STOP SÓ – Biztos, hogy küzdenünk kell a só ellen?

salt_myth_high_blood_pressureSTOP SÓ – a STOP SÓ Nemzeti Sócsökkentő Program, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) egyik központi programja. A Stop Só egy nem túlzottan szellemes, ellenben védjegyoltalom (2008) alá vont logót is kapott. “A logó használatának feltétele – írják -, hogy a “STOP SÓ” logóval megkülönböztetni kívánt élelmiszeripari termék(ek) konyhasó-tartalmának legalább 15%-kal kisebbnek kell lennie, mint a 2008. október 15-ét megelőzően érvényes gyártási előírása

stopalapján elkészített termék konyhasótartalma. A vendéglátás, a közétkeztetés – kiemelten az óvodai, iskolai, kórházi étkeztetés – keretében felszolgált és az egyadagos kiszerelési formában a fogyasztóhoz eljuttatott ételek esetében is a 15%-os csökkentés a feltétel.” (A programról további részleteket itt olvashatsz.)

  • A jó szándék elvitathatatlan, még akkor is, ha ezt a szándékot a STOP SÓ logó használatának termékenkénti logóhasználati díja (127.000 Ft/év) ízlésem szerint, erőteljesen beárnyékolja.

Tényleg sok sót eszünk?

A válasz ma már korántsem olyan egyértelmű, mint elsőre hinnénk! A tájékozatlansággal, vagy sarlatánsággal aligha vádolható Scientific American 2011. július 8-án megjelent írásának elgondolkodtató címe szerint:

“Ideje véget vetni a só elleni háborúnak. A politikusok sófogyasztást korlátozó buzgó igyekezetének kevés a tudományos alapja.” (scientificamerican.com

Az előbbiek tükrében is, a só (NaCl), pontosabban a Na-ion megítélése 2011 óta, már egyáltalán nem látszik olyan egyértelműnek, mint 2008-ban, amikor a STOP SÓ logót védjegyeztették, és a sófogyasztás elleni küzdelmet Magyarországon is meghirdették.

Miért kell csökkenteni a sófogyasztást?

Az OÉTI határozott és meggyőzően hangzó érvelése szerint:

“Több évtizede tudományosan bizonyított tény, hogy a túlzásba vitt sóbevitel növeli a vérnyomást – mindkét nemben és minden életkorban – a jelentős mennyiségű tartós sófogyasztás pedig magas vérnyomás (hipertónia) betegséget hoz létre.” (oéti)

Megjegyzés: A definiálatlan “túlzásba vitt” kifejezésen ezúttal ne akadjunk fenn, holott tudjuk jól, annyira közhely, hogy minden, amit túlzásba viszünk, problémákat okoz. A túlzásba vitt tejcsoki éppúgy, mint a túlzásba vitt sárgarépa, vagy forrásvíz. A “túlzásba vitt” kifejezésnek éppen ez a jelentése. A túlzásba vitt kifejezés a “jelentős mennyiségű” és a “tartós” szavakkal csak tovább nyomatékosodik. (Nem kérdezzük meg, hogy a “jelentős mennyiségű” testsúly kilogrammonként, és a különböző populációk körében, hány mg/nap nátrium-ion bevitelét jelenti, mert ilyen adat – humán kísérletekre alapozva – aligha létezhet.) 

“A történelem az élet tanítómestere!” – ezért sem árt ismerni.

A hatóságok, intézetek szándékáról ne feltételezzünk semmi rosszat! Tévedhetnek ugyan, ahogy az elmúlt évszázad ilyen-olyan táplálkozási programjait illetően számos esetben, a mértéket illetően pedig, gyakorlatilag minden esetben tévedtek, de a népegészségügy iránti elkötelezettségük aligha vonható kétségbe.

  • A széleskörű felvilágosításnak köszönhetően például, hamar elfogadottá vált, hogy a telített zsírok egészségtelenek. A modell egyszerű, ezért könnyen érthető és kommunikálható: a disznózsír rossz, az olívaolaj jó. Hallhattuk minden fórumon évtizedeken át, ám azt már aligha, hogy a telített zsírok megítélése milyen úton-módon alakult ki, és kik voltak azok a pozícióban lévő tudományos szaktekintélyek, akiknek a véleménye az objektív megítélést torzította. Mifelénk arról sem esik sok szó, hogy az 1950-es évek második felében, az USA-ban kezdődött boszorkányüldözés után, a telített zsírok, s általában a zsírok megítélése mára  már erőteljesen árnyalódott, miként a koleszterin, s hozzá kapcsolódóan a tojás(sárgája) megítélése is. De, maradjunk most csak a sónál.

Mint M. W. Moyer is írja, a sóval kapcsolatos félelmeink immár egy évszázadosak, és 1904-ig nyúlik vissza, amikor

  • francia orvosok arról számoltak be, hogy a vizsgálataikban 6, a sót különösen kedvelő magas vérnyomásban szenvedő beteg is volt.

A sóval kapcsolatos aggodalmak aztán az 1970-es évektől erősödtek fel.  A Brookhaven National Laboratory (Upton, NY) kutatója Lewis K. Dahl az 1960-as években két, a sóra különféleképpen reagáló egértörzset is kitenyésztett a só-indukálta magas vérnyomás genetikai meghatározottságának vizsgálatára.

Az összefüggés tényleg egyértelmű volt, azonban, ha valamire, hát Dahl patkánykísérletére igazán illik az OÉTI által használt “túlzásba vitt” kifejezés.

  • Lewis K. Dahl sóra érzékeny és sóra rezisztens patkányokat tartott magas sótartalmú étrenden és ezzel, a sóra érzékeny patkányok között két héten belül tényleg sikerült is magas vérnyomást kiváltania. S, hogy mennyi volt a só a patkánytápban? Annyi, mintha egy felnőtt ember napi 500 g (fél kilogramm) sót fogyasztana! A kutatásokból az is kiderült, hogy a só-érzékenységben számottevő genetikai eltérések vannak, amit az is mutatott, hogy a(z extrém) magas nátrium-tartalmú diétával csupán a patkányok háromnegyed részében sikerült különféle mértékű magas vérnyomást kiváltani. (Ha érdekel, angolul itt olvashatsz erről.)

1977-ben aztán, az Amerikai Szenátus illetékes bizottsága, George McGovern szenátor vezetésével éppen Lewis K. Dahl említett kutatására alapozva javasolta az amerikaiak sófogyasztásának csökkentését a McGovern Reportban már megfelelőnek tartott 3 g/nap szintre  (Lásd: Dietary Goals for the United States). Harminc évvel később pedig mindez begyűrűzött hozzánk is.

Most akkor, a só növeli, vagy nem növeli a vérnyomást?

A 2011-ben az American Journal of Hypertension című tudományos folyóiratban megjelent publikáció  megállapítása  szembetűnő  ellentmondásban van korábbi elképzeléseinkkel, így azzal is, amit az OÉTI állít, miszerint “több évtizede tudományosan bizonyított tény, hogy a túlzásba vitt sóbevitel növeli a vérnyomást.”

  • Az American Journal of Hypertension meta-analízise szerint viszont, nincs nyomós bizonyíték arra, hogy a sóbevitel csökkentése csökkenti a szívinfarktus, az agyvérzés, vagy a normál és magas vérnyomású betegek elhalálozásának kockázatát.

Mindemellett, mint a Nature cikke (2011) is írja, a sófogyasztás csökkentése csökkentheti ugyan a vérnyomást, ami jó a szívnek, de ezzel együtt, növelheti az inzulin rezisztenciát, a triglicerid szintet, és a szimpatikus idegrendszeri aktivitást, amelyek mind a kardiovaszkuláris megbetegedések rizikófaktorai.

Mégis, mennyi az ajánlott napi nátriumbevitel?

A nátriumfogyasztás lényegében a konyhasóból származik. A nátrium a konyhasó 40%-a (a maradék 60% a klór). A különféle országok különféle intézetei – egymásra figyelve – meglehetősen hasonló értékeket adnak meg az ajánlott nátrium-bevitelre (sófogyasztásra). Lássunk közülük néhányat, elsőként, a legalaposabbnak tűnő Food Standards Agency ajánlását:

  • Food Standards Agency (UK):
    • 11 év felett: 2400 mg (6 g só/nap)
    • 7-10 év között: 2000 mg (5 g só/nap)
    • 4-6 év között: 1200 mg (3 g só/nap)
    • 1-3 év között: 800 mg (2 g só/nap)
    • 1 éves korig: 0 mg hozzáadott só
  • Nat. Health and Med. Res. Coun. (Australia): 460 – 920 mg.
  • American Diabetes Association: 1500 – 2300 mg.
  • Academy of Nutrition and Dietetics: 1500 – 2300 mg.
  • American Heart Association: 1500* mg.
  • United States Department of Agriculture: 2300 mg.
  • OÉTI: 1500 – 2000 mg.
  • “Stratégiák a nátrium-bevitel csökkentésére az Egyesült államokban” című anyag remekül összefoglalja az elmúlt évtizedek fejleményeit. (Strategies to Reduce Sodium Intake in the United States)

* Az 1500 mg/nap sóbevitel leginkább akkor ajánlott, ha valaki 51 év felett van, fekete bőrű, magas a vérnyomása, cukorbeteg, vagy krónikus vesebetegségben szenved. 

Tanulság?

Miközben a sófogyasztás csökkentéséről ösztönösen továbbra is úgy gondolhatjuk, hogy talán ez a helyes út, látnunk kell azt is, hogy egyetlen sócsökkentő kampány sincs olyan mértékben tudományosan alátámasztva, ahogy azt akár az OÉTI magabiztos mondatai is mutatják, és akkor a genetikai és életkor okozta eltérésekről és egyéb összefüggésekről még szó sem esett. Mindehhez járul, hogy egyetlen olyan táplálkozással összefüggő népegészségügyi kampányról sem tudok, amelyről ne derült volna ki, hogy mértékét és egyoldalúságát tekintve is elhibázott, nem ritkán káros volt.

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Egészség a konyhában, Gasztronómia történet, Népszerű tudomány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

STOP SÓ – Biztos, hogy küzdenünk kell a só ellen? bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Szabolcs szerint:

    Nagyon érdekes és meggyőző volt. Külön köszönet a precíz hivatkozásokért.

  2. Sz.Bence szerint:

    Nagyon jó írás! Elgondolkodtató.

  3. Emese szerint:

    A só-mítosz tovább fog élni, száz év múlva is, de azért köszönet az írásért. Ön legalább megpróbálta árnyaltan bemutatni a témát. Gratulálok az Év Gasztrobloggere díjhoz! Ez az írása is mutatja, hogy valóban megérdemelte.

  4. Horváth Gábor szerint:

    Jó és igényes írás. Őszintén gratulálok hozzá! HG

  5. Gál Zoltán szerint:

    Kedves Sándor,
    Öszintén szólva megkedveltem írásait mert korrekt nézöpontuak és reálisak!
    Nem beszélve arról,hogy nagyon alaposak és széleskörüek!
    Ezt csak dìjazni lehet és méltóan illete meg a jutalom.
    A cikkhez csak azt szeretném hozzáfüzni ,hogy nem a sóval van a gond hanem a jódozáskor használt Káliumjodid. Kálium az mérgezi az embert. Tisztelettel Zoli

  6. Csíki Sándor szerint:

    Köszönöm örülök, hogy tetszenek. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.