GHYMES FESZTIVÁL 2014 – Szent György-hegy, július 4-6.

4350-ghymes-fesztival-a-szent-gyorgyGHYMES FESZTIVÁL 2014 – Július első hétvégéjén idén ismét lesz Ghymes Fesztivál a Balaton északi partjának kedvelt turistacélpontjain elhelyezkedő vidékén. A tavalyihoz hasonlóan ezen a nyáron is Tapolca, Hegymagas és a Szent György-hegy adnak méltó helyszínt az összművészeti fesztiválnak, ahol a jelen és a múlt, valamint az irodalom, a színház, a

zene és a tánc jól megférnek egymás mellett. A Szarka testvérek egy álmot váltottak valóra azzal, hogy sikerült hagyományt teremteniük a Ghymes Fesztiválból, melyet gyakorlatilag már az együttes megalakulásakor kitaláltak. Úgy vélik, hogy ebben a háromnapos rendezvénysorozatban benne van az együttes szíve-lelke, olyan tér számukra és sok más előadó számára, ahol kompromisszumok nélkül tudnak kibontakozni és közvetlen kapcsolatba kerülni a közönséggel.

A változatos programfelhozatal mellett idén is lesz kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, Szent György-hegyi borok kóstolója, a jó ital után megéhezőket pedig lacikonyhákkal várják.

2014. július 4. péntek

TAPOLCA – Malom-tó: 17:30 – Fesztiválmegnyitó: a fesztivált megnyitja Császár László, Tapolca város polgármestere, Lasztovicza Jenő, a VMÖK elnöke, országgyűlési képviselő, Szarka Gyula (Ghymes). Közreműködik: Csűrdöngölő zenekar, Siklós Csenge népdalénekes

  • HEGYMAGAS – Szent György Pince
  • 19:00 Borfalu Koncert Csűrdöngölő zenekar
  • 20:00 Borfalu Koncert Michal Smetanka (SK) – autentikus szlovák foklór koncert
  • 21:00 Borfalu Koncert Ámor és az őrület – Szarka Gyula lemezbemutató koncertje
  • 22:00 Borfalu Költői est Közönségtalálkozó Szarka Tamással
  • 23:00 Borfalu Színház A bor dícsérete – a Soproni Petőfi Színház előadása
  • 24:00 Borfalu Táncház Csűrdöngölő zenekar

2014. július 5. szombat

  • HEGYMAGAS – Szent György-hegy, Szent György Pince, Szarka Gyula Pincéje
  • 9:00 Geotúra gyülekezőhely Geotúra Geotúra a Szent György-hegyen (Gyülekező a hegymagasi kisbolt előtt: József A. u. 4.)
  • 11:00 Borfalu Játék Hordógurító verseny. Nyeremény: értékes Szent György-hegyi borok. Nevezés: pénteken a Borfaluban
  • 16:00 Szarka Gyula Pincéje Zenés borkóstoló. Kamarazenei koncert. Helyszín: Szarka Gyula Pincéje (Hegymagas, Petőfi Sándor utca 9.)
  • 18:00 Pincehelyiség Filmvetítés Várak és várromok – a Balaton-felvidék egyedi tájértékei – Tóth Péter filmje
  • 19:00 Nagyszínpad Koncert Hollóének Hungarica Régizene Együttes
  • 20:00 Udvar Színház Jelenetek egy házasságból – a Bab Társulat előadása
  • 22:00 Nagyszínpad Koncert GHYMES: Best of Ghymes
  • 24:00 Nagyszínpad Buli Hollóének Hungarica Régizene Együttes

2014. július 6. vasárnap

HEGYMAGAS – Szent György Pince: 10:00 – Borfalu Szentmise Fesztiválzáró szentmise Bemutatja: Farkas István (Lupus) piarista atya. Ének, zene: a mosonmagyaróvári piarista diákok – vezényel: Varga Virgilné, Siklós Csenge – népdalok

z8xc_source

(Összeállította: Csíki Sándor♣)

Be Sociable, Share!
Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.