BOCUSE d’OR AKADÉMIA – az Akadémia jótékonysági főzése

BOCUSE d’OR AKADÉMIA – A Bocuse d’Or Akadémia szerint is Jónak lenni jó! A közmédia hatodik alkalommal tűzi műsorra Jónak lenni jó! című karitatív műsorfolyamát, mellyel minden évben egy-egy szervezet munkáját segíti. Idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kedvezményezett. Decemberben – a műsorhoz kapcsolódva – meghirdették a Jóság Hónapját is, melyben a Bocuse d’Or

Akadémia is részt vesz, és egy jó cselekedettel segíti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját és az általa támogatott gyerekeket.

Így december 12-én délelőtt egy igazi örömfőzésre került sor az Akadémia tankonyháján. A fantasztikus hangulatú, közös főzést olyan hazai séfkiválóságok dirigálták, mint Szulló Szabina, Széll Tamás, Sárközi Ákos, Wolf András, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos és Szabó Kevin, velük közösen főzhettek a Máltai Szeretetszolgálat iskolaalapítványa által fenntartott Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola vendéglátóipari tanulói.

Ahol máskor a legszigorúbb versenyek folynak, azaz a Bocuse d’Or versenykonyha boxaiban, most sosem látott laza hangulat kerekedett, és a gyerekek érdemi konyhai munkát végezhettek olyan séfekkel, akikre igazán felnéznek. Az örömfőzés eredményét, azaz a kiváló ételeket aztán egy nagy és közös terített asztalnál fogyasztották el a gyerekek és a séfek. A Bocuse d’Or Akadémia bízik benne, hogy lesz olyan tanuló, akit egy napon versenyezni is láthatunk ezekben a boxokban.

A Képen Sárközi Ákos (Borkonyha), és Wolf András (Salon Restaurant) főzés közben

A Képen Sárközi Ákos (Borkonyha), és Wolf András (Salon Restaurant) főzés közben

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Bocuse d'Or, Chef, magyar konyha
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.