A HELY ÉS AZ IDŐ a hetvenes évek Magyarországa, amihez annyit kell tudni, hogy az az idő – más idő volt. „Históriai”, mondanánk. Minderről legalább annyi köztudomású, hogy a legcsekélyebb mértékben sem voltunk „szabadok”, „függetlenek”, s a legkevésbé sem „demokratikusak”. Ó, hát a régi szép idők – akadt nekem Szegeden egy tanyasi iskolatársam, akivel az
'Ambrus Lajos írásai' kategória archívuma.
ÉNEK A PORBAN (hetvenes évek)
Kategória: Ambrus Lajos írásai
FÁZNAK A PANNÓNIAI mandulafácskák – a legalább két hete virágzó gyümölcsök fenn a hegyen, a Nagy- és a Kissomlón húsvéti próbák elé álltak: a bolond, szeles, esős, időnként havat hozó korai március nem biztos, hogy a legoptimálisabban kényeztette őket. De, mint a poézisben, a régi pannon költészetben, legalább is Pannonius óta, ő aztán kinevetik a zord időket. S bár mint a megvilágosodás, úgy csaptak le a mostani
EIN MANN, EIN WORT, egy ember, egy szó – a nem kibukott, hanem a nagyon is végiggondolt szavakhoz következetesen ragaszkodó férfiak kreálnak maguknak efféle jelmondatokat. Akik igyekeznek egy életen át megfelelni az adott szó szentségének. Ők azok a ma már kissé nevetségesnek ható vagy teljesen korszerűtlen alakok, akik az emberi élet anyagát nem mutatványként, hanem igazságként akarják felmutatni. Még akkor is, ha ez olykor hátránnyal, mellőzéssel, kirekesztéssel, kiközösítéssel akár meghurcolással jár.
AMBRUS LAJOS írásait többször is dicsértem, így ha ezt újra megteszem, a blog állandó olvasóinak már nem lesz újdonság. Ennek a Rolling Stonesról szóló írásának a szerkesztésére azért is emlékszem különös örömmel, mert azzal a vággyal keresgéltem hozzá a videókat, hogy Lajosnak is kedvére legyen, ha majd elolvassa, megnézi. Bízom benne, hogy a Shelley verset idéző ifjú Mick Jagger igazi meglepetés lesz, ahogy a Yardbirds negyven évvel ezelőtti filmfelvétele is. (Csíki Sándor)
JÓ NÉHÁNYSZOR rakosgattam össze és gondoltam végig egy zseniális család, az Asbóthok családtörténetét – legalább is egy korszak „három nemzedékének” históriáját és szinte minden benne található a mi köztes-európai nyavalyáink közül. Nemes fáradozás a honért, szinkron a korabeli tudományossággal, szenvedélyes gyűjtőmunka, honszerelem, szabadságszeretet, a feltámadt Magyarország örökös víziója, a férfiúi erények és spleen és magányosság és meg nem értés és árulás. És júdáspénz. Elsősorban a művek és bizonyos cselekedetek felől érkeztem – és tán szinte mindig oda kell(ett) kilyukadnom, hogy nincs erre a családi három nemzedékre pontos szó. Még körülírás vagy metafora sem.
REKVIEM a jegenyékért
Kategória: Ambrus Lajos írásai
KIVÁGTÁK az én falum gyönyörű, legalább száz éves jegenye- és kőrisfa-sorát az elmúlt héten. Tizenhárom jegenyét és tizenhárom amerikai kőrist. Ők egy nagyjából a boldog XIX. század végi időkben ültetett fasor utolsó hírmondói voltak, amelyet még valamelyik Felsőbüki Nagy uraság, talán Sándor, ültetett. Szépen, tervezetten, ahogy egy valódi reformkori család hagyományaihoz illik – a Bobáról Egyházashetyére befutó Bekenyi domb két oldalára.
Ó, ÁRNYÉKA AZ elköltözöttnek! – így szólítja a klasszikus invokáció a régi emlékbeszéd búcsúztatottját a ködös 19. században. Héroszok, szellemóriások, státuszférfiak sírdombjánál vagy akadémiai gyűlések tudós társaságában mondott és felolvasott oráció volt/vala ez a régi műfaj – olyanok fölött, akik „szép világosító csillagként tűntek fel ezrek előtt”, miként Kölcsey mond Kazinczyról.
EGY könyvet használok most ép foncsorú tükörnek – korrekt, részletes, alapos, nem homályos, nem torzít, nem kicsinyít. Egy könyvet, amely, mily divatos, a magyar borról szól. S aki a tükröt állította, egy szikár angol férfiú, bizonyos Alex Liddell: ő az ezredforduló táján végigutazta Magyaror- szágot, feltérképezte a régi és új borászatokat, kóstolt és szigorú jegyzeteket készített. Összerakta az ezernyi mozaik-darabkát, végiggondolta és megírta egy közel 350 oldalas munkában. Nem is volna ebben semmi meglepő vagy újszerű, ha nem éppen az ő keze tartaná orrunk elé azt a tükröt.
GONDOLKODTAM ÉN ELEGET, hogy Ambrus Lajos író barátomnak ezt az 2006-ban íródott művét 2009 végén beszerkesszem-e. Végül a szerkesztés mellett döntöttem, már csak azért is, mert az írás egészen személyes, lírai, s kiváló, és az irodalom történetében is különleges. Legfeljebb, ha az ókori szerzők között találunk hasonlót. Ez az írás vélhetőleg Ambrus Lajos egyik legszebb írása, ahogy aligha akad, aki valaha is szebben írt volna Kalóról, mint akkor és ott éppen Ambrus Lajos. (CsS)
VÖLGYSÉG: LIGETES dombvidék, itt-ott össze függő erdőkkel, melyet Vörösmarty „fiatalságom tündérországának” nevez – „Százados erdőségek, köztök, mint égi maradvány,/ Nyúlnak el a völgyek, fiatal szépséggel igézők…” A Völgység valójában az ismert tolnai tájnév, amely Kogutowicz Dunántúl monográfiája szerint a Mecsektől északra
SZOMBATHELYRŐL A HATÁRZÓNA felé a megszokott szocialista koreográfiák – vagy huszonöt éve jártam erre először. Akkori ismerősünk szolidan tárgyalt a semmiből hirtelen előbukkanó morc határőrökkel, s a katonák intettek: tovább.
RÓZSAMÁLI – “tyukmony sültnyi idő”
Kategória: Ambrus Lajos írásai és bor
DE ÉN VALAHOGY sose jutottam el Gyulafehérvárig. Vagy keresztülfutottam rajta, vagy mint legutóbb is, Dévához érve Hátszeg felé kanyarodtam, pedig a fejedelmi székvárosba, annak is híres dűlőjébe vágytam a leginkább. Így aztán a Rózsamáli titokzatosan tükröződő fényeiben nem pillanthattam meg a mennyországot – pedig mint valami különösen fontos álmoskönyvben szerettem volna lapozgatni.
ARRÓL PAPOL A NEMES irodalmi hagyomány, hogy vannak csudás dolgok égen és földön – ilyen például a Krúdy Gyula bátyánk emlegette gyönyörű nevű Rózsamáli is. A ’mál’ – „a hegyek alakját tüzetesen jelöli”, mondja a Czuczor-Fogarasi szótár egyik levelezője.
AHOGY MONDJÁK, valódi növényországi ’hungarikum’ ez a kellemes hangzású szőlőfajta, amely még nevével is históriai impressziókat idéz fel. Akár egy régi–antik költő, aki mindent tud, és mindent lát, és mindent visszatükröz: a Pintes is jól hátranyúlva az időben az elszállt dicsőséget hívja elő. Éspedig eme tovatűnni látszó végtelenben egy hajdan volt űrmértéket emleget -
ÖREG, MINT AZ ÖREG béres, öreg dajka, öreg Isten – amikor a melléknév a társadalmi tekintetben nagyobb, magasabb fokon állót jelent; de akad öreg szemű szilva, öregre vágott dohány, öreg ujj és öreg mise is, amikor valami a maga nemében a nagyobbat és méretesebbet jelöli. A mi Öreg olaszrizlingünk éppen nem nagyobb fürtű és bogyójú szőlő a társainál, sőt amazoknál sokkal kisebb – itt az Öreg természetesen a nagyobb kort, a vénebb, idősebb állapotot jelenti.
NEMRÉGIBEN AZ A meglepetés ért, hogy felhívott egy „olvasó” és olyan kecsegtető ajánlatot tett, amelynek semmilyen módon nem tudtam ellenállni. Azt mondta többek közt Szentesi Jóska (akkor még Szentesi úr), hogy egyéb gyűjteményes „hungarikum” fajtái között van neki Csókaszőlőből készült bora (is). (A Csókaszőlő a régi magyar nyelvben a fekete szemű szőlőt jelentette.
Tétova kérdésemre annyit válaszolt: akár meg is lehetne kóstolni.
SOMLAI SÁRFEHÉR – a nemlétező bor
Kategória: Ambrus Lajos írásai és bor
Ó, A SÁRFEHÉR NEVE először is a nyelvi reflexióikat szabadítja el: sárarany, sárfehér, sárhajú. Sárlik. De sárkerep és sárkülü, sárkór, sárfűz és sártök is. Aztán sármány és sármálinkó – a ’sár’ itt ellentétben az általánosan használt ’sár’ főnévvel, amely ugye a „víz által többé -kevésbé meglágyított, híggá tett földet” jelenti, mond a Czuczor-Fogarasi szótár, „kivált ha azt a járók lábai, a szekerek stb. föltiporják”, szóval a régi ’sár’ itt mindenütt elavult melléknévként szerepel. Jelentése a ma használatos főszínek egyike, a sárga – „És az ő fején alácsignek és fignek vala számtalan szörnyű sár gyíkok”, írja a kódexíró a Góry kódexben.
OLYAN KÜLÖNLEGES „termékről” beszélek, amely a legenda szerint még a Himnusz eredeti változatában is kiemelt helyet kapott: „Ménes szőlővesszein nektárt csepegtettél” – írta (volna) a sort Kölcsey az irodalomtörténeti legenda szerint, de később Ménest kicserélte (volna) a jobban hangzó Tokajra. Akár így, akár úgy (én egyébként a Ménes-verzióról semmilyen filológiai adatot nem találtam), azonban mégis: Ménesnek a nagyszerű minőség szinonimájának kell lennie.
BORISSZA SZÓTÁR (régtől- máig)
Kategória: Ambrus Lajos írásai és bor
A RÉGIEK, HA nagyon árnyaltan akarták magukat kifejezni, annyit használtak saját borízlelésük felsőfokául, hogy kitűnő. Hogy tüzes. És zamatos. Vagy: igen jó. S aki esetleg mélyebbre merülne a magyar borissza szótárban, egy elképzelt régi „tesztelésben”, efféléket találhat még: „resedához hasonló zamatot fejleszt” – ezt a három-négy éves olaszrizlingekről írta Rudinai Molnár István 1887-ben.
REJTÉLYES ÉPÍTŐ-MŰVÉSZ volt egy mára jobbára csak a periférián emlegetett különös férfiú – valahol a szecesszió és modern között, akinek még a neve is vitatott: Torockai Wigand Ede (1869-1945). Vagy Thorockay Wiegand Ede. Esetleg Vigand Ede. Nem tudni pontosan mikor született (az anyakönyv 1869. májust ír, ő maga viszont az 1870-es évet adta meg), s nem tisztázott az sem, mikor és hol és miként halt meg.
A KECSKEMÉTI szőlőbűvész (Mathiász János)
Kategória: Ambrus Lajos írásai és bor
.
„KECSKEMÉTI SZŐLŐ BŰVÉSZ”-nek nevezte őt Rapaics Raymund. Bár valójában nem kecskeméti volt, hanem Sáros megyei – a magyar Gascogne-nak nevezett sárosi Ádámföldén született, ahol atyja gazdatiszt volt. És nem is a híres, anekdotikus sárosi ritka magyarok közül jött (a gazdatisztek legalább olyan hontalanok, mint azok az állami hivatalnokok, akiket ide-oda sodor jó- vagy balsorsuk), inkább cipszert sejtet latinos-németes nevük.
A SZÉP IDŐ és az ünnep négynapnyi szabadsága sokakat messze vitt a számítógépektől, ám ez nagyon is rendjén való. Azoknak azonban, akik mégis ezt választják, álljon itt egy hosszabb írás egy angolról, akit kevéssé ismerünk, pedig igencsak megérdemli a figyelmet. AMBRUS Lajos író révén sokat megtudhatunk erről a férfiúról, aki a hazai borászatban is maradandót és emlékezésre méltót alkotott. Kiváló és minőségi írás. Irodalom, ami az elmélyedésre vágyóknak bizonyára nagy kedvére lesz. (Csíki S.)
Ki a „lekötött kalóz”? És mitől az? „Halljuk! Miket mond a’ lekötött kalóz”! Aki így beszélt egyik legutolsó, önmegszólító versében, de másutt is – magyarázgatva poétikai bizonyítványát és szinte valóságos léthelyzetét.
„Orthographiám és interpunctióim hibásak… Oka ennek az én szűntelen izgó és kalóz elmém, melyet én csak úgy tudok huzamos figyelemre szorítani, ha azt az ő tárgyában egészen elmerítem; míg az óda reptével héjáz, addig hívem, de ha azt egyszer írni kell, kezeimtől hirtelen elpártol”.
A GASZTROBLOGGER című irónikus irás gyorsan sikeres lett, én is átvettem. “Saját levében” írt hozzá egy szép kommentet, és kérte, hogy blogom vendégművésze, Ambrus Lajos író, az Írószövetség tagja írja meg a véleményét az ismeretlen szerző írásáról. Nem reméltem gyors választ, de Lajos barátom nekidurálta magát és leszállította az írást… a Magyar Nemzet szombati számának. Emiatt aztán most nem lenne illendő és helyes az írást teljes terjedelmében közölni, de…
Irány a földművészet!
Kategória: Ambrus Lajos írásai
AMBRUS LAJOS újabb írását szerkesztettem a FOOD & WINE oldalára. Eddig még nem meséltem, de Lajos minden ellenkező várakozással, zsigeri ösztönnel szemben azzal adta át “Lugas – more patrio” című könyvének anyagát, hogy azt csinálok vele, amit akarok, és úgy szerkesztem, ahogy akarom. (Lenyűgöző nagyvonalúság!)
