MEZŐGAZDASÁGI MINISZTEREK VACSORÁJA II. – eu2011.hu

MÁJUS harmincadikán, hétfőn folytatódott az Európai Unió mezőgazdasági minisztereinek informális tanácsülése. A Debrecenben zajló rendezvény résztvevőinek ezen a napon is tartalmas programot állítottak össze. A délelőtt során megtekintették a Debreceni Egyetem Agrártudományi Karát, majd buszokkal a Hortobágyra indultak. A Hortobágyon meglátogatták a Pásztormúzeumot, a kirakodóvásárt, és a kézműves udvart is. Ezt követően ismét buszra szálltak és Mátára mentek, ahol a mátai ménes

(tovább…)

MEZŐGAZDASÁGI MINISZTEREK VACSORÁJA I. – eu2011.hu

AZ EURÓPAI UNIÓ mezőgazdasági minisztereinek informális tanácsülésére aligha kerülhetett volna jobb helyen sor, mint Debrecenben. A miniszteri delegációk vasárnap érkeztek a Liszt Ferenc repülőtérre, s innen indultak Debrecenbe. A délután során a delegációk tagjai a Debreceni Nagytemplomban már kulturális programon vettek részt, ahol a műsor előtt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mondott köszöntőt. A nagy múltú templomban a Debrecen-Nagyerdei református gyülekezet orgonistája, Karaszon Dezső adott koncertet.

(tovább…)

DEBRECENI GASZTROTÚRA – Jó döntés, amit nem bánsz meg!

DEBRECENI GASZTROTÚRA – Ma még nem általános, hogy enni-inni induljunk útnak, s egy lusta wellness hétvége helyett, vállaltan a kulináris örömöknek éljünk, s így ismerkedjünk meg egy város, régió éttermeivel, büféivel, piacaival. A várossal magával. Persze, ne tagadjuk, némi ösztönzés, céltudatosság sem árt mindehhez. Ösztönzés és céltudatosság az adott város, régió (desztinációnak lenne illő neveznem, csak nem áll rá a szám) részéről és céltudatos

(tovább…)

ÚJ ÉSZAKI KONYHA – tisztaság, egyszerűség, frissesség és etika

ÉSZAKI NOUVELLE CUISINE – A skandináv séfek – ki gondolta volna még nem is oly’régen – sikert sikerre halmoztak az elmúlt években. Eredményesek a Bocuse d’Or világversenyen, top éttermeik, s haladónak számító gasztronómiájuk az élvonalba került. A főnixmadárként mindig újjászülető nouvelle cuisine (új konyha) szellemét hirdető „Új Északi Konyha” a 21. század lehetséges konyhakultúráinak lelkesen elismert tagja lett. Skandináviával összefüggésben, a nouvelle cuisine emlegetése talán meglepőnek tűnhet, de nem véletlen. A nouvelle cuisine amúgy leginkább a fennállóval szembeni elégedetlenség kifejeződése, időnként

(tovább…)