maxresdefault (1)INDIAI KÁPOSZTA CURRY – A következő receptben egy Mastanamma nevű, a falujában egyedül élő, 105 éves indiai asszony mutatja meg, hogy miképpen is kell indiai falusi stílusban, a szabadban ülve a káposzta curryt készíteni. A recept valójában nagyon egyszerű. Amit érdemes belőle megtanulni az a fűszerzés és a technológia. Egyik sem ördöngösség és a további hasonló ételeink ugyanebben a stílusban készíthetők. Mastanamma sem tesz mást már közel száz éve.

Indiai káposzta curry – falusi stílusban (videó)

  • A káposzta curryhez a káposztát szokás szerint megtisztítjuk és felaprítjuk.
  • Megtisztítjuk és felaprítjuk a hagymát is.
  • Felaprítjuk a paradicsomot és hosszában kettévágjuk a zöld chilit.
  • Edénybe kevés vizet öntünk, beletesszük a felvágott, megmosott káposztát.
  • Főzzük. Ha a káposzta már majdnem megfőtt, sót, kurkumát adunk hozzá.
  • Ha a káposzta elkészült, kivesszük a főzővízből és félretesszük.
  • Az immár üressé vált edénybe étolajat öntünk és a forró olajhoz adjuk a hagymát, majd a hosszában kettévágott zöld chilit, hamarosan pedig a paradicsomot is.
  • Néhány kaffir lime levelet adunk a készülő ételhez (el is maradhat)
  • Hozzáadja a megfőtt, félretett káposztát és összeforgatjuk.
  • Őrölt pirospaprikát adunk hozzá és megsózzuk az ételt.
  • Koriander zöldet szórunk az edénybe.
  • Főtt rizzsel fogyasztjuk.

Csík Sándor♣