AMBRUS LAJOS: A kakukkfű (fűszerkert)

KakukkfűKAKUKKFŰ – Ó, azok a „nyaratszaka” virágzó kakukkfüves mezők – az ő mennyei illatpárájukkal! Amint szorgos méhek döngik, mint étlapon legcsábítóbb mézelő füvet. S ahogyan egy szinte vajákos asszonyság lepi meg éjjeli látogatóként álmában Krúdy Gyulát, az emlékezés bajnokát kakukkfüves illatos vízzel.  A balzsamos virágvizet ajándékként hozó álomvendég a reneszánszból lép elő és nem más, mint Kanizsay Dorottya; aki mint a római császárok híres asszonyai, majoránnával illatosítja haját, kakukkfűvel

arcát és állát, mentával a karját. S aki a reneszánszkor asszonyaként saját méhfüves gyógyító vize mellé még udvarló szoknyákat is hoz ajándékba: fátyolszövésű elő-ruhát, arannyal és selyemmel kivarrt orcatörlőt, díszes előkötőt spanyol hímmel, zománcos aranyboglárokkal kirakott ingvállakat, aranyos receszoknyákat, kaftánból varrt vetkőző ruhákat, selyemprémes szoknyaingeket. Aztán huszáringeket, subát és hacukát, rózsahímmel varratott aranyos ágylepedőt, arannyal hányt derékaljat. És így tovább. De minden illatos patika és aranyos ajándék mellé vagy inkább elé, a látogató egy aktuális üzenetet is hoz a reneszánsz mélyéről, amit Krúdy minden írói oldalán fel is erősít: az asszonyok télire aszaljanak különféle zöldséget! Merthogy leginkább az tartja fenn a házi békességet.

A kis kakukkfű így kerül a históriában a növényországi arisztokraták közé – a legjobb fűszeres virágok közé. Az illatos ajakosokat (Labiatae) a régi népek általában is varázsellenes hatásúnak tartják – mint görögök a citromot, a germán népek a majoránnát, kerti rutát, a kőrislevelű ezerjófüvet vagy éppen a ’kakukfű démutkát’. Az olyan ember, s ezt már a magyar Veszelszki Antal, a rejtélyes életű magyar fűvész teszi hozzá, az olyan ember, aki sok kakukkszót akar megérni, az bizony kakukkfűvel éljen.

„Ételben szinte olly jó, mint a petreselyem: mert emésztést segíti.”

Kerti démutka vagy kakukkfű (Thymus vulgaris) – így nevezik a régi füveskönyvek és régi szótárak, még a Czuczor-Fogarasai nagyszótár is. Az apró, csudás illatú növényke, a démutka ’démut’ törzs alakjában utalást találunk a latin thymus alakjára. De mondják még timiánnak, balzsamfűnek, mézfűnek, vadcsombornak vagy kerti kakukkfűnek is. S hogy csak a konyhánál maradjunk, zölden és szárítva leginkább savanyú mártások és ételek fűszerezésére használják. Bár Lippay, az első kertészeti kézikönyv szerzője 1664-ben külön megjegyzi, hogy bár az „étkekben ritkán élnek véle, azért misculantiában is tehetni” – „conservát és sását is csinálnak belőle”.  A konyha szívesen és igen változatosan használja levesekben, salátákban, sültekhez, vadas ételekhez, de még a töltött káposztához, halételekhez, körözöttekhez is.

Thymus vulgaris

Thymus vulgaris Linnaeus

A kerti kakukkfű, a régi veteményes kertek kedves növénye „májustól fogva egész nyaratszaka virágzik” – és nem kíván se igen kövér, se igen „ganajos” földet. Egyik faja még a magyarok őshazájában, Magna Hungariában is ott virított csodás illatú kakukkfűként – ezt Tolsztojtól tudjuk, aki leírta a növényekben viszonylag szegény baskír táj növényföldrajzát is. A sztyepp tavasszal itt különösen gyönyörű – főleg a tavak és a folyók környékén. Kedvező években a sztyepp szénatermése jobb is, bőségesebb is a vizes völgyekénél. Az enyhe lejtőket mindenfelé virágzó növények borítják – a különféle zsályák, az üröm, az árvalányhaj mellett a tájleírásban szereplő növények közül Tolsztoj kilencediknek, utolsónak, a kakukkfüvet említi. De mindenfelé terem: a kis kakukkfű abban is kitűnik társai közül, hogy mesterien tud megküzdeni az életért, amelynek hordozója. Ezt Lyka Károly művészettörténész is állítja, aki egyben a kakukkfű egyik legnagyobb kutató tudósa is:

„győzedelmesen állja a harcot a veszedelmes viszonyokkal szemben, hiszen találtam kakukkfüvecskét az Alföld forró homokján, és találtam az Alpok örök havának peremén, lent a tenger színe mentén, és fönt a havasok ormán, láttam testvéreit Grönlandból és Palesztinából. Mindenütt meg tudta védeni szerény életét. Az évek milliói alatt új meg új ruhát, új fegyverzetet öltött, hogy állhassa a harcot. Innen bámulatos sokfélesége, alakokban való gazdagsága, ami oly sok fejtörést okozott már a kutatóknak.”

A botanizáló tudós Lyka Károly, aki előbb a Kárpát-medence, majd Svájc, Ausztria és Németország kakukkfüveinek rendszerét is megírta, utóbbit németül, a 30-40 fajú kakukkfű egyik változatának a névadója is lett.

Thymus vulgaris

Kakukkfű (Thymus vulgaris) ez is.

A kerti kakukkfüvet legkönnyebb ősszel vagy tavasszal gyökosztással szaporítani. Termesztéséhez napos fekvésű, középkötött, tápdús talaj a legkedvezőbb. A frissen, vagy az előző évben trágyázott talajt meghálálja, sovány talajban nem érdemes termeszteni. A régi kertészkönyvek szerint a területet lehetőleg ősszel szántsuk vagy ássuk fel és tavasszal fogasoljuk vagy gereblyézzük. Ültethető magról, vagy szaporítható zöld dugványról, vagy tőosztás útján.  A magot márciusban vagy nyáron, júniusba vetjük. A tavaszi vetésből származó palántákat május hó folyamán, a nyáron vetett magvakból származó palántákat pedig a következő év tavaszán ültetjük kettesével 30 cm sor- és növénytávolságra. Őszi ültetést ne végezzünk, mert a kiültetett palánták nagy százaléka télen kifagy.  A nagy méretekben termesztett kakukkfű vetőmagszükséglete kat. holdanként 300-400 gr. mag, vagy 114-115. 000 palánta. A magvak csíraképessége 1-2 év. Hozama kat. holdanként 6-8 q.

A kiültetett növényeket rendszeresen, kétszer-háromszor kapáljuk és gyomláljuk. Télen a töveket betakarjuk falombbal, vagy földet húzunk a tövükre, mint a szőlőnél, mert a nagyobb hidegek iránt érzékenyek.

A növényt virágzása idején vágjuk vagy sarlózzuk és ugyanúgy szárítjuk, kezeljük, raktározzuk, mint a vadkakukkfüvet. Magnyerés céljából a területnek egy részét érintetlenül szokták hagyni. Zsákokban vagy bálákban szállítjuk.

Thymus vulgaris compactum

 „Aranyat ér ennek minden cseppje” írja Veszelszki a kakukkfűből főzött balzsamról. De a mindenfelé virágzó szerény, de erényes tulajdonságait nemes arisztokrataként elajándékozó kis növény örök életüzenete mégiscsak az, ami a régi füveskönyvekből is tudható. Hogy megerősíti és megvigasztalja az ember szívét. És hogy csodás módon elűzi a bánatát.

Ambrus Lajos József Attila díjas író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS: A kakukkfű (fűszerkert) bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Gasztronauta szerint:

    Szépen lassan, de megbízhatóan szaporítja magát kertemben is a 3 féle kakukkfű. Egyik vadkakukkfű, egy normál zsenge kerti fajta, és egy kedvencem a citromos. Utóbbit zsírosabb halakhoz, libához használom. A bazsalikomot követően helyezkedik el a népszerűségi listámon. Köszönet a cikkért!

  2. Szilvásy Dénes szerint:

    Igen Gasztonauta! Jó helyre soroltad, mert megérdemli – nagyszerű és kedvelt fűszernövény. A citromízűt kevesek ismerik, de valóban nagyon illik a halakhoz. (libával még nem próbáltam, de jó, hogy mondod 🙂
    Inkább a gyógyhatását emelném ki: Nagyon Jó hatással van “nagy zabálás”-ok okozta felfúvódásra, de erős antibakteriális és nyálkaoldó hatása miatt a száj és a felső légúti megbetegedésnek ellenszere is. Gyerekkori ízemlékem azt sugallja, hogy a fagifornak is része lehetett?

  3. dr. Sonnevend Imre erdőmérnök szerint:

    Nagyon szép a kakukkfű cikk szövege, köszönet érte Ambrus Lajosnak ! Csakhát a cikkhez mellékelt fotón a terjedelmes és jól láthatóan fás kakukkfűbokor – a fénykép láthatóan az Adria mellett vagy valahol a Mediterráneumban készült – nem a “mi” kakukkfüvünk, ez nálunk nem őshonos. A képek a fásodó kerti kakukkfüvet mutatják be, amely nálunk csak a kertekben fordul elő és mindig ültetik. A jó öreg Lyka Károly művészettörténész, a kakukkfüvek nagy szakértője, aki hosszú évekig behatóan foglalkozott ezzel a nemzetséggel, 16 oldalon tárgyalja ezt az illatozó társaságot, méghozzá zömében apró betűvel nyomtatva, a Jávorka Sándor nagy “Flora hungarica”-jában (1926). Persze ezeket nem kell a gasztronómia élvezőinek mind ismerni. Annyit azonban tudni érdemes, hogy a mi közönséges vad kakukkfüveink (mert nálunk van vadon öt faja és számtalan alfaja és variánsa) nem ilyen magasak és nem ilyen vastagon fásodóak, mint amit a fotók mutatnak, hanem 10-12 cm-esre nőnek csak meg, a talajon szétterülve, a kövek között , szigetszerűen fordulnak elő. A kakukkfüvek meghatározása ma is problémás, de ettől függetlenül mindegyik használható fűszerként is, kivált a hegyi kakukkfű citromillatú változata érdekes aromájú, amely mészmentes hegyi réteken nő, például a Balaton-felvidék egyik kiugró bazaltgerincének rétjein, a Kűorrán, a lesenceistvándi szőlők felett.

  4. Csíki Sándor szerint:

    Köszönöm a precíz kiegészítést!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.