AMBRUS LAJOS: Prágai alma (Deák Ferenc kedvenc almája)

Deák Ferenc (wikepedia)PRÁGAI ALMA – Gazda egyik jeles barátja anyai ágon ’prágai’ eredetű – s korábban is föltűnt már a régi almák nomenklatúrájában egy ritkán, de azért szívósan fölbukkanó fajtanév: „Prágai alma”. Másként: „Prágai renet”. Megint másképpen: „Cseh alma”. Csakhogy eme barát családfatörténete nem Hrabal mester Arany Prágáját idézi, „csak” a dunántúli Sümegprágáét – így a kettőt, a Prágai almát és a kies Sümegprágát összeboronálni sosem merészeltük. Mígnem aztán a Gyümölcsészeti és konyhakertészeti füzetek 1883-as évfolyamának egyik cikkében egyszerre csak fölbukkan a mesés nevű gyümölcs,

amelyből most az derül ki, hogy ez a Prágai alma nevű alma nem is a közismert főváros Prágáról kapta a nevét, hanem a Veszprém (volt Zala) megyei kis magyar falucskáról. Sümegprágáról. Ugyanis ebben a cikkben a kiváló 19. századi pomológus, Villási Pál keszthelyi intézetigazgató lapjában egy Kacskovics Lajos nevezetű férfiú cikket közölt Prágai és Tolmácsi alma címmel. S ez a Kacskovics meglepő anekdotikus történettel rukkolt elő – nem kevesebbet állítva, hogy a haza bölcsének, Deák Ferencnek leginkább kedvelt gyümölcse eme a Prágai alma volna. Kacskovics le is írja történetet:

„midőn 1863-ik évben a boldogult kertészeti társulat Deák Ferencz nagy hazánkfiát tiszteleti tagjává nevezte, tiszteletének e tanujelét küldöttség által juttatta tudomására, melynek tagjai: Hajós József kir. tanácsos, Király Pál országgyűlési képviselő, és ha emlékezetem nem csal, Ertl Károly, Ensel Rezső Kálmán és a társulat akkori igénytelen titkára, magam, valának.  A bizottság kedves megbizatásában eljárván, miután kiküldetése czélját előadta, az öreg úr e szíves figyelmet és megtiszteltetést örömmel s köszönettel fogadta. Társalgás közben szóba jött a zalaegerszegi gyümölcskiállítás eredménye, melynek megbeszélése után azon kérdést intézte a küldöttség tagjaihoz: ismerik-e a prágai almát? Erre azonban mindannyian nemmel feleltek. Akkor elmondá, miként egy alkalommal Zala megyében valamelyik ismerősénél többekkel vendégül lévén, az ebéd végén két edényben hordott körül almát a szolga. A vendégek egyike vett az elébb kínáltból, s azt jó ízűen élvezte, midőn pedig a másikkal kínáltatott, ezt megköszönve visszautasítá: annyival inkább, mert az előbbivel azonosnak vélte. Erre a háziúr figyelmeztette vendégét, venne a másikból is, kóstolja meg mindkettőt, s mondja meg: melyik jobb. A vendég megtette, s határozott elsőbbséget adott utóbbinak. No lám, mondá a háziúr, mindkettő Prágai alma, de amelyből előbb tetszett enni, az idei termés, utóbbi pedig ugyanazon fának tavali termése.”

Kacskovics ezután fölteszi a költői kérdést: „létezik-e s kinél, Deák Ferencz nagy hazánkfiának e kedvencz almája?”.

A lapban Villási válaszlevelet íratott Petlanovics Mihály esperessel és csehi (Sümegcseh) plébánossal. Ez a szöveg A prágai renetről címmel jelent meg; közvetlenül Kacskovics cikke után. Itt a derék esperes elbeszéli, hogy a prágai (sümegprágai) renetet a „köznép” egyszerűen csehi vagy prágai-mocskos, koszos almának nevezi. „Prágai alma. Ez egy nagyon határozatlan elnevezés s nagyot nézne az a prágai ember, ha valaki azt kérdezné tőle: „Milyen az a prágai alma?”. S körülbelül így felelne: „Van piros, fehér, sárga, mocskos”. De ha így teszi fel a kérdést: „milyen az a prágai koszos alma?”, egész örömmel válaszolja: „Uram, az igen finom és nemes alma, még pedig kétféle, bőr-koszos meg arany koszos”.

Ebből aztán kiderült, hogy nincs magyar ’prágai alma.’ Koszos alma van.  Prágából vagy Csehiből származó; e Sümeg melletti kis bakonyaljai aprófalvakból, csatolva hozzá Bazsit is; melyek igen jeles szőlő és gyümölcstermő helyek voltak. A prágaiak gyalog vagy fejkosáron hordták híres gyümölcseiket a régi zalai nemesség kulturális központjába, a sümegi piacra. Prága nevét a tatárjárás után betelepített cseh és morva bányászoktól kapta – „Magyar falu Szala Vármegyébenm földes Ura a’ Veszprémi Püspökség, lakosai katolikusok, fekszik Csehihez közel, mellynek filiája, határjának földgye elég termékeny, jól eladhattyák, fája van tűzre, második osztálybéli” – írja Vályi András 1796-ban. Fényes Eleknél (1854) is pár sorban szerepel: „Magyar falu Zala vmegyében. Út. p. Sümeghez 1 óra. 534 kath., 8 zsidó la., derék erdővel. F.u. a veszprémi püspök.”  — A Cseh alma lényegében a Cseh rózsa almát jelenti, mely kárminpiros színű, augusztusban érik és egyáltalán nincs rokonságban a koszos (kormos) almák családjával.

A ’Koszos almanév’ ugyan nincs benne a Szikszai Fabricius Balázs-féle 1590-es latin-magyar Nomenclaturában, de már korábbról tudunk róla. Így egy nevezetes anekdot formájában, amelyet Vay Sándor (Sarolta) is közöl A Bárczayak című beszélyében: „Érdekes a családi iratok közt a följegyzés, hogy Bárczay Péter egri kanonok fogalmazta Mátyás királynak a húszadik dekrétumát. Ennek a Péternek van egy familiáris levele is, amelyet Budáról Bárcára ír, testvérének, Istvánnak s a többek közt ezeket mondja: „Küldhetnétek valamit Kassáról ide jövő jó alkalmatossággal, valami poma nigrát (kormos alma), mert ezt a mi Urunk nagyon szereti, de magam is megenném.”

Nos, ez a Mátyás kedvence a kormos, koszos, mocskos, vagy bőralma mindenfelé elterjedt remek gyümölcs volt, nem véletlenül kedvelte a király, s a Deáknak is felszolgált prágai alma is tulajdonképpen ugyanezt a gyümölcsöt jelenti. Magát a gyümölcsöt pedig Villási Pál 1883-ban el is helyezi a pomológiai tudomány magasában: „Ezen almafaj gyümölcsészeti neve: Parker Pepin, mely minden agyagos és nedvesebb természetű talajban kitűnő minőségűvé fejlődik s nagyon korán és bőven terem; de mivel a Tátika hegy éjszaki oldalán fekvő Prága, Bazsi és Csehi községekben különösen jól díszlik, mint minden kiválóbb minőségű gyümölcsfaj, úgy ez is azon hely vagy termelő neve alatt lett ismertté, hol és ki által az elterjedt.”

Ez szó szerint így van, viszont Villási hallgat arról, hogy a Parker Peppin almanév először csupán csak az ő századában bukkan elő – ám, mint látjuk, a koszos alma, kormos alma, mocskos alma, bőralma, nota bene „Prágai alma” jóval korábbról ismert szerte-szana a Kárpát-medencében. Akkor hogyan fedezi fel Parker kapitány az 1800-as évek elején a távoli Angolhonban, és a német Diel Parker Pippin név alatt is csupán 1809-ben írja le? Nyilván úgy, hogy az almafajta nem Angliából érkezett hozzánk, mint angol „termék”, német közvetítők segítségével, hanem fordítva, mert már régóta itt is volt. Például a mesés nevű Sümegprágán – a nevezett bőr-koszos alma formájában. S az ismertség dolgában Nagyváthy János közel sem véletlenül rögzíti dohogását a nagy nemzetközi tekintélyeknek, Mayer és Christ pomológusoknak címezve észrevételeit. Azt írja már 1821-ben, hogy bezzeg a „a mi Czitrom almánkat, suplikánkat, négy rendbeli arany bőralmánkat, kétféle sóvárinkat, zöldbélű ananászalmánkat, és Torsátlan (Nagy Asszony, Császár) körtvélyünket, rövid szárú Spanyol meggyünket, ’s több Cseresznye, ősi és Kajszín baratzkjainkat, Hertzeg, bibor, lószemű, markolya, és bóldi, v. B. Asszony szilváinkat, hijjában keresi a’ Pomolgus az ő Könyveikben lefestve.” Hiába bizony, mert a nemzetközi tudományosságban nemhogy „lefestve”, de sehogy sincsenek benne.

Ambrus Lajos József Attila-díjas író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, Gasztronómia történet
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.