the-eye_5A SZEM – a lélek tükre, ismerjük jól a mondást, azonban a szem az agyunk állapotának, az intelligenciánknak is a tükre. A Psychological Science-ban megjelent tanulmány szerint, a szemben lévő hajszálerek állapota jó indikátora agyunk állapotának, s már évekkel előbb jelzést adnak az elbutulásról, kardiovaszkuláris megbetegedésekről,

agyvérzésre való hajlamól. Az intelligenciával összefüggésben az is megállapítható volt, hogy azok, akiknek a szemben lévő hajszálerei tágultabbak, már életük harmincas éveiben is rosszabbul teljesítenek az IQ teszteken, s ezt más faktorok, mint a cukorbetegség, a dohányzás, a szociális körülmények nem befolyásolták. Szemünk ereinek állapota már fiatal korunkban is előre vetíti agyunk egészségességének későbbi állapotát.

Miért?

  • A szem hajszálerei azért is képesek még idejében jó prognózist adni az agy egészségességéről (is), mert azonos eredetűek, méretűek, struktúrájúak és funkciójúak, mint az agy hajszálerei. Ugyanazokból a sejtekből képződnek, mint az agy erei.

Csíki Sándor♣