AMBRUS LAJOS: Szerémi capriccio (Szerémség, Fruska Gora)

furmintSZERÉMSÉG – Az ürögi Kányás-dűlő széléről hangzik fel a meditáló hegedűszó – extatikus dallamok az ég felé. Gazda elképesztő időjátékokat érez: mintha az 1555 körül feljegyzett szöveg dallama idéződnék itt meg, melynek mindössze négy sora ismert: “Hozd el, gazda, hozd el/ Az Szerémnek borát!/ Noha nincsen pénzem,/ de vagyon emberségem.” A régi bordal a legelső hegedősének a magyar irodalomban – Nádasdy Tamás egyik

leveléből maradt ránk. Az országbíró nádor e Thurzó György nyitrai püspöknek küldte levelében a dalt veteris cantilena-nak mondja, amely a szerémi bor dicsőítése mellett a pénz és becsület mentális összefüggéseire is rátereli a figyelmet. A nádor a rejtélyes életű katolikus püspököt, aki később evangélikus lesz és Zrínyi Miklós lányát veszi feleségül, régi adósságának  kiegyenlítésére emlékezteti.

A hajdani dallam (vetus illa cantilena) helyett most egy fiatal művész húzza a mai Szerémség kellős közepén. Süt a nap, zúg erdő, cseng mező és falevél, száll a hegedűszó – az ürögi dűlőkben szépen érik a Furmint. Minden boroknak királya.

Olykor egy távoli kolostor mellőli harangszó is befut, de amúgy semmi. A zöld katedrálisban tán csak a madarak szabad, örök-vibráló szárnysuhogása hallik, mert a név kötelez: a Kányás-dűlőben volnánk. Ahol most Lajkó Félix barátunk mély átéléssel, a szerémi szőlőnek és a szerémi bornak kijáró tisztelettel magányosan hegedül a szőlőpászmák közt, az egyik dűlősarokban állva.

Szerémség, Fruska Gora

Szerémség, Fruska Gora

Szabad improvizációk törnek az ég felé az Ürög és Nyárád közti szőlőben – rövid futamok, ironikus és komolykodó zenei építések a növényi élet, vagy tán a vegetáció dús életének és szépségnek fejezetiből. Lajkó Félix muzsikája azt „mondja”, ahogyan a legnemesebb nedű születik, zsendül, érlelődik, erőre kap és csúcsra fut – majd mindent átfogó tuttiban porlad el az égi erők áldásosztásai között. Egy nagyszerű művész egyre fokozódó tempója semmi kétséget nem hagy afelől, hogy itt ugyan szabad improvizálás folyik, de a virtuóz hangsorok legmélyén a legnagyobb áhítat és tisztelet húzódik. Odahajló figyelem, amely a legnagyobbat, a testvéri vezérhajót, a Szerémségben született királyi Furmintot köszönti.

Furmint

Furmint

Ó, Szigeti Furmint, ó magyari szőlők királya! – hisz éppen innét, a Szerémségből kerültél át a szorosabb Kárpát-medencei termesztésbe; föl Tokajba és persze Somlóra is.  Ahogyan más szőlők is ezen a balkáni úton érkeztek – például a Kadarka vagy az újrafelfedezésre váró Kövidinka; utóbbi először és mindmáig a szegedi homokba.  Ahogyan Szeged régi városa is különös szerepet játszik a szerémi borok történetében és mozgásában – hisz a szegedi ősfoglalkozások történetében az a különösség is előállt, hogy a szegedi gazda a borát nem otthon, hanem messze lent, a Szerémségben termelte. Oda jártak lefelé, tömegesen a módosabb polgárok, szőlőt művelni, szüretelni, bort kezelni s onnét szállították vissza, haza a bort. Sok hajójuk járhatott le alá, mondja Tömörkény a szegedi vízenjárók nagy ismerője,  mert egyre hangosabb volt a panasz is, hogy a zentai káptalani tisztek jogtalanul vámot szednek a Tiszán azoktól a szegediektől, akik a birtokaikra hajóznak. S a jogaira féltékeny polgárság mindezt igen nagy bűnnek tartván, a város akaratára nézve jellemző a megtorlást választott. Miután a királyi udvarnál tett panaszaik, majd Mátyás király intelmei hiábavalóak maradtak – a város hadat üzent Zentának. Elfoglalta és három hónapig úgyis tartotta. Mígnem garanciák mellett békén hagyták a Szerémben termelő szögediek hajóit.

Fruska Gora

Fruska Gora

Frusška Gora (Foto: Jaroslav Pap)

Frusška Gora

Fruska gora, Szerémség, Tarcal hegy, röghegy (mészkő, dolomit, szerpentin és vulkanikus kőzet) – a földrajztudós Teleki Pált Szerémnek képe a felfordított hajóra emlékezteti. A tájegységet hívták is sokféleképp (magyarul Szigetnek is, mert a Szerémség a Duna-Száva „szigete”) – valaha hatalmas kiterjedésű borvidék volt még a római időkből, egyben császárok szülőhelye is; a törökig a középkori Magyarország vezető bortermelő vidéke. Állítólag Dobzse Ulászló jó királyunk,  midőn a török előrenyomulásának és Szerémség elfoglalásának hírét vette, csupán annyit mondott:

„oda a Szerémség, ezentúl tokajit kényszerülünk inni!”.

Színes lejtőinek vízszintes sávjai, termelésövei, a hegyaljai falucskák, kolostorok és szőlők, a kecskerágta erdőalj és kőfejtők, szénbányák és a tölgyes hegysüveg a szemlélőt pannonföldi tájrészletekre emlékeztetik. S hogy mennyi és miféle regényes szépségek rakódnak itt le, tán elég az utazgató gróf Széchenyire utalni, aki az 1830-ban tett dunai hajóútján Szerémségről naplójában a következő megjegyzéseket teszi: „Nagyon sok fa, nagyon sok üde, tiszta zöld. Magyarországon, magyar helyen ehhez foghatót még nem láttam.” S másutt, midőn arról a különös impressziójáról tudósít, mely szerint Magyarország tetszik neki a legkevésbé „mindamaz” országok közül, melyeket ismer, rögtön igazolja is:

„… a Szerémség buja zöldje, jó útjai, élősövény-kerítései, csinos házai stb. oly ellentétet mutatnak az „extra Hungariam etc.” hazájának árterületeivel és parlagon hagyott földjeivel, hogy a legmélyebb fájdalom fogott volna el […] ha elmaradottságunknak a sors hatalma, nem pedig a legmeghatóbb butaság volna az oka”.

A Szerémség – csodás, hatalmas múltú termőhely, ahonnét mára már erősen eltűnőben van szőlő is, bor is; de jóillatú, csábítóan kívánatos egyéb gyümölcsöt Gazda sokfelé látott. (A régiek közül Bonfini egy olyan szerémi körtét, kármán körtét is emleget, amely két kezében is alig fért el…) Pedig Petrovics Döme zombori szerb tanítóképezdei tanár még büszkén írta a régi Természettudományi Közleményekben, hogy

„Szerémségben a szőlőket rendesen és igen szorgalmasan mívelik, úgy, hogy az itt kifejtett munka és szorgalom igen sok tekintetben például szolgálhat Magyarországnak is.”

Karlócai bor

Karlócai bor

Egy hatalmas, két mai országra, Szerbiára és Horvátországra terjedő több ezer hektárnyi terroirhoz képest mára jelentősen összezsugorodott, lecsökkent a termőterülete – ahogy mondjuk a legjobb fekvésű Karlócá (Karom) környékén termelt borok mennyisége és minősége is. Pedig a karlóczai ürmös nekünk valaha márkanév is volt; Jókai emlékei szerint (A ki holta után áll bosszút) a nem borissza Petőfi kedvenc itala volt (különbözött is a budai ürmöstől); noha a nemzet költője legföljebb ha egy „pisztollyal” (2 dl) ivott meg egy-egy jó étvággyal elköltött csigavacsora után. S mint a régi szegedi polgárok, két-három mai,

délvidéki honfitársunk az életben szükséges és fontos dolgok megmentésének érdekében ma mégis nekivágott a szerémi borászatnak. Korántsem azzal a termesztési poétikával, mint a helyiek, hanem teljesen újszerűen (vagyis archaikus összefüggéseiben) közelítve a Szerémséget. Tájat, környezetet, szőlőt, az elfelejtett és kiveszett szőlőfajtákat és borpotenciált. Radikális végiggondolással talajról, terhelésről, művelési módokról, hasznos és haszontalan gyomokról és növényvédelemről, érlelésről és helyi géniuszokról. Mert, és ezt mindannyian belülről tudták, hogy a bor nem csekély mértékben az elme műve is.

Az elsőség a ma már szerencsére szinte közismert délvidéki borászt, Maurer Oszkárt illeti, aki Hajdújárásról, a homokos Bácskából alapított birtokot azzal a nem kisebb vállalattal, hogy a szerémi bor nagyságát szenvedélyesen újrateremtse. És hogy közkinccsé tegye. Tíz hektáron telepített odalent Kadarkát, Szerémi zöldet, Bakatort, Mézesfehért és még sok izgalmas, elfeledett, kihaltnak, értéktelennek gondolt fajtát. Itt is, de otthon, az öt hektáros bácskai homokon. És immár tíz-tizenöt éves szerémi tételei (kadarkától az aszú-kísérletekig) bizonyítják, hogy a fényes ásványiságú, erős koncentráltságú, nagyszerűen gyümölcsös, harmonikus borai méltóak ahhoz az elporladt világhírnévhez, amely Szerémséget övezte. S amely potenciál nyomát egyébként más borászatokban vagy kisebb gazdáknál ennyire koncentrál formában sehol nem találni. Éppen ez a művészet – egy ismeretlen és elfeledett, jórészt már csak emlékekben létező terroirt emlékezetes szólamokban újra megszólaltatni. Amikor Gazda ott járt, épp Kadarka- szüret volt a Dunához közeli Nagy Krisztus-dűlőben; kíméletes szedés, az érett gyümölcsök délutáni fuvarozással kerültek a jó 150 kilométerre fekvő hajdújárási pincészetbe. S amit aztán Gazda Hajdújáráson kóstolt, az külön regény.

Maurer Oszkár, Nagy-Krisztus Kadarka, palackozás előtti minta

Maurer Oszkár, Nagy-Krisztus Kadarka

De ugyanígy gondolkodott a magyarkanizsai Nagy József mozgásművész és építész barátja Sagmeister Ernő is; alaposan végigjárva, elemezve és kóstolva a jobb szerémi helyeket, Karomot, Ürögöt, de még a kissé kevésbé kiemelt kitettségű Maradékot is. Ők már gondolkodásuk centrumába egyetlen fehérfajtát helyeztek, az innét elszármazott Furmintot. És kivételes adottságú dűlőkbe, a Kányásba vagy a Kő dűlőbe, Dévásba telepítették őket; azoknak is olyan klónjait, amelyek a fajta a legősibb tulajdonságait a legmélyebbben hordozzák. Az itt készített, pár éves tételeik a Furmint legjobb oldalait igazolják. Nem Tokajt, nem Somlót, nem is egyéb hazai Furmint-terroirt idéznek – szerémiek. Itt is, a kadarkás tételeikben is egyszerűen az ősi erő dinamikája uralkodik; mély, emlékezetes hangon előadott szerémi szólamban.

És mindez olyan felejthetetlen, kötetlen formában megírt és előadott „capriccioban” , amilyen Lajkó Félix hegedűjén megszólalt a Kányás-dűlőben – valóban életerős harmóniákkal. S ha ezt a csábítóan izgalmas „szerémi” szólamot mélyebben értelmezni is szeretnénk, jó tudni, hogy megértéséhez Hajdújáráson és Magyarkanizsán keresztül vezet az út.

Ambrus Lajos József Attila-díjas író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, bor, borász
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS: Szerémi capriccio (Szerémség, Fruska Gora) bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. SONNEVEND IMRE szerint:

    AMBRUS LAJOS ÍRÁSA ISMÉT BIZONYSÁGOT TETT ARRÓL, HOGY MENNYI SZÍVVEL ÉS TUDÁSSAL TESZI ÍRÓJA A NAGYKÖZÖNSÉG ELŐTT IS ISMERTTÉ A RÉGI MAGYAR BORVIDÉKEKET. – S TESZI EZT MEGSPÉKELVE OLYAN SAJÁTOSAN FONTOS UTALÁSOKKAL ÉS TÖRTÉNETEKKEL, MELYEKET FENEKETLEN KINCSESBÁNYÁJÁBÓL HOZ ILYENKOR FELSZÍNRE, MINDNYÁJUNK ÖRÖMÉRE. HA NEM LENNE AMBRUS LAJOS A BLOG ÍRÓJA, JÓVAL SZEGÉNYEBBEK LENNÉNK. ÚGY ÉRZI AZ OLVASÓ, HOGY RÖGTÖN EL KELL MENNI A SZIGET-HEGYBE, AHOL PARÁZSBAN SÜLT SZELÍD GESZTENYÉK ÉS SZÉNA KÖZÖTT ÉRLELT HÁZI BERKENYÉK IS VÁRJÁK AZ ARRA VETŐDŐT, MIKÖZBEN A “GAZDA” LELKI ÁÉS TESTI UTIKALAUZÁT OLVASGATJA, EGY ÜVEG JOBB FURMINT TÁRSASÁGÁBAN.

    LEGALÁBB ANNYIRA TARTSA MEG CSIKI SÁNDOR A. L.-T, MINT A BARCOLONA MESSIT ÉS NEYMART!! KÖSZÖNJÜK, KEDVES CSIKI SÁNDOR.

  2. Pelyhe János szerint:

    “Isten, hazánkért térdelünk elődbe…”
    Ez a régi magyar népének jut eszembe a fenti sorok olvastán. A rövid történeti szemle -mely nyilán nem a teljesség szándékával készült – felhívja figyelmünket egy elvesztett, elfeledett világ értékeire, amit oly kevesen ismerünk, emlegetünk. Mindenki magához legyen őszinte. Tudja-e térkép, lexikon (internet) nélkül hol is van, merre keresendő a Szerémség, pedig neve minden gond nélkül suhan be a múltat idéző anyanyelvi kapukon fülünkbe. Nem szeretnék méltatlanul kérkedni saját ismereteimmel, nekem is csak a véletlen keresgélés segített földeríteni az ismeretlenség homályából a régóta fülemben csengő helynevet. Remélem egyre többen leszünk akik legalább hallomásból ismerjük a Szerémséget, és vágyott úti céljaink közé emeljük hajdan volt országunk ez ékes vidékét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.