BOCUSE d’OR DÖNTŐ 2017 – Óriási siker! Széll Tamás különdíjas!

Széll TamásBOCUSE d’OR DÖNTŐ, 2017 – A 2017. január 24-25. között Lyonban megrendezett szakács világversenyen, a Bocuse d’Or döntőjében Széll Tamás óriási sikerrel KÜLÖNDÍJAS. Beért a rengeteg munka, a felkészülésre fordított idő, energia és pénz. Beért az összefogás, a csapatmunka. Gratulálunk a csapatnak! 2013-ban Széll Tamás, Garai Ádámmal az oldalán 10. helyezést ért el, ami akkor is már óriási eredmény volt. 2016-ban Széll Tamás és új segítője, Szabó Kevin már megnyerte az európai döntőt, ami vérmes reményekre adott okot. Ez az önbizalommal teli hangulat a verseny előtti sajtótájékoztatón is jól érzékelhető volt. Nem mondták ugyan ki, de érteni lehetett, hogy az első három helyezés valamelyikéért, de leginkább az első helyért

utaznak Lyonba. Az európai döntő első helyezése, a versenyzői rutin a Bocuse d’Or versenyen szerzett tapasztalatok, a felkészülésbe fektetett rengeteg munka csak megerősítették ezt az optimista várakozást.

A 2017. január 24-25-én Lyonban megrendezett Bocuse d'Or világdöntő 24 résztvevője

A 2017. január 24-25-én Lyonban megrendezett Bocuse d’Or világdöntő 24 résztvevője

A BOCUSE d’OR DÖNTŐJE, 2017

1. helyezett: USA, 2. helyezett: NORVÉGIA, 3. helyezett. IZLAND

A magyar csapat 16 pont különbséggel 4. lett és különdíjas!

Miután az Onyx-tól távozott, Széll Tamás ezt írta a Facebook oldalára:

“Az élet nem áll meg, sőt, most gyorsult csak fel igazán! Ezt a döntést meg kellett hoznom, hoznunk, mivel a Bocuse D’Or Europe-on elért eredményünk után úgy érezzük, hogy tartozunk azzal mindenkinek, hogy a világversenyen a tőlünk telhető legjobbat, száz százalékot nyújtjuk, ezért a felkészülés ideje alatt a csapat minden tagjának, minden erejével a versenyre kell koncentrálnia! Elképesztő energiák szabadultak fel, rengeteg ötlet tört belőlünk elő, úgyhogy abszolút nem pihenünk! Teljes erőbedobással szándékozunk januárban Lyonban a dobogó legtetejére törni! Amit érzek, az az elképesztő elszántság, tenni akarás a siker reményében!”

A legjobb hústál különdíj nyertese: MAGYARORSZÁG 

A legjobb poszter díja: MAGYARORSZÁG

4. helyezett: MAGYARORSZÁG

Vomberg Frigyes, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Széll Tamás a legjobb húsételnek járó különdíjjal (2017, Lyon)

Vomberg Frigyes, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Széll Tamás a legjobb húsételnek járó különdíjjal (2017, Lyon)

A FOOD&WINE gratulál a sikerhez!

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Bocuse d'Or, Chef
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

BOCUSE d’OR DÖNTŐ 2017 – Óriási siker! Széll Tamás különdíjas! bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Büti István szerint:

    Gratuláció a CSAPAT-nak!
    Felemelő, szívet melengető pillanatok a zsűri döntésének kihirdetésekor és azóta is. Most csak és kizárólag erről beszélgetünk a baráti körben!
    Nagyszerű!

  2. Fehér Erzsébet szerint:

    Tiszta szívből Gratulálok a Magyar csapatnak !!! Remek volt fiúk !

  3. Bogsán Gyula szerint:

    Tiszta szívből gratulálok a Magyar csapatnak. Remek fiúk, remek eredmény !
    További sikereket !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.