gourmetsetaGOURMET SÉTA EGERBEN – Dr. Lőrincz György  hívott fel a közelmúltban és invitált Egerbe. Valójában fogalmam sem volt, hogy mi lesz a program, de ez nem is nagyon zavart, mert megbízom a borászban. Csak nem hívna meg, ha nem lenne figyelemre érdemes a program! Legutóbb 2014. augusztusában, Virággal jártunk Egerszalókon, s erről kellemes emlékeket őrzünk azóta is. A Lőrincz család legújabb programjára készülve egy borongós szombati napon,

Andrea napján, 10:45 körül érkeztünk meg a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészethez (Egerszalók), ahol, mint azt kötelező fordulattal mondani szokás, már vártak. Eszpresszót ittunk, túrós és mákos rétest (mindkettőt szeretem) ettünk, s mindeközben azt is megtudtuk, hogy valójában egy egri gourmet sétára vagyunk hivatalosak.

Gourmand, vagy gourmet?

  • A francia gourmand (ejtsd: gurman) jelentése falánk, nagyevő, nagyétkű. Nálunk, német szokás szerint, a finom ízlés értelmében is használták, mely utóbbit a franciák nem a gourmand, hanem a gourmet (ejtsd: gurmé) szóval fejeznek ki. Napjainkban, a gourmand szó gourmet helyett való használata már önmagában is a tájékozatlanság jelének számít.

Gourmet séta Egerben (2015)

A séta Andrea napon, április 18-án szombaton kora délután indult a Dobó térről. Az első csoportot ifj. Lőrincz György a másodikat Lőrincz György kísérte végig. Az üdvözlő ital St. Andrea pezsgő 2010 volt.

A Dobó tér az Egri Várból

A Dobó tér az Egri Várból

Eger, Dobó tér (2015). A Gourmet séta találkozója a középen futó fehér csík túlsó végénél, a hídon volt.

Eger, Dobó tér (2015). A Gourmet séta találkozója a középen futó fehér csík túlsó végénél, a hídon volt.

Dr. Lőrincz György és felesége, Andrea társaságában, a Gourmet séta gyülekezési pontján

A séta első állomása a Senátor Ház

Az asztalfőn: Dr. Lőrincz György borász.

Az asztalfőn: Dr. Lőrincz György borász.

  • Senátor Ház: Étel: Füstölt pisztráng sajtos rukkola mousse-szal, medvehagymás almával és sós kaláccsal. Bor:  Napbor Egri Csillag Classicus 2013
Füstölt pisztráng sajtos rukkola mousse-szal, medvehagymás almával és sós kaláccsal

Füstölt pisztráng sajtos rukkola mousse-szal, medvehagymás almával és sós kaláccsal (Eger, Senátor Ház)

A 2. étterem az Egri várban az 1552 Étterem

Megérkeztünk az 1552 Étteremhez, ahol roséval fogadtak.

Megérkeztünk az 1552 Étteremhez, ahol roséval fogadtak.

  • 1552 Étterem: Étel: Baconbe göngyölt galambmell vajas tésztabundában, bébizöldség ágyon. Bor: Örökké Egri Cuvée Grand Superior 2012
Baconbe göngyölt galambmell vajas tésztabundában, bébizöldség ágyon

Baconbe göngyölt galambmell vajas tésztabundában, bébizöldség ágyon. (Eger, 1552 Étterem)

A galamb egy méltatlanul háttérbe szorult, ma már drága alapanyag. Egyike a legjobbaknak. Az 1552 Étterem galambétele igazán tetszetős, Wellington bélszínt idéző, jól elkészített, ízletes étel volt. Érdemesnek látszik mást is kóstolni. Ez volt asztaltársaink véleménye is. (A séf: Hegyi Mátyás)

Asztaltársaim: Ivádyné Szabó Katalin és Ivády Norbert.

Asztaltársaim: Ivádyné Szabó Katalin és Ivády Norbert az 1552 Étteremben (Eger).

A 3. étterem a vár alatt a Macok Bisztró és Borbár

Gourmet sétán, a Macok Bisztróban, Lőrincz Györival.

Egri Gourmet sétán, a Macok Bisztróban, Lőrincz Gyurival.

  • Macok Bisztró és borbár: Étel: Bárányrolád kucsmagombás édesköménnyel, chilis lilakáposzta krémmel. Bor: Csakegyszóval Pinot Noir 2012

SAM_0469

Macsinka János séf remek ételt készített a St. Andrea pincészet borához. A bárány jól sütött, szaftos volt, s külön örömet jelentett a szezonális kucsmagomba a maga valójában. A séf szerencsére nem engedett a csábításnak, s nem töltötte meg a kucsmagombát. Jól tette! Szép jus, jó textúrák, emlékezetes fogás.

A 4. étterem a Bitskey-uszoda szomszédságában álló Zsálya Bisztró

Dr. Lőrincz György és Gál Gábor séf (Zsálya Bisztró, Eger)

Dr. Lőrincz György és Gál Gábor séf (Zsálya Bisztró, Eger)

  • Zsálya Bisztró: Étel:  Szarvasgerinc karalábéval, spárgával, malacraguval. Bor: Hangács Egri Bikavér Superior 2011

SAM_0482

Egerben, az egri bikavér nemes fajtáihoz komponálva, egy valamire való borvacsora aligha képzelhető el valamiféle vad, leginkább szarvas nélkül. Gál Gábor ételében megtaláljuk a szarvast, nagyszerűen elkészítve, s hozzá a plebejus hevületű gasztro-fricska, a malacragu. A szarvashoz normálisan soha nem adott olcsóságú alapanyagokból, porcos részekből készített malacragu a szarvas szöges ellentéte. A „zöldségek királya”, a spárga, a klasszikus felfogás, és minden felfogás szerint vizsgálva is illő alkatrésze volt az ételnek. Érdekes kontrasztok, játékosság, kiemelkedő hús.

Az 5. étterem a termálfürdő közelében, az Imola Hotel Platán

Sárgabarackos, túrós clafoutis

Sárgabarackos, túrós clafoutis

  • Imola Hotel Platán: Étel: Sárgabarackos, túrós clafoutis. Bor: Kedves Késői Szüretelésű Hárslevelű 2013
A Gourmet séta végén az Imola Hotelban sorakozott fel az öt egri étterem képvislője és a Lőrincz házaspár

Az egri Gourmet séta végén az Imola Hotelban sorakozott fel az öt egri étterem képvislője és a Lőrincz házaspár

  • Az egri program utám busszal a St. Andrea szőlőbirtokra egerszalókra mentünk, ahol, egyebek mellett, Merengő Egri Bikavér Superior 2009 várt ránk.

 Jóra törekvés…

Dr. Lőrincz György (St. Andrea Pincészet, Egerszalók)

Dr. Lőrincz György a pincében (St. Andrea Pincészet, Egerszalók)

  • A Lőrincz család tenni akarásának, jóra törekvésének köszönhetően létrejött egri Gourmet séta nagyszerű kezdeményezés. Hangulata, derűje éppoly megragadó volt, mint a megtapasztalt gasztronómia, borok és ételek. Ha valaha lesz még, érdemes lesz kipróbálni!

Csíki Sándor♣