AMBRUS LAJOS: Út Zsigárdra

AZ VOLT A HELYZET, gondoltam a száraz, meleg júniusi délelőttön búzamezők és kukoricatáblák közt, diófával szegélyezett országúton autózva Zsigárd felé, hogy Asbóth ezredes, a későbbi áruló teljesített nagyon jól a felsőmagyarországi nyári hadjáratnak ebben a szakaszában – pedig 1849 júniusa lényegében a nagy visszavonulások ideje volt. A Vág alsó mentén folytak a csatározások– Szered, Pered, Királyrév, Farkasd, Negyed nevei mellé kerül a zsigárdi csatáé is. A csatáról Klapka írja, hogy a véres ütközetben „mi szenvedtünk veszteséget és a második hadtest – Asbóth parancsnoksága alatt – amely ebben az ütközetben egyedül vett részt, kénytelen volt a csatatért az ellenségnek átengedni”.

A Vág mente, pontosabban a Vág jobb partjának a megtartása volt a visszavonulások előtti cél, ahol már Haynau és az oroszok gyülekeztek. Zsigárdot június 16-án Asbóth voltaképpen feladja és visszavonul – de 20-án a keleti szomszédfalunál, Perednél újbóli ellentámadásba megy át.

Asbóth János (1845–1911)

És a hadműveletek e szakaszában adjuk át a szót a magyar irodalom egyik különös, alig ismert képviselőjének: Asbóth Jánosnak, a nagyszerű Álmok álmodója című korszakos regény szerzőjének, mellesleg Asbóth Lajos ezredes fiának, aki részletesen felkutatta és jól dokumentálva meg is írta ezt a Zsigárd-peredi ütközetet. (Jellemrajzok és tanulmányok korunk történetéhez című 1892-es könyvében.) Mindezt a Műcsarnok 1890. évi kiállításán egy Greguss Imre-festmény hívta elő a szépíró politikusból – egy tabló, amely a peredi csatának azt a pillanatát rögzíti, amikor Asbóth Lajos tábornok a 63. zászlóalj lobogójával a kezében, a már egyszer visszavetett honvédeket újabb rohamra vezetve benyomul a faluba.

Ekkor rekonstruálja a történteket – terepet, tájat, csapatmozdulatokat, eseményeket, alakot és lőporfüstös tömegjelenetet. Mintha az ember Tolsztoj vagy Jókai monumentális tablóit látná megéledni, vagy épp Stendhalt olvasná. (Maga Asbóth János már nem értesülhetett róla, mert csak 1918-ben derült ki, hogy atyja, e híres 48-as tábornok és szabadsághős 1861-ben áruló lett, aki közvetlenül súgta be az Almásy-féle összeesküvést…)

„Asbóthnak rendelete lévén, hogy hajnalban támadjon – szól a krónikásfiú textusa -; a nap jún. 20-án 4-kor kel.  Indulás előtt a csapatok kettőzött díjat és adagokat kaptak, a vezér ünnepélyesen osztotta volt ki a 16-án kitüntetéssel harcolt tisztek és zászlóaljak közt az érdemjeleket. Egész lovassága jobbszárnyán tanyázott. Középhada a jobb szárny felé tolva Zsigárd és Királyrév közt állott, a tartalék Pered előtt. Új csapatokkal kiegészített hadereje 10 gyalog, 2 gránátos és 2 vadászzászlóalj, 3 ezred lovasság, 8 üteg ágyú, ebből 2 tizenkét fontos s 2 röppentyűtelep.”

A köd is oszlott, a nap tündöklött, az ellenség fegyverei csillogtak a síkságnak mocsáros rétekkel váltakozó homokhullámai közt, a Peredtől Zsigárd mellett éppen a Vág és Dudvág közt középen elhúzódó Holt-Vág felcsillámlott a bozót és a cserjés közt, mely partjait kíséri és a két mélység között a Vág felé is terjed.

A Zsigárdi-csata

Asbóth_Lajos (1803-1882)

Pont hét óra. Asbóth nem vár tovább. Az indulási parancsok kiadatnak, pereg a dobszó, az egész hadtest csatarendben előrenyomul, lengő zászlókkal, Sárközy zenéjével.  A pozsonyi vadász-zászlóalj Királyrévhez ér és az ellenséget kiszorítja. A 49-ik és 60-ik zászlóalj Zsigárdra rohan és itten heves harc fejlődik – 10 órakor a falut feladják (az osztrákok) és az ellen balszárnya Pered felé hátrál. Ekkor a magyar derékhad ütegei megoszlanak, majd a főparancsnok az osztrák jobbszárnyra szabadítja Mándy 4 lovas osztályát. A legelöl vágtató Würtemberg-huszárok ellen 2 osztrák lovas ezred robog osztályos arcvonalban, de a huszárok olyan ellenállhatatlan eréllyel törnek rájuk, hogy az osztrák lovasság, melynek fel kellett volna fogni a már megingatott gyalogságot fenyegető roham erejét, visszavettetik saját gyalogságára, ezt még nagyobb zavarba ejti, és az egész osztrák jobb szárny ingadozni kezd. Ebben a pillanatban Asbóth általános előrenyomulást rendel el.  Míg a magyarok balszárnyán ezek a fényes események folynak, Asbóth Zsigárd felől Peredet arcvonalban 3 zászlóaljjal megtámadja. Ám az első csatarendben támadó 60-ik, 61-ik és 63-ik zászlóalj ingadozni kezd. A 63-ikba becsap két gránát, öldökölve szétrobban és a zászlóalj egészen megbontva hátrál Királyrév irányában. Egy század Württemberg-huszár a sövények mögé rejtett vadászok jól irányzott tüzelése által visszanyomattatik megtizedelt huszárjaival. A Zsigárd felőli ostrom is visszaverettetik. A válság tetőpontját éri. Asbóth a tartalék 56-ik zászlóaljat és a vitéz Dom-Migueleket vezényli rohamra. Maga oda vágtat, a felbomolva hátráló 63-ik zászlóaljhoz, hogy a rémületet csillapítsa. Ekkor tűnik fel Görgey piros atillájában, lengő tollú kalapjával. És meglátja a 63. zászlóalj rendetlen hátrálását. Görgey kísérete kardlappal igyekszik megállítani a megrémült legénységet. Asbóth még hátrább rendeli zászlóalját egy közel fekvő mélyedésbe, hogy itt fedett helyen megállítsa és rendbe szedje. Asbóth a zászlóaljat a fedett helyen állásra bírja, rendbe szedi, lelkes szavakkal igyekszik felvillanyozni, és tudva, hogy többet ér szónál a példa, érezve, hogy a csata oly válságos magaslatra ért, ahol jogosítva van a vezér, hogy a személyes legmagasabb elszántsággal magával ragadja a 63-ik zászlóalj zászlaját és nem avval, hogy „előre!”, hanem avval, hogy „utánam!”, futólépésben viszi, élén lovagolva a zászlóval a kezében, az öldöklő tűznek az igaz magyar természettel hamar elcsüggedt, de könnyen újra fellelkesült zászlóaljat.

A többi zászlóaljak látva a roham közepéből kimagasló vezért a zászlóval a kezében, nem akarnak hátra maradni és feltartóztathatatlanul nyomulnak át az ütegek tüzelésén s elérik magát a falut. Az ágyúharc lohad s csak az utcák torkolatából az ostromlókra irányzott kartács-tüzelésre szorítkozik; de annál gyilkosabb a minden sövény mögül, minden házból rájuk intézett sűrű golyózápora az osztrák vadászoknak és gránátosoknak. Mindennek dacára a honvédek behatolnak, de az utcákban összeszorongva, a házakból tüzeléssel, szemtől szembe pedig elszántan harcoló ellenséges gyalogság szuronyt szegezett ellenrohamával találkoznak. Félkettő az óra. Asbóth végigszáguld az egész vonalon, s az egyik zászlóaljat a másik után bátorítja, lelkesíti s még egyszer rohamra indítja őket. Iszonyító harccal beveszik a fő utcát egész a templomig. Itten az ellenség még egyszer megveti a lábát, de csapatai egyszerre ingadozni kezdenek, leírhatatlan zavarba esnek, hátában harci zaj riad: a vitéz Rakovszky nyomul be végre érdemjellel koszorúzott 48-ik zászlóaljjal és a Bocskay gyalogsággal hátulról a faluba: az osztrákok most már csak visszavonulásukért harcolnak. Hátrálva – több főtisztjük és 300 emberük foglyul esett és mindkét részről nagyszámú halott és sebesült borítja a csatatért.  A peredi győzelem első napja volt a magyarok utolsó győzelme Bécs ellen intézett előnyomulásukban” – zárja be leírását Asbóth János.

Nos, a zsigárdi csata 2011-es megemlékezésén, e mátyusföldi falucska főterén az ünnepi koszorúzók mögött álldogálva az akkori harcra is, de a mai küzdésekre is gondoltunk. Én persze külön apa és fiú görög sorstragédiáján merengve. De mégis, nem a fennköltség és nem a pátosz, sőt nem is az árulás elmondhatatlan dramaturgiája izgatott. Leginkább csak egy morálgörcsök nélküli közönséges tény: akkor vajon mit csinálhattak innét származott őseim? Akik a régi lőporos napokat a többször bevett és felszabadított faluban élték át. Legfőképpen egy Ambrus Lajos nevű, épp hogy írástudó zsigárdi fiúcska, az én dédapám, aki 1842 karácsonyán született?

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.