imagesTEGNAP ESTE zártkörű díjátadón ismerte el az erősebbik nem tehetségeit a Playboy magazin, mely az idén először osztotta ki a Playboy „Man of the Year” díjait. Kovács Ákos, Kiss Ádám, Michelisz Norbert, Dudás Szabolcs (Anyukám mondta, Encs) és Fehér Gyula (Ustream) örülhetett a nyuszis magazin elismerésének, amit az olvasók szavaztak meg. A szakmai zsűri által választott abszolút győztes Sárközi Ákos, a nemrég Michelin-csillagot kapott Borkonyha séfje lett, Király Viktor pedig különdíjat kapott.

Határozottak, intelligensek, nyitottak – ennek jegyében jelölte idén először hazánk legdominánsabb férfijait a magazin a Playboy Man of the Year díjára. A Symbolban rendezett zártkörű gálán kiderült, hogy az olvasók Kovács Ákost tartják a legstílusosabb férfinak (2014).

„A stílus többet jelent az öltözködésnél: jómagam az elmúlt huszonöt évben számos divatbakit is elkövettem, például sokáig jó ötletnek tűnt, hogy zöld befőttesgumival fogjam össze a hajam. A Playboy olvasóinak elismerése a velem dolgozó stábnak is szól, Tusor Anikó stylist és Mezei Jo fodrász érdeme is. Köszönet a lapnak a jelölésért és a közönségnek a lelkes szavazatokért” – mondta az énekes-dalszerző. 

A sportolók között Michelisz Norbert gyűjtötte be a legtöbb szavazatot, míg a médiaszereplők közül Kiss Ádám vehette át a magazin elismerését.

„Mondhatnám, hogy szoros volt a verseny, de akkor hazudnék” – kezdte nevetve Kiss Ádám. „Viccet félretéve, nagyon megtisztelő ez a díj, és köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. Ritkán járok ilyen eseményekre, de ezt mégsem hagyhattam ki. Valójában a Humorfesztivál óta nem voltam ilyen rangos rendezvényen” – folytatta a humorista, aki évek óta előfizetője a nyuszis magazinnak.

A gasztronómia terén az Anyukám mondta étterem tulajdonosa, Dudás Szabolcs, míg az internetes innováció kategóriában a Ustream magyar webfejlesztője, Fehér Gyula győzedelmeskedett.

Középen: Dudás Szabolcs (Anyukám mnodta, Encs)

A Playboy szakmai zsűrije egy abszolút győztest is hirdetett. Az elismerést a nemrég Michelin-csillagot kapó Borkonyha vezetője, Sárközi Ákos vehette át. Azonban a legstílusosabb kategóriában jelölt Király Viktor sem tért haza üres kézzel.

„Úgy vélem, a stílus nem csupán az öltözködésre korlátozódik, ugyanúgy vonatkozik a jellemre vagy éppen a zeneiségre. Nálam a stílusosság fogalma az édesanyám és a barátnőm nélkül nem is létezhetne, hiszen nagyon sok útmutatást kapok tőlük. Tiniként persze nekem is voltak különböző korszakaim, hol deszkás voltam, hol rocker” – árulta el Király Viktor, aki örömmel vette át a Karl Lagerfeld különdíját.

Az idén tizenöt éves Playboy magazin exkluzív díjátadóján olyan ismert Playmate-ek is együtt ünnepeltek a jelöltekkel, mint Bódi Sylvi, Daniludisz Niki és Hargitai Bea.

A szakmai zsűri választotta győztes: Sárközi Ákos (Borkonyha, Budapest)

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)