NOSZTALGIA – Centrál Kávéház, Mátyás Pince, Kádár étkezde

nostalgiaNOSZTALGIA (Budapesti helyek múltja és jelene.) – A Pallas Nagy Lexikona (1895) szerint, a nosztalgia nem más, mint honvágy, „visszakivánkozás a szülőföldre, mely oly heves alakot ölthet, hogy valóságos súlyos lelki bajjá (melankolia) fajul, a testet is megtámadja és egyes esetekben halállal is végződik. Főleg a kultura alantas fokán álló, szük körben élő, hegyeket lakó népeknél fordul elő, melyek megszokták a természetes egyszerü életmódot; a hazájától elszakadt nem tudja

a merőben különböző városi, vagy egyéb életmódot megszokni.” Nos, napjainkra világosan kiderülhetett, hogy a nosztalgia nem csupán „a kultura alantas fokán álló, szük körben élő, hegyeket lakó népeknél fordul elő”. Érezhetnek nosztalgiát a síkvidéki, sőt, még a síkvidéki-városi népek is, mi több, nem csak a hon, hanem akár egy kávéház, étterem, vagy étkezde iránt is. S, hogy illusztrációképpen miért az alábbi három helyet választottuk? Talán, nosztalgiából.

Centrál Kávéház, Budapest

A Centrál  Központi Kávéház 1887-ben nyolc teremmel, két játékszobával, kávékonyhával és ruhatárral nyílt meg. Stílusát a historizáló eklektika és a fényes intellektus jellemezte. Tankönyvekbe érdemesült nagy nevek tucatjai múlatták itt beszélgetéssel az időt. A „magyar szellemi élet elite krémje gyűlt itt össze” írta róla Kolozsvári Grandpierre Emil. Aztán, 1949-ben bezárt. A metróépítő munkások étkezdéje, majd egy „mezítlábas” Symphoniától füstös, langyos Kőbányai Világost árusító egyetemi klub, az ELTE Eötvös Klubja lett, Old Boys koncertekkel, discoval, irodalmi estekkel. A privatizációs hullám igénytelen játékteremmé silányította. Ötven év után, 1999-ben újult meg, s lett az, ami. „Tradíció és korszerűség. Tisztelet a hagyományoknak, nyitottság az újra.” – hirdeti magáról a Károlyi és Irányi utca sarkán álló vendéglátóhely és még azt is elárulja, hogy „A Centrál feladatának tartja, hogy a magyar gasztronómiai gyökerekre támaszkodva a XXI. századi elvárásoknak megfelelően újítsa meg a kávéházi konyhát.” A hely századfordulós, tágas, üveges, világos, bár ez cseppet sem mai érdem.

  • A Centrál Kávéház múltba veszően legendás főpincérjeire, Gusztira és Ernőre gondolunk nagyot sóhajtva, és jobb híján újra hinni kezdünk egy soha nem létezett aranykorban, amelyet szebb és gusztusosabb ételek jellemeztek, mint amiket a Centrál manapság a facebookon megoszt.
Centrál Kávéház 2016. dec. 27.: "Black Angus rib eye steak a húsimádók kedvére: a különleges minőségű ás méretű (40 dkg!) marhahúst sült hagymakarikákkal és frissen sült hasábburgonyával tálaljuk." (Fotó: Facebook)

Centrál Kávéház 2016. dec. 27.: “Black Angus rib eye steak a húsimádók kedvére: a különleges minőségű ás méretű (40 dkg!) marhahúst sült hagymakarikákkal és frissen sült hasábburgonyával tálaljuk.” (Fotó: Facebook)

Centrál Kávéház: "Ünnepi gesztenyekrémlevesünk édes és illatos, nagyon selymes, sült gesztenyével - és a képtől eltérő módon sült bacon helyett - mandarinos meggyzselével tálaljuk." (Fotó: facebook)

Centrál Kávéház 2016. dec. 26..: “Ünnepi gesztenyekrémlevesünk édes és illatos, nagyon selymes, sült gesztenyével – és a képtől eltérő módon sült bacon helyett – mandarinos meggyzselével tálaljuk.” (Fotó: facebook)

Mátyás Pince, Budapest

Borostyánkői (Baldauf) Mátyás, az Esküdttéri bérpalota Kéményseprő utcai frontján 1904. január 30-án nyitotta meg a magáról, s nem Mátyás-királyról elkeresztelt Mátyás Pincét. Az üzlet jól indult, s már az első napon annyi sör fogyott, hogy a mai, jóval nagyobb üzletben is felettébb elégedettek lennének vele. „Világhírű konyhánk a hamisítatlan magyar ízvilágot kívánja megjeleníteni tányérjainkon a kor és a vendégek elvárásainak megfelelő színvonalú alapanyagok és technológiák alkalmazásával, de a hagyományok tiszteletben tartásával. Étlapunkon, a kihagyhatatlan klasszikusok mellett megtalálhatóak rég elfeledett hazai alapanyagokból készült ételek, és a mai magyar konyha fantáziadús fogásai is.” – állítják a 21. századi utódok. A hely visszafogott, a „freskók” Mátyás életét és munkásságát, az asztalok egy hasonlóan letűnt kort idéznek. Bőven mért historizmus, neo-stílus, amin tán még a millenniumi idők esztétikáján nevelődött Borostyánkői úr is eltátaná a száját. Klasszikus, “magyaros” étlapi választék.

  • A facebook oldal posztolt képei alapján jól érzékelhető, hogy a Mátyás Pincében jobban hisznek a cigányzene és a prímás vendégcsalogató erejében, mint a “világhírű konyhánkban”, a “hamisítatlan magyar ízvilágban” és mindezzel együtt, a séfben. Ezt az érzésünket az éttermi  tapasztalat csak tovább erősíti.
Mátyás Pince (2016)

Mátyás Pince 2016. bov. 30. (Fotó: facebook)

Mátyás Pince 2016. 11. 28.: "Ha egy igazán különleges, de ugyanakkor tradicionális magyaros helyszínen gondolkozik, a Mátyás Pince a megfelelő választás! " (Fotó: facebook)

Mátyás Pince 2016. nov. 28.: “Ha egy igazán különleges, de ugyanakkor tradicionális magyaros helyszínen gondolkozik, a Mátyás Pince a megfelelő választás! ” (Fotó: facebook)

Kádár Étkezde, Budapest

1957-ben két Kádár is kezdett Budapesten. Az egyik a Klauzál téren, az ottani csarnok bejáratától jobbra, egy vasredőnyös, szerény kinézetű, az 56’-ban államosított Akácfa utcai Kispipáért cserébe kapott helyiségben, a másik a Kossuth téren. A Kádár úr üzletében főtt krumplileves után még Kádár elvtárs is megnyalta a szája szélét. A helyet zsidó étteremnek is mondják, ha másért nem, hát azért, mert a hajdani gettó területén áll. Zsidó, de legalább annyira, vagy még inkább magyar, miközben semmiképpen nem egy ’restauráció’, ahogy Krúdy mondaná, hanem egy, a sóletes szombatot követő vasárnap kivételével minden nap délidőben nyitva tartó étkezde. Az elmúlt negyed évszázadban Orbán Sándor a tulajdonos, s nem is olyan régen még szakács is, ám az étkezde stílusa az elmúlt közel hatvan évben alig változott, miközben a hely a szocialistából újra kapitalistává lett Budapest egyik ikonja lett. Pedig, legyünk ezúttal is őszinték és tárgyilagosak, sem a környezet, sem a konyha, sem az árak, sem a tapadós műanyaggal borított, piros kockás asztalterítő nem látszik indokolni mindezt. S, miközben analitikus vizsgálódásunk semmiféle jól méricskélhető kapaszkodót nem talál a magyarázathoz, világosan érezzük, hogy kell lennie valaminek, ami ennek a 70’-es, 80’-as éveket idéző szocreál kifőzdének a vonzerejét adja. A facebook fotókat nézegetve, vizsgálgatva, leginkább talán a vendégek és emlékeik, a nosztalgia és az egzotikum az, amely ezt a helyet is különlegessé teszi.

  • A Kádár Étkezde facebook oldala igazán szinkronban van a hellyel. Úgy tűnik, hogy jobb-rosszabb fotóikkal leginkább a vendégek tartják életben, akik között akad kommentelő, aki szerint az alábbi cseresznyeleves például “looks good” (jól néz ki). A külföldieknek különösen egzotikus lehet ez a poszt-szocialista hely, de valljuk be bátran, hogy már nekünk is az. Minden gyarlósága ellenére, ezért is “vesszük meg”.
Kádár Étkezde 2016. jún. 3. (Fotó: Facebook)

Kádár Étkezde 2016. jún. 3. (Fotó: Facebook)

Kádár Étkezde 2016. okt. 15. (Fotó: Facebook)

Kádár Étkezde 2016. okt. 15. (Fotó: Facebook)

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: étteremkritika, magyar konyha
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.