ESZTER – a futurisztikus, 3D nyomtatott divatról mesél

futurisztikus divat 3DFUTURISZTIKUS DIVAT – A hétvégén egy bécsi design piacon járva fedeztem fel, hogy több kiállító is 3D technológiával gyártott kiegészítőket árul; nyakláncokat, ékszereket, karkötőket és gyűrűket. Utána néztem mi is a 3D-s nyomtatás és milyen termékeket lehet még előállítani,  s ennek során azt olvastam, hogy az első 3D-s nyomtatók az 1980-as években bukkantak fel. Ekkor még nagyok és felhasználási lehetőségek is korlátozottak voltak. A fogalom viszont már jóval előbb létezett, 1955-ben Jim Bredt és Tim Anderson alakítottak át egy tintasugaras nyomtatót

úgy, hogy az tinta helyett rétegeket olvasszon egymásra. Ma már a nyomtatók mérete kisebb lett és szinte bármilyen modellt elő lehet állítani. Ennek az időtartama – formától és bonyolultságtól függően – néhány órától néhány napig terjed. A nyomtatás folyamatát azonban megelőzi a tervezés, amelyet számítógépes programmal végeznek. Emellett alkalmazható egy 3D-s szkenner, amivel szintén digitális modellek készíthetőek.

Kinyomtatott divat       

Mint sok tényező, a technológia fejlődése is inspirációként hat a divatra. Pár éve jelentek meg az első 3D-s ruhák a kifutókon. Egyelőre ezek a „ruhadarabok” (még) kevésbé praktikusak az anyaguk rugalmasságát, légáteresztő és hőtartó funkciójukat illetően a hétköznapjainkban, de hamarosan ez biztosan megváltozik.

Pár éve jelentek meg az első 3D-s ruhák a kifutókon

Pár éve jelentek meg az első 3D-s ruhák a kifutókon

Ezzel párhuzamosan új piac nyílt a futurisztikus ékszerek gyártására is. Minden színben előállíthatók és a súlyukat tekintve nagyon könnyűek. Általában geometriai formájuk van de találni csipkeszerűeket is.  Különböző online shopokban már hatezer forint körül is lehet találni egy karkötőt; a drágább és bonyolultabb darabok, nyakláncok akár százezer forintba is kerülhetnek.

Tudomány és divat

Az új eljárás lehetőséget ad azoknak is, akik elvesztették végtagjukat, hogy minél egyedibb designt válasszanak maguknak. A 3D technológiával előállított lábprotézisek imitálhatják a harisnya vagy nadrág textúráját, de lehet ezüst robotszerű, rácsos, vagy éppen virágmintás – a lehetőségek tárháza végtelen.

3D más iparágakban

Az elmúlt években az újfajta nyomtatás nagy előrelépést jelentett például az orvoslásban, az építőiparban is. 2016-ban már nyomtattak izom- csont- és porcdarabokat. Szintén tavaly nyomtatták ki az világ első irodaházat Dubaiban, amely nemcsak költséghatékony volt, de rövid időn belül, 17 nap alatt elkészült. Ezek mellett még számos területen lehet alkalmazni az eljárást, többek között a gépiparban, de a rendőrségi nyomozásokat is segítheti.

Őszy-Tóth Eszter Anita Bécsben élő  divattervező

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Életmód, Őszy-Tóth Eszter Anita
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.