PETŐFI SÁNDOR – Petőfi Sándor szupertaster (szuperízlelő) volt

Petőfi Debrecenben (1844) Orlay festményePETŐFI SUPERTASTER VOLT – A 22 éves Petőfi Sándor a forradalom előtt alig három évvel, 1845-ben írta az Úti jegyzetekben a következő mondatot: “De nekem a sors mindig akkor ad kanalat, ha levesem nincs, és viszont.” S, bár ez az idézet nem a koplalásra utal, ahogy azt sokan tévesen állítják, hanem arra, hogy amikor végre egyedül utazhatna a szekéren, olyan hűvös idő van, hogy az egyedüllét kényelmét mégsem élvezheti, azért sokszor maradt éhesebb az ifjú Petőfi, mint az jól esett volna. Persze akadtak útitársai, akik jó szándékúan segítették. Mint az Úti jegyzetekben (1845) írja:

“Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk. Amint ki akartam fizetni a reggelit, egyik útitársam ellenszegült, hogy ne fáradjak, majd kifizeti ő; egyszersmind ajánlá erszényét számomra egész Miskolcig. (Eddig valánk együtt menendők.) Ezen az ajánlaton más ember talán nem bosszankodott volna. Én sem bosszankodtam.”

S, bár azt állítjuk, hogy Petőfi is sokszor maradhatott éhesebb, mint szerette volna, az úti jegyzetei mégis folyvást arra is utalnak, hogy meglehetősen rendszeresen, mai kortársainál talán még rendszeresebben is étkezett:

“Szolnokon cseresnyét vettem, Abonyban háltam, Pilisen, (hol gróf Belezney a közkatonával reggelizett) ebédeltem, Üllőn vacsoráltam.,…”, (Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 1847), s közben, s többnyire még uzsonnára is akadt alkalom.

A magyar kocsmárosokról értekezve írja az Úti levelekben, hogy a választásával, kívánságával szemben: “azt adtak, ami nekik tetszett, nem amit kértem, s ezt is úgy tették elém, mintha isten irgalmából adnák.”

Túrós tészta vs. tejfölös tormamártás

Petőfi kedvenc ételeiről keveset tudunk, ahogy a kortársai sem bőbeszédűek ezen a téren, azonban az írásaiból az mégis kiderülhetett, hogy a túrós tésztát különösen imádta, a tejfölös tormamártást pedig legjobban utálta.

“Szeretőmet és a franciákat és a turóstésztát és a rónaságot a fülem hallatára ne gyalázza senki.” (Úti levelek Kerényi Frigyeshez, Füzes-Abony, május 13. 1847)

“Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös-torma. Ettől reszketek, ha valahova hínak ebédre, mi Eperjesen – s általjában egész utam közben – gyakran megesett.” (Úti jegyzetek, 1845)

Petőfi Sándor utálta a tejfölös tormamártást

Petőfi Sándor utálta a tejfölös tormamártást

Másoktól tudhatjuk, hogy szerette a húst, a pörkölteket, a pecsenyéket, a hagymás rostélyost (itt jegyezzük meg, hogy a “Petőfi rostélyosnak” csak nevében van köze a költőhöz, mert lecsó híján, ez akkoriban még elvileg sem létezhetett), amin nem csodálkozunk, azonban azon már igen, hogy erről a fentebb idézett Úti jegyzetek (1845) és Úti levelek Kerényi Frigyeshez (1847) írásokban egy árva szó sem esik. Ami azért, lássuk be, meglehetősen talányos. Marad hát a két ellenpólus, az imádott túrós tészta és az utált tejfölös tormamártás, s persze a bor, amiről igen ellentmondóan vélekednek. Egyesek szerint nem, vagy alig ivott, mások szerint, s ide sorolom magam is ebben a vélekedésben, ivott ő bort rendesen, ahogy a kortársai is tették.

“Éjszakra a többi hegyaljai hegyek hosszu sorban; alattok Tálya és Mád. E városokban laknak, e hegyeken az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszinű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye, mint a vallás tartja.”

Ki is az a supertaster (szuper ízlelő)?

Nem csak a bőr, haj és szemszínben, a testmagasságban és alkatban, de az ízlelőbimbók számában, az ízek és illatok, a fájdalom és hőmérséklet iránti érzékenységben, az életkorral járó változások mértékében és milyenségében is nagyon másfélék vagyunk. Sokféleképpen különbözünk egymástól, de még saját, gyermekkori önmagunktól is. Már Brillat-Savarin “La Physiologie du Goût” (Az ízlés fiziológiája) című, 1825-ben megjelent művében is megfogalmazódott, hogy azok, akik a nyelvükön kevesebb ízlelőszemölccsel rendelkeznek, kevésbé is élvezik az ételeket, italokat, mint azok, akiknek a nyelvén sok ízlelőszemölcs van. Az emberek, s ezt naponta tapasztalhatjuk, még ha nem is tudatosítjuk magunkban, jelentősen különbözhetnek egymástól:

  • az ízlelőszemölcseik és ezzel ízlelőbimbóik számában,
  • az ízek iránti érzékenységben,
  • az illatok iránti érzékenységben,
  • a háromosztatú agyideg (nervus trigeminus) ún. trigeminális érzékenységben,
  • és ezzel abban is, hogy milyen mértékben élvezik az ételt, italt, az étkezést.

A nyelvünkön lévő gomba alakú ízlelőszemölcsök számát a legegyszerűbben úgy állapíthatjuk meg, hogy a nyelvünket kék színű ételfestékkel kenjük be, majd itatós papíron lenyomatot veszünk róla. Az eljárás során, a gomba alakú ízlelőszemölcsöket a festék nem festi be, ezért, azok a nyelven világos rózsaszín foltok formájában válnak láthatóvá. A nyelv vizsgálata alapján, az emberek között gyengén és közepesen, valamit erősen érzékeny, úgynevezett szuperízlelő (angolul: supertaster) típusokat különböztethetünk meg. Brillat-Savarin kétszáz évvel ezelőtti sejtését igazolja, hogy a szuperízlelők ízlelőszemölcseinek száma valóban sokszorosa a gyengén érzékeny ízlelőkének.

A supertaster és nontaster kék festékkel megfestette nyelve

A supertaster és nontaster kék festékkel megfestette nyelve

  • A szuperízlelő (supertaster) ízlelőszemölcseik száma többszöröse lehet a gyenge (nontaster) ízlelő képességekkel rendelkezőkhöz képest.  (A festékkel megfestett nyelvet egy 6 mm átmérőjű körön belül vizsgálva, a supertasterek nyelvén> 35 ízlelőszemölcs található.) (Forrás: Dinner Series)

A supertaster az a személy, aki az ízeket felnőtt korban is éppoly’ heves intenzitással érzékeli, mint sokan csak csecsemőkorukban. Érzékenységük fő oka, hogy ízlelőszemölcseik száma 10, vagy akár 100-szorosa is lehet a gyenge, vagy normál ízlelő-képességekkel rendelkezőkének. A supertaster elnevezés egyébként Linda Bartoshuk amerikai pszichológusnő nevéhez kötődik, ám a kutatások már hat évtizeddel előtte elkezdődtek. 1931-ben Arthur L. Fox, a DuPont vegyésze volt az, aki felfedezte, hogy a laboratóriumában használt egyik vegyület, a feniltiokarbamid (PTC) egyesek számára keserű, míg mások számára érzékelhetetlen. Magyarországon ez az arány 32%.

Petőfi supertaster volt? Nagy valószínűséggel: igen!

  • Az ízérzékenyek (supertaster): imádják, amit szeretnek, és gyűlölik, amit nem.
  • A közepesen ízérzékenyek: azért élnek, hogy egyenek.
  • A gyengén ízérzékenyek: azért esznek, hogy éljenek.

Petőfit sokan olyannak tartják, akit nem különösebben érdekelt az étel, amivel akár a gyengén ízérzékenyek közé is sorolódhatna, ám kiderült róla az is, hogy volt étel amit imádott, és volt, amit utált, vagyis érzelmileg meglehetősen intenzíven és hevesen közelített az ételekhez is, ami az supertaster jellemzője. És, hogy el ne feledkezzünk egy fontos érvről, a supertaster például utálja a hasonló toxinokat tartalmazó brokkolit, vízitormát (amelyekkel Petőfi aligha találkozhatott)  és a tormát. Tapasztalatok szerint, a tormára (is!) fokozottan érzékeny supertaster-ek a környezetre, és a vizuális ingerekre is érzékenyebbnek mutatkoznak. Bennük a vizuális ingerek, a naplemente, a pattogó tábortűz lángja, a felhők formája is az átlagnál kellemesebb, intenzívebb emocionális hatást váltanak ki, akárcsak a költővé lett Petőfinél.

Naplemente

“Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, / Lankadtan bocsátja le fejét; / Levelei, a halvány sugárok, / Bús mosollyal hullnak róla szét. ” (Petőfi, Alkony)

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Gasztronómia történet, magyar konyha
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

PETŐFI SÁNDOR – Petőfi Sándor szupertaster (szuperízlelő) volt bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Mészáros Katalin szerint:

    A bor iránt bizonyosan nem volt közömbös – az UTI JEGYZETEK (így, rövid ‘U’-val) szövegében, melyet a Helikon Kiadó kiadványában 16 és 1/2 oldalra tördeltek, négyszer említi saját magával kapcsolatban, és egyéb említések is vannak (Petőfi Sándor: Útirajzok, Helikon Kiadó, Budapest, 1987.) :
    – “Délután borozni és sonkázni mentünk egy nyugpénzes kapitányhoz, ki Eperjestől idáig velünk jött a gyorsszekeren, és aki igen derék, jóravaló ember.”
    – “tt kötöttem barátságot borozás közben két gömöri fiatal emberrel, Sz. Lajossal, aki igen jó fiú, hanem a felesége szebb még, mint ő, és H. Jancsival, akire az ég ugy árassza mindennemű áldását, mint ő árasztja magába a bort.”;
    – “Fülek sokáig volt a török kezében. Ha naponként abból a borból kellett volna inniok, melyet én itt a kocsmában ittam: fogadom, száz évvel előbb szabadult volna meg tőlök Fülek.” ;
    – “Nem nagy a víz, hanem épen malom alatt esett a fürdés, hol egyenest keresztül akarván csapni, a habok alá sodortattam. Ha mégis bor lett volna, de vízbe fúlni … szekatura!”.
    Más említések egyike ez a szép hasonlat:
    – “Tiszta időben éjszaknyugatról magas bércek vállai fölött a Tátra hófedett csúcsa piroslott a nap első sugaraitól, mint valami borozó aggastyán király homloka.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.