HÚSVÉTI NYÚL – nyúl frikasszé és tagliatelle (recept)

HÚSVÉTI NYÚL frikasszé tagliatellével bonyolultan hangzik, de roppant egyszerű, három perc sem kell a videón ahhoz, hogy Gordon Ramsay bemutassa. A nyúl, ha már a húsvéttal hoztuk szoros kapcsolatba, akkor nem árt tudni, hogy a tavasz istennő, Ostara szent állata. A tavasz a feltámadás, az újjászületés évszaka, amihez nem kevés szexuális elmélet és gyakorlat is kapcsolódik. Az ezen a területen is aktív nyulak már csak ezért sem véletlenül lettek a tavasz istennő kedvencei. A nyúl mindezeken felül kiváló étel is, így aztán ebbéli jóságáról se feledkezzünk el.

Gordon Ramsay: nyúl frikasszé, tagliatellével

A nyulat bontjuk, a májat, vesét külön tesszük, a lábakat levágjuk és vízben, kevés petrezselyemzöldjével (ízlés szerint ízesítve), 45 percig, enyhén gyöngyöző vízben főzzük. A gerinc két oldaláról, hosszában lefejtjük a húst, feltekerjük, félretesszük. Serpenyőben olívaolajat hevítünk, shallot hagymát finomra felvágunk, bacon-t, gombát nagyobbra aprítunk, kakukkfű leveleit a száráról lehúzzuk és a serpenyőbe dobjuk. Fehérbort adunk hozzá és besűrítjük. A nyúlcombok főzőlevével öntjük fel. A levest elpárologtatva, besűrítjük. Főzőtejszínt adunk hozzá. Egész magvas dijoni mustárt adunk hozzá, és felaprított friss petrezselyemzöldjét. A gerincről lefejtett, feltekert húst felvágjuk és serpenyőben, olívaolajon, minden oldalról megpirítjuk. A nyúlcombokat kivesszük a főzőléből (levesből), a csontról lefejtjük a húst, majd a főtt, lefejtett húst, húsos csontot is a serpenyőbe tesszük, és a gerinc hússal (karaj) együtt pirítjuk. A húst hozzáadjuk a tejszínes, gombás raguhoz.

Megfőzzük a tagliatellét, petrezselyemzöldjével összekeverjük. A nyúlmájat és vesét serpenyőben, külön sütjük, sózzuk. Az ételt tálaljuk.

 Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Francia konyha, nemzetközi konyha, Recept, Videó
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.