14444844_10205388917201841_1550620433453201192_oHatáron Túli Magyar Borászok – Az idei esztendő egyik legizgalmasabb és legérdekesebb eseménye lesz 2016. november 4-én, pénteken, a Pesti Vigadóban. A különleges  mesterkurzus és sétálókóstoló elnevezése: „Határon Túli Magyar Borászok a Pesti Vigadóban”.  Mint 2011-ben a Határon Túli Magyar Borászok Egyesületének első tagjai, Balla Géza (Ménes), Bott Frigyes (Muzsla), Cuk Lajos

(Lendva), Kasnyik Tamás (Kürt), Maurer Oszkár (Szerémség) és Rozsman István (Lendva) megfogalmazták:

„Mi, határon túlra szakadt, de a Szent István-i állam területén tevékenykedő borászok, már régóta elérkezettnek láttuk az időt arra vonatkozólag, hogy szorosabbra fogjuk az egymás közötti szakmai együttműködést. Sorsközösségünk, és az ebben a közegben konzerválódott alapvető emberi értékek és magyarságtudat, már régről barátságban tartott bennünket, de az értékeink, boraink bemutatása sikeresebb lehet, ha egy komoly összefogás keretén belül jelennek meg.”

„SZÜRET UTÁN”

HATÁRON TÚLI MAGYAR BORÁSZOK A PESTI VIGADÓBAN

Határon Túli Magyar Borászok a Pesti Vigadóban - 2016. november 4.

Határon Túli Magyar Borászok a Pesti Vigadóban – 2016. november 4.

  • HATÁRON TÚLI MAGYAR BORÁSZOK

  • KÁRPÁTALJA (Ukrajna)
  • Orosz Ruszlán Pincészete – Orosz Ruszlán (Dercen)
  • MURAKÖZ (Szlovénia)
  • Rozsman Borház – Rozsman István (Lendva)
  • A rendezvény hivatalos kereskedője a MONAVIN, a „legendás történelmi borok kereskedése”.
  • MESTERKURZUS

  • Borok a mai Szerbia, Horvátország és Szlovénia területéről
  • Délvidék: Szerémségtől Muraközig
  • Vezeti: Sagmeister Ernő
  • Felvidék és Kárpátalja
  • Borok a mai Szlovákia és Ukrajna területéről
  • Vezeti: Geönczeöl Attila
  • Erdély és Partium
  • Borok a mai Romániából
  • Vezeti: Balla Géza

karpat-medence-magyarorszag-1

  • Időpont és Helyszín

  • 2016. november 4-én, pénteken 14:00 – 22:00
  • Mesterkurzus: 14:00 – 16:00
  • Sétálókóstoló: 16:30 – 22:00
  • Pesti Vigadó Étterem – Budapest, Vigadó tér 2.
  • Belépődíjak

  • (Mesterkurzus, Geönczeöl Attila rendezésében)
  • Ha csak a mesterkurzusra vált jegyet: 3000 Ft
  • Ha a sétálókóstolóra is vált jegyet, a mesterkurzus csak 2000 Ft
  • Az idei esztendő egyik legkülönlegesebb kóstolójának belépőjegye: 6000 Ft
  • Jegyvásárlás a helyszínen!
  • Előzetes regisztráció

A részvételhez előzetes regisztráció ajánlott az info@foodandwine.hu e-mail címen! További folyamatos információk az esemény Facebook oldalán: „SZÜRET UTÁN” – Határon Túli Magyar Borászok a Pesti Vigadóban. 

"SZÜRET UTÁN" - Határon Túli Magyar Borászok a Pesti Vigadóban - 2016. november 4, péntek

Határon Túli Magyar Borászok a Pesti Vigadóban – 2016. november 4, péntek