ROVAREVÉS – Akadnak ételek és „dolgok”, nem is egy, amelyeket normális körülmények között nem eszünk meg. Akadnak, amelyek fogyasztása már orvosi esetnek számít. Akadnak, amelyektől viszolygunk, miközben mások élvezettel fogyasztják. Akadnak, amelyekkel naponta kapcsolatba kerülünk, miközben ritkán jut eszünkbe azt gondolni, hogy akár ártalmas is lehet. Akad számos étel, amelyről nem is gondoltuk volna, hogy megettük, vagy megesszük. Az élelmiszerekben mindenütt jelenlévő, nagy mennyiségű rovarmaradványig terjed a sor. Élelmiszereinkben csekély részben előfordulhatnak és elő is fordulnak

rovarok, rovar maradványok. Olyannyira kivédhetetlen mindez, hogy a szabványokba is belekerültek. A kifejlett rovarok és különféle fejlődési alakjaik nagy részét észre sem vesszük, de belefőzzük a kávénkba, a sörfőzők belefőzik a sörünkbe, a pékek a kenyérbe sütik, s a sort hosszan lehetne folytatni.

Miben, mennyi?

  • A legnagyobb mennyiségű rovarmaradvány főzetét, becslések szerint, a kávéval isszuk meg (130.000 rovarmaradvány/év).
  • A második helyen a búzaliszt áll (90.000 rovarmaradvány/év).
  • A harmadik helyezettek a különféle tészták, immár csekélynek mondható, 7000 rovarmaradvány/év teljesítménnyel.
  • A zöldségek (brokkoli, káposztafélék, stb.) egész rovarjai, atkái, stb. ugyancsak előkelő helyen szerepelnek. A spenót esetében például, 100 grammonként 50 levéltetű, tripsz és/vagy atka a megengedett mennyiség az USA-ban.
  • Az FDA előírásai szerint, a sörfőzés során a sörhöz adott komló minden 10 grammja max. 2500 darab (igen, jól olvasod: kettőezer-ötszáz darab) levéltetűt tartalmazhat. Ez azt jelenti, hogy a komló súlyának akár az 5%-a is megengedetten lehet levéltetű.
  • A csokoládé esetében sem jobb a helyzet. Becslések szerint 1 kg csokoládé akár 10 dkg rovarmaradványt is tartalmazhat a kakaótartalomtól függően, ami egészen megdöbbentő arány (10%).
  • A kenyérnél 100 kg kenyér elfogyasztásával akár 1,5 kilogrammnyi rovarmaradványt is megehetünk (1,5%).
Brokkoli

Brokkoli

 

Sebestyén Balázzsal és Rákóczi Ferivel a hajdanvolt Class FM Morning Show-jában, amikor rovarokat készítettem a csapatnak.

Sebestyén Balázzsal és Rákóczi Ferivel a hajdanvolt Class FM Morning Show stúdiójában, amint éppen rovarokat készítettem a csapatnak.

 

Pordán Petra, Harsányi Levente és Hajdú Steve társaságában a Music FM 89.5 "Önindító" című reggeli műsorában

Pordán Petra, Harsányi Levente és Hajdú Steve társaságában a Music FM 89.5 „Önindító” című reggeli műsorában, ismét csak rovarokkal.

A rovarevésről itt olvashatsz

Csíki Sándor♣