyeket kialakítani magának, ahogy a pastrami esetében sincs másként. Akárcsak a knish esetében, a pastraminál sincs közmegegyezés. Akadnak, akik a vékonyabbra szelt változatra (Carnegie Deli), míg mások a kézzel vágott, vastagabb hússzeletekre esküsznek, amit a Katz’s Deli kínál a vendégeinek.
MÁR KORÁBBAN IS írtam az Iron Chef elnevezésű, Japánból induló és sok országot meghódító műsorról. Eddig már ajánlgattam, hogy ezt kellene megcsinálni itthon is, ám vélhetőleg még nem érkezett el erre az idő – vagy nem nekem kellett volna javasolnom. Én kedvelem ezt a műsort, sok ötletet ad, jól szórakozom rajta, ezért könnyed kikapcsolódásnak nézzetek meg egy rövidke, tízperces összefoglalót abból a részből, ahol a kacsa ötféleképpen történő elkészítése a feladat.
AZ ABLAKON kitekintve aligha a veteményezés az ember első gondolata, azonban az évkezdet és a 2010-es trendek is emlékeztetnek rá: lesz idén is tavasz, lesz idén is veteményezés. Ide kapcsolódik, hogy a First Lady, Michelle Obama a Fehár Ház kertjében alakított ki veteményes kertet. Ilyesmire az elmúlt évtizedekben aligha akadt példa, s az amerikai kormányzat legutoljára talán a II. világháború idején biztatta polgárait konyhakertek létesítésére.
BKV SZTRÁJK IDEJÉN különösen aktuális a Po’ Boy szendvicsre emlékezni. A legtöbb amerikai szendvics túlméretezett. Gazdagon sorakoznak rajta a legkülönbözőbb kalóriadús összetevők. New Orleans Po’ Boy (Poor Boy) szendvicse őrzi a hajdani hugenotta bevándorlók franciás konyhájának szellemét, s nem (annyira) ilyen, ahogy az ezen az osztrigás szendvicsen is látszik.
KNISH (Shimmel & Gabay)
A KELET – EURÓPAI (askenázi) zsidó konyha kedvelt étele a hússal, sajttal, burgonyával, hagymával, vagy kásával, savanyú káposztával, és az újabb időkben spenóttal, s mással töltött, sütőben, vagy zsiradékban sült krumplis gombóc. A knish. Ez az étel az orosz pirozskival, az olasz calzonéval, a mexikói empanadaval, vagy akár az angol pastyval tart rokonságot. Népes családja ez az ételeknek, amelyek közül a knish az újvilágba érkezett zsidók körében már-már kultikus fényben kezd feltűnni. Hasonlóan a szintén Kelet-európai bagelhez.
A COLESLAW (ejtsd: kolszló), vagy az USA déli államaiban egyszerűen csak “slaw”, nem más, mint egy nyers káposztából készített, ecettel is ízesített majonézes saláta, amihez vagy kerül más zöldségféle, mint a sárgarépa, uborka, hagyma, vagy gyümölcsök, mint az alma, ananász, vagy nem, vagy reszelnek rá sajtot, vagy nem.
A férfi és a grillsütés
Dr. NAGYMAROSY ANDRÁS geológus, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének docense, a földtudomány kandidátusa, a terroir szakértője most egy kicsit más minőségben jelenik meg a Food & Wine oldalán, mint ismerői megszokhatták. A doktor urat a blog BBQ írásai ihlették meg.



