Rosenstein Tibor Gundel Károly díjas lett (2018)GUNDEL KÁROLY DÍJ 2018 – Szeptember 21-én, sajtótájékoztató keretében jelentette be a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) az idén 5. alkalommal átadásra kerülő Gundel Károly díjazott nevét. A Kitüntetési bizottság 17 tagja – 13 szakmai szervezet, a Gundel család egy tagja, a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola, a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 1-1 fő képviseletében –,  11 jelölt közül választotta ki azt a személyt, akit a méltónak talált a szakma „Kossuth-díjára”.

A Kitüntetési Bizottság az 2018. évi Gundel Károly-díjat

ROSENSTEIN TIBORNAK,

a budapesti Rosenstein Vendéglő tulajdonosának ítélte oda. Rosenstein Tibor a hagyományos vendéglátás képviselőjeként éttermében a tradicionális magyar és zsidó konyhát és ízeket követi, nemzetközi trendekkel is kiegészítve, úgy hogy amolyan „rosenstein-es” legyen. Fiával, Rosenstein Róberttel már hosszú évek óta együtt dolgoznak, így a hagyomány és az ízek apáról fiúra öröklődnek.

  • A Gundel – díj ünnepélyes átadására a hagyományos MVI Gálaebéden kerül sor, az ÖbölHáz Rendezvényközpontban, a Kopaszi gáton, 2018. november 25-én. A Gálaebéddel kapcsolatos információk az MVI (www.mvi.hu) honlapján hamarosan olvashatóak lesznek.
Rosenstein Tibor - Gundel Károly díjas (2018)

Rosenstein Tibor – Gundel Károly díjas (2018)

Rosenstein Tibor pályáját szakácsként kezdte, majd konyhafőnök-helyettes, konyhafőnök, jelenleg saját vállalkozásában üzletvezető-étteremtulajdonos. A hagyományos vendéglátás képviselőjeként éttermében a tradicionális magyar és zsidó konyhát és ízeket követi, nemzetközi trendekkel is kiegészítve, úgy hogy amolyan „rosenstein-es” legyen. Szakmai tapasztalatokra a margitszigeti Nagyszállóban, a Makk Hetes-ben, a Harmat étteremben tett szert Budapesten, majd 10 évet töltött vidéken: Cegléden és a nagykőrösi Cifra Csárdában. A fővárosba visszatérve a Hársfa, az Aranyfácán és a Kispipa éttermekben dolgozott, mint konyhafőnök. 1990-ben kezdett saját üzletbe, előbb megnyitotta a Kürtős ételbárt, majd 1996-ban a Rosenstein vendéglőt a 7. kerületi Mosonyi utcában, melyet jelenleg is családi vállalkozásként üzemeltet. A hely 120 vendég fogadására alkalmas, s 20 alkalmazottal működik. Szakmai kitüntetései: Józsefváros Legjobb Vendéglője (1996), Józsefvárosi Önkormányzat Aranykoszorús Vendéglőse díj (2001), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2007), Az Év Vállalkozója díj (2011), Az Év Vendéglőse (2014). De legfontosabb elismerésének az elégedett vendéget tartja.

A Kitüntetési Bizottság tagjai

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete kiemelkedő jelentőségűnek tekinti, hogy a hazai gasztronómiai díjak közül egyedüliként a Gundel-díj adományozása alapszik széleskörű szakmai együttműködésen. Tizenkét szakmai szervezet, három intézmény delegáltjai, a mai magyar vendéglátás és turizmus meghatározó alakjai, valamint a Gundel-család képviselője döntenek a jelöltek munkássága alapján az idei díjazottak személyéről. 2018-ban 11 személyre érkezett jelölés.

  1. Magyar Vendéglátók Ipartestülete
  2. Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete
  3. Magyar Éttermi Szövetség
  4. Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség
  5. Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
  6. Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége
  7. Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége
  8. Magyar Éttermi Mesterek Klubja
  9. Chaine des Rotisseurs Baráti Asztaltársaság
  10. Magyar Bocuse d’Or Akadémia
  11. Stílusos Vidéki Éttermiség
  12. Pannon Gasztronómiai Akadémia
  13. a Gundel család egy képviselője
  14. Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
  15. Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
  16. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Az eddigi díjazottak

  • 2018 – Rosenstein Tibor
  • 2017 – Csapody Balázs
  • 2016 – Vomberg Frigyes és Czubor János (posztumusz)
  • 2015 – Jakabffy László, Garaczi János és Bíró Lajos – 2015
  • 2014 – Kalla Kálmán, Hamvas Zoltán és dr. Draveczky Balázs (posztumusz)
Rosenstein Tibor - Gundel Károly díjas (2018)

Rosenstein Tibor – Gundel Károly díjas (2018)

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)