Quodlibet (passzirozó gép) (Fotó: Dr.Tóth Lóránt)DÖRGICSEI CSIBELEVES A képen az eredeti Dörgicsei csibeleves receptjében hajdan szerephez jutó „quodlibet” retro paradicsompasszírozó látható, amely, mint a neve is utal rá, elsősorban paradicsom passzírozására szolgált, de persze alkalmas más lédús gyümölcsök levének kipréselésére is, így aztán, akár szőlőlevet is készíthetünk a segítségével, ha éppen akarunk. A „quodlibet” amúgy, latin szó és a jelentése: „amit tetszik”. (Egyébként, zenemű is létezik Quodlibet néven.)

Dörgicsei csibeleves recept (beküldte: „az Öreg”)

Dörgicse, akkori nevén Dergiche, a középkorban még jelentős településnek számított. Több kisebb településből állt, ám, mint azt „az Öreg” a kapcsolódó legendáról írja: „Mindegyik településnek megvolt a maga csibeleves receptje. Feljegyezték, hogy évente egyszer, iskolakezdés napján, összejöttek, és megfőzte mindegyik, a maga receptjét. A plébánosokból, jegyzőkből, és a tanítókból álló zsűri, azután megkóstolta a kondérokat, és kihirdette, hogy melyik település viselheti abban az évben, a „csibekirályság” címet.”

„Ezt a receptet a Gellért szálló konyhájának séfasztali fiókjában találtam 1957-ben, melyre az volt írva, „próbafőzésre, Gundel úr diktálmánya, az osztrák 4 fős rendszerre, átskribálva (átírva)” – jegyzi meg a neve elhallgatását kérő szerző, akit „az Öreg” néven ismerhetnek sokan.

  • Hozzávalók (4 főre):
  • 30-40 dkg csirkemell és kicsontozott csirkecomb, vegyesen
  • 30 dkg zöldborsó,
  • 30 dkg burgonya,
  • 20 dkg csiperkegomba,
  • 1 db fehérrépa,
  • 3 db sárgarépa,
  • 1 nagy fej hagyma,
  • 2 db fehér paprika,
  • 1 db paradicsom,
  • ¼ mokkáskanál őrölt szerecsendió,
  • ¼ mokkáskanál őrölt bors
  • 10 dkg kacsazsír, vagy 1 dl olaj,
  • szárnyas alaplé, vagy víz,
  • 1 dl tejfel (vagy több, ízlés szerint)

Elkészítése:

  1. A csirkehúst kb. 1×1 cm-es méretre felkockázzuk.
  2. A sárgarépát felkarikázzuk, a nagyobb karikákat felnégyeljük. A fehérrépát ugyanúgy, de vékonyabbra, a gombát szeletekre vágjuk.
  3. A húst, és a répákat a kacsazsíron, vagy olajon addig pirítjuk, ameddig a hús színét nem veszti.
  4. Szárnyas alaplével, vagy vízzel felöntjük, hozzáadjuk a félbevágott hagymát, a felszeletelt gombát, a zöldpaprikát, és a fűszereket.
  5. Az egészet, lassú tűzön puhára pároljuk. (Félidőben belerakjuk a zöldborsót, a burgonyát és a félbevágott para­­dicso­­mot.)
  6. Amikor a hús és a zöldségek megfelelően megpuhultak, kevés lével együtt, kihalásszuk a hagymát, burgonyát, paprikát ésparadicsomot. Quodlibettel passzírozzuk, (pépesítjük), majd a tejfellel együtt visszaöntve, összeforraljuk. (A qoudlibet helyett a botmixer is megteszi – a szerk.)
  7. Petrezselyem zöldjével megszórva tálaljuk.

(Az „Öreg” receptjét szerkesztette: Csíki Sándor♣)