Tiramisu Roberto LinguanottoTIRAMISU – A tiramisú jelentése „csípj fel”, „emelj fel”. Történetét az észak-olasz Veneto tartományhoz, Treviso városához, azon belül pedig a „Le Beccherie” étteremhez kötik. Az 1960-as években ebben az étteremben készítette Roberto „LOLI” Linguanotto  először ezt a desszertet. Egyes források szerint 1969 karácsonyára készül először. Persze, nehéz elképzelni, hogy előzményei ne lettek volna a tiramisúnak és találni is hivatkozásokat a 17. századra és III.

Cosimo sienai nagyhercegre. Az azonban meglehetősen bizonyosnak látszik, hogy az 1960-as éveket megelőzően a tiramisú receptjével még nem találkozhatunk, s hogy még érdekesebb legyen, a „tiramisú”név is csak az 1980-as évek elején kezd elterjedni.

Hogyan készül a legfinomabb tiramisu?

A tiramisú egyszerű és finom, ezért is sikeres a háziasszonyok és a vendégek körében. A következő recepthez nézzük meg a videót is. csupán 6 perc, s akinek a leírásból valami nem világos a videó alapján majd az lesz. Egyszerű és finom!

  • Hozzávalók:
  • 6 tojássárgája
  • 1 csésze kristálycukor
  • 2/3 csésze tej
  • 1¼ csésze habtejszín.
  • 1 ek. vanília kivonat
  • 450 g mascarpone
  • ½ csésze erősre főzött kávé
  • ¼ csésze langyos víz
  • jó minőségű babapiskóta
  • kakaópor

Elkészítése:

  1. A tojássárgáját és a kristálycukrot alaposan elkeverjük.
  2. Közepes hőmérsékleten, állandó keverés mellett, részletekben a cukros keverékhez adagoljuk a tejet.
  3. A krémet 1 percig óvatosan főzni hagyjuk.
  4. Fedjük le a krémet és hűtőszekrényben 1 órán át hűtsük.
  5. Amíg az angol krém hűl, a vaníliakrémmel verjük fel keményre a tejszínhabot, majd tegyük félre.
  6. Finoman keverjük össze a mascarpone sajtot és a tojásos keveréket, majd tegyük félre.
  7. Keverjük össze a kávét és a vizet.
  8. A babapiskóta szeleteket forgassuk meg a kávéban, majd egy rétegben rendezzük el a tálalásra szolgáló tálban.
  9. A mascarpone keverék felét simítsuk el a babapiskóta rétegen.
  10. A tejszínhab felét a mascarponére simítsuk, ahogy a videón is látszik.
  11. Egy újabb réteg babapiskóta következik, majd egy újabb réteg mascarpone, s legvégül a maradék tejszínhab.
  12. Fedjük le fóliával a tiramisut és legalább 6 óra hosszat hagyajuk a hűtőszekrényben hűlni, összeérni.
  13. Tálalás előtt szórjuk meg kakaóporral. Jó étvágyat!

Csíki Sándor♣