AMBRUS LAJOS: Bakator – érmelléki bakator

bakator szoloÉRMELLÉKI BAKATOR – Gyürky Antal, régi kedves borászati szakférfiú a 19. század közepéről, utazgatván az országban, Érmelllékről azt említi, hogy „e vidék oly szép, oly kellemes, levegője oly egészséges, hogy szinte vágyik az ember idevaló lakos lenni; hátha még lelkes magyar, nyíltszívű s vendégszerető, értelmes és mívelt birtokosaival közelebb megismerkedhetik, már akkor megválni is nehéz innen”. A Borászati Lapok alapítója rögtön az 1858-as, legelső évfolyamban írja ezt az első érmelléki kalandozásait a Vegyes Csarnok

című rovatában – s ha ma arra vennénk az irányt, ne feledjük Gyürky szavait a nyíltszívűség és nyájasság tárgyában; de a módot se, ahogyan józan megfigyeléseit előadja.

Persze a mai Érmellék korántsem az a régi Érmellék – ahogyan „mívelt birtokosai” sem, de még drámaian megváltozott lakossága sem, pedig levegője, adottságai mit sem változtak, legföljebb potenciáljának kihasználásával marad mélyen alatta a várakozásnak.

Táj, kultúra, ember változásai után itt van rögtön első számú címernövénye, a Bakator is – mégpedig az Érmelléki Bakator transzformáció formájában, melyek így oly szorosan egymás mellé tartozó fogalmak valának egykoron, mint férfi és nő a párostáncban. De ez a Bakator is mélyre tűnt időben és emberi tudásokban. Gyürky óta persze ránkzúdult már a rettenetes filokszéra, aztán két háború, három impériumváltás, diktatúra, betelepítések, kollektív gazdaság, kisebbségi sors, asszimiláció, elvándorlás, szülőföld elhagyása – mára gyakorlatilag a Bakatornak is bottal üthetjük a nyomát. Ha úgy indulunk Érmellékre, oly reményekkel és várakozásokkal, mint Gyürky s nyomában Entz Ferencék, a régi nemzedék tagjai tették, hogy tudniillik Érmelléken „többféle szőlő műveltetik, de túlnyomólag a Bakator vagy Bakar” – csalódnunk kell. E különös szőlő nemhogy „világnevet” nem szerzett magának, mint Gyürky várta a kiváló fajta által megszentelt a termőtájtól, de lényegében több szőlővel együtt ki is veszett a partiumi dombokról.

Bakator tehát nincs már nagyobb ültetvényben. Illetve: eldugva, imitt-amott akadnak kísérletek. A borvidék egyik eldugott sarkában, fönn az Avas alatt, Avasújvárosban, például.

Érmihályfalva (Forrás: erdely.ma)

Érmihályfalva, 1906

Az Érmellék, Ady Endre tája, hajdan három megyére kiterjedő borvidék volt; 1884-ben is a nem csekély 1105 hektárra rúgó szőlőskertekkel  – egy egészen önálló szőlős hegyvidék, mely a sík földön az Ér folyó s Berettyó vize között emelkedik s változatos hullámzásban elnyúlva rúg a Szilágyság felé.  Három vármegye szőlőterületei tartoztak ide: Szilágy vármegye egészen, Bihar vármegyének központi, béli, belényesi, élesdi, érmihályfalvi, magyarcsékei, margitai, szalárdi, székelyhidi, tenkei és vaskói járásai és Szatmár vármegyének erdődi, nagybányai, nagysomkúti, szatmári és szinyérváraljai járásai. A jobb bort adó szilágyi és szatmári részekben a klíma mérsékelt, szélsőségeknek egyáltalán nincs kitéve, tavasza hűvös, a májusi fagy ritkán marad el, nyara viszont nem túl meleg, csapadéka bőséges, bár olykor jég formájában érkezik (láttam is jelentős károkozásait Dobrán egy egészen gigászi méretű új telepítésen); talaja viszont zömmel homokkal kevert vörös agyag, amely kiválóan alkalmas a telepítésre és szőlőnevelésre. Főbb fajtái egykoron a tüzet és zamatot adó Bakator mellett a mennyiséget biztosító Erdei volt (a Bakator porzója, ezért váltósorban ültették vele), de a nagy reményeket tápláltak a Rajnai rizlinggel, amely itt is nagyszerűen érzi magát s szerepelt a Juhfark, Olaszrizling, Furmint, Járdovány és még a Tramini is. A vörösbortermelés háttérbe szorult általában – ha ültettek kékszőlőt, mindig a tömött fürtű Kadarkát.

Mára Érmellék keresi a helyét – nagy múltú és nevű szőlők, borok és borászatok tűntek el. Így Bihardiószegen is (itt kóstoltam Biharban a legjobb bort), amely a környék első és híres vincellérképezdéjét adta, s gróf Zichy Ferenc 1871-ben 200 üveg „finom aszúbort is expediáltatott a diószegi uradalmi pincéből” a kínai császár asztalára. Fábián Tibor diószegi gazda jeles és díjnyertes borokat készít, de olyan Bakart, amelyből a hajdani aszút szűrték, már ő sem. Az ő borászati ars poeticája és technikai-technológiai képzettsége (jelenleg a hajdani vincellérképző gyönyörű pincéjét bérli) egyre inkább bizonyítja a terroir kiválóságát. De ezt teszi Szilágypérről Szakács Béla is, akinek több fajtakísérletét kóstoltam: nagyreményű, kisebb birtokon működik, sok természetes tételt készít, a Királyleánykától, a Leánykától a személyes, csombordi emlékül készített Plébánosig, de a Bakator nála is hiányzik. Érmelléki kalandozásaink legjobbja Krasznabélteken várt a Nachbil borászatban: Brutler János, a Németországból visszatelepült Johann Brutler gyönyörűen fölépített gazdaságában és boraiban. Ó, Béltek; Gvadányi jeles peleskei nótáriusa is „jó bélteli” borokat kortyolgatott nagy túrája során, midőn felkukkantott Budára.

Béltek sváb-magyar falu (volt); „magyarosodni kezdő német mezőváros Szathmár vármegyében, melynek szőleje kedves bort terem, s pinczéi híresek” – írja róla Fényes Elek 1851-ben (Gyürky nem jutott el ide); s valóban, ahogy a gazda nyitott terepjárójával gördültünk le-föl, az egymás fölötti pincesoroktól a szőlősdombokig, bejárván 25 hektárját, mintha időutazást tennénk. Ugyanakkor olyan autentikusan él, kezeli szőlőjét és készíti remek tételeit a legmodernebb technikáktól sem félve, mégis szinte „bio-módon”, hogy szívesen írnánk akár ezt is róla, ha ez a „borfilozófia” nem lenne kissé lejáratva. Palackjai, a dizájn, a vendéglátás meghitt eleganciája a Rajnai rizling remek tételétől egészen a fölszolgált bélteki májasig és kecskesajtig korszerűen autentikus; fajtakísérletei is sokfélék, bár ő sem vágott neki a Bakatornak.

Nagy kérdőjeleket és még nagyobb várakozásokat ébresztett bennem a Béltek melletti Dobra szőlőhegyein frissen telepített 225 (!) hektáros ültetvénye a dobrai illetőségű Kallós Ferencnek.  Dobra: „közel lévő szőlei jó borokat teremnek, első Osztálybéli” – írta róla Vályi András még 1796-ban; „Szathmár v., magyar falu szép szőlőhegye van”, mondja Fényes Elek 1851-ben. És hát bizony kivételes, lenyűgöző vizuális tér-élmény egy szelíd dombokon egymásba hajló, összefüggő két-három éves oltványokkal beültetett, remek támrendszerrel ellátott hatalmas ültetvényt egyben látni, ahol mégsincs semmiféle brutális  ipari élménye az embernek – gigászi munka és hatalmas teljesítmény. 15 fajta, 70 %-a kékszőlő, a legnagyobb egy 20 hektáros Merlot-tábla. A kérdőjelek a birtoknagyság méretéből adódnak – ekkora ültetvény fönntartása, pincészete, „brandjének” fölépítése, kereskedelme, borászati ars poeticája, a tradícióhoz, a helyi fajtákhoz való viszonya nagy várakozásokra jogosít. A falunak, mint errefelé minden valamirevaló szőlőhegynek, szép pincesora is van: a Kallós-birtok igen sok munkalehetőséget ad a helyeiknek. Egyelőre csak annyit kívánhatunk, a befektetett munka térüljön meg az erdélyi magyar borászat nagyobb dicsőségére.

De bizony Érmelléki Bakatort Erdőd mellet sem ittam, melynek szőlőjét egy régi, latin nyelven verselő, s a XVIII. század Horatiusának is nevezett Hannulik János Krizoszton nevű  nagykárolyi piarista tanár is megénekel a Magyarországon található bortermő hegyek dicséretéről szóló ódájában – mondván, „.. Erdőd nedűje a khioszi / bornál nem gyengédebben lankadoz; apródja Jupiternek / – mondják – aranykehelyben nyújtja / az itteni préseken sajtolt színbort.” Szóval Bakatort nem másutt, mint Avasújvárosban láttam, melynek „szőleje jó bort terem, de keveset”, ahogyan Fényes Elek rajzolja 1851-ben. Nagy Sándor gazdának egyetlen, jó vágónyi Bakator ültetvénye húz fel a domboldalra, amely méretei ellenére is gyönyörű; szakaszos termésnek, kötésproblémának, betegségeknek, savkiégésnek semmi nyomát nem láttam.

A Bakator több színváltozatot ad – nehéz kezelése, különös, finomkodó magatartása, kényes bora viszont sok munkát, kísérletet, tapasztalást és korrekt méréseket igényel. Egyáltalán nem adja magát könnyen (csupán egyetlen évjáratát kóstoltam), de ha átesik az idő nagy próbáin, akár hozhatja is azt a formát, amelyről Gyürky atyánk beszél. Amely olyan kondíció és konklúzió, hogy a kínai udvarnak is tetszhetett – bizonyára, hisz a „mi vagyok én?” kozmológiai kérdésére olykor örömteli választ is adott.

Ambrus Lajos József Attila-díjas író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, bor, borász
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS: Bakator – érmelléki bakator bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. bakatorro szerint:

    tiszteletem!
    azóta már megjelent a fajta Diószegen is Heit Lóri jóvoltából.
    szóval ha lassan is, de csak felébred az érmellék csipkerózsika álmából.
    köszönet az írásért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.