BUDAPESTRE JÖN A MICHELIN – Michelin Guide 2018

Michelin Guide 2018BUDAPESTRE JÖN A MICHELIN – A Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésében 2018. március 26-án Budapesten rendezik meg a Michelin Guide európai éttermei friss listájának bemutatóját – mondta Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója azon a sajtótájékoztatón, amelyet egyébként a MTÜ január 15-én elindított új téli kampányáról tartottak, s amelyhez eddig országszerte több mint 200 partner csatlakozott. Mindez remek dolog, azonban sokakat vélhetőleg mégis a Michelin-hez

kapcsolódó “mellesleg elhangzott” hír villanyoz fel. Valójában már várható volt valamiféle hír ebben a témában, a “levegőben volt”, s íme, megérkezett. A március huszonhatodikai eseményen szép számmal vesznek majd részt Michelin-csillagos éttermek séfjei, és ők lesznek azok akik a 2018-as díjazottakat is köszöntik. A résztvevők Budapesttel is ismerkedhetnek. A programjukat a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség közösen szervezi. A Bocuse d’Or után ez egy újabb kiemelkedő lehetőség az ország gasztronómiájának népszerűsítésére és nem titkolt célja lehet az is, hogy bizonyítsa, “Budapest és Magyarország készen áll arra, hogy bármilyen, világszinten is fontos nemzetközi esemény házigazdája legyen”.

  • Emlékeztetőül: a hazai Michelin-csillagos éttermek a Borkonyha, Costes, Costes Downtown és Onyx. Ha pedig egy ilyen eseményt rendeznek Budapesten, aligha lehet majd meglepetés, hogy az előző négy étteremhez egy-két újabb is csatlakozhat.
  • 2017. március 6-án Brüsszelben volt a “Michelin Guide Main Cities in Europe” bemutatója. 2018. március 26-án Budapesten lesz a “The European Tour of the Michelin Guide for 2018“.
2017. márciusában Brüsszelben volt a Michelin Guide Main Cities in Europe bemutatója

2017. márciusában Brüsszelben volt a Michelin Guide Main Cities in Europe bemutatója

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: magyar konyha, nemzetközi konyha
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.