kekfrankos_most_logoA KÉKFRANKOS MOST! (2014) egy egész hónapig tartó, a kékfrankos szőlőfajtát a középpontjába állító programsorozat, amelynek keretében szerte az országban borkóstolókat, borvacsorákat tartanak majd áprilisban, figyelmet szentelve e sokszínű szőlőfajtának. A legtöbb kékfrankost felvonultató kóstolóra a Boscolo Budapestben kerül sor április 30-án, a négynapos pihenést megelőzően. A kékfrankos hazánk legelterjedtebb kékszőlő-fajtája, a kizárólag fehérborokra specializálódott borvidékeinken kívül mindenhol foglalkoznak vele.

A szőlőfajta borai kifejezetten változatosnak mondhatóak, hiszen többféle bortípus is nyerhető belőle. A kékfrankos kedvelt rozé- és silleralapanyag, vörösborként pedig készíthető belőle mindennapi fogyasztásra szánt könnyű, gyümölcsös bor, vagy tartalmas, a terroir-jegyeket átadni képes prémium tétel. Mindezt az összetettséget kívánja felvonultatni a Kékfrankos MOST!

Boscolo, Budapest

A Kékfrankos MOST! programsorozatot a Winelovers csoport szervezi, amely már olyan rendezvényeket tudhat maga mögött, mint az Olaszrizling Október és a kilencedik Magyar Borok Bálja. A Kékfrankos MOST! tavaszi eseményeit ősszel az Olaszrizling Október második kiadása, valamint novemberben az első ízben megrendezett Bordó Blend követi majd.

A Boscolo Budapest termeiben lezajló Nagy Kékfrankos Kóstoló egy egész napos, kékfrankosra épülő program. A nap legfontosabb eseményének az a sétáló kóstoló számít, amely 14:00-22:00 között kerül megrendezésre, és amelyre a hazai borászokon túl osztrák vendégeket is várnak. Azok számára, akik alaposabban is szeretnének elmélyülni a szőlőfajtában, ültetett mesterkurzusokkal készülnek, amelyet hazai és külföldi szakértők vezetnek.

Angol nyelvű előadást tart például ifj. Franz Weninger; a Sopronban és Burgenlandban gazdálkodó biodinamikus borász, osztrák és magyar kékfrankosokon keresztül mutatja be azt, hogy milyen hatást gyakorolnak az eltérő talajtípusok a kékfrankos borokra. Ezen túl öt szekszárdi borász is összehasonlító kóstolón mutatja be kékfrankosait, dr. Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus pedig bevezető előadást tart a kékfrankosok komplex világába.

  • A Kékfrankos MOST! tematikus hónapról tájékozódhat a program weboldalán: www.kekfrankosmost.hu.
  • A Winelovers facebook oldalán rendszeresen közlik a partner programokat, valamint fényképgalériákat tekinthet meg a Nagy Kékfrankos Kóstolón részt vevő borászokról: https://www.facebook.com/winelovers.hu

Kékfrankos szőlő

Kiállító Pincészetek

  1. Almagyar Érseki Szőlőbirtok (Eger)
  2. Balla Géza Pincészete (Ménes)
  3. Bock Pince (Villány)
  4. Bott Frigyes (Felvidék)
  5. Brunyai Pince (Villány)
  6. Bukolyi Családi Birtok (Eger)
  7. Claus Preisinger (Burgenland)
  8. Csányi Pincészet (Villány)
  9. Demeter Pincészet (Eger)
  10. Dénes Hegybirtok (Somló)
  11. Dimenzió Borászat (Hajós-Baja)
  12. Dula Szőlőbirtok és Borgazdaság (Eger)
  13. Dúzsi Tamás Pincéje (Szekszárd)
  14. Egri Borvár Tóth Ferenc Pincészet (Eger)
  15. Fekete Borpince (Szekszárd)
  16. Gajdos Pincészet (Eger)
  17. Gál Szőlőbirtok és Pincészet (Kunság)
  18. Gangl Borászta és Vinotéka (Sopron)
  19. Garger Pince (Sopron)
  20. Gere Tamás és Zsolt Pincészete (Villány)
  21. Grál Borpince (Tolna)
  22. Gróf Buttler Borászat (Eger)
  23. Guden Kisbirtok (Balatonfüred-Csopak)
  24. Gutman Borpince (Dél-Balaton)
  25. Heimann Csládi Birtok (Szekszárd)
  26. Hetényi Pincészet (Szekszárd)
  27. Heumann Pincészet (Villány)
  28. Homola Pincészet (Balatonfüred-Csopak)
  29. Ipacs Pince (Etyek-Buda)
  30. Iváncsics Pincészet (Sopron)
  31. Jandl Borászat (Sopron)
  32. Karner Gábor (Mátra)
  33. Kasnyik Cssaládi Pincészet (Felvidék)
  34. Kislaki Bormanufaktúra (Dél-Balaton)
  35. Koch Borászat (Hajós Baja)
  36. Kovács Nimród Winery (Eger)
  37. Lajvér Avantgarde (Szekszárd)
  38. Leo Hillinger (Burgenland)
  39. Losonci Pince (Mátra)
  40. Lövér Pince (Sopron)
  41. Luka Pincészet (Sopron)
  42. Mátyás András (Felvidék)
  43. Mészáros Borház és Pincészet (Szekszárd)
  44. Mokos Családi Pincészet (Villány)
  45. Neiner Pince (Szekszárd)
  46. Németh  János Pincészete (Szekszárd)
  47. Pastor Pince (Szekszárd)
  48. Pfneiszl Bio Birtok (Sopron)
  49. Podmaniczky Szőlőbirtok (Dél – Balaton)
  50. Polgár Pince (Villány)
  51. Posta Borház (Szekszárd)
  52. Remete bor (Szekszárd)
  53. Sauska (Villány)
  54. Sebestyén Csaba (Szekszárd)
  55. Sterlik Pince (Sopron)
  56. Sümegi és Fiai Szőlőbirtok és Pincészet (Hajós-Baja)
  57. Szeleshát Szőlőbirtok (Szekszárd)
  58. Takler Pince (Szekszárd)
  59. Taschner Borház (Sopron)
  60. Töltl Pincészet (Sopron)
  61. Tüske Pince (Szekszárd)
  62. Tűzkő Birtok (Szekszárd)
  63. Vida Családi Birtok (Szekszárd)
  64. Vincellér Ház (Sopron)
  65. Vincze Béla Borászat (Eger)
  66. Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány)
  67. Wachter Wiesler (Burgenland)
  68. Wein und Schnaps Mariell (Burgenland)
  69. Weingut Anita und Hans Nittnaus (Burgenland)
  70. Weingut Esterházy (Burgenland)
  71. Weingut Familie Prieler (Burgenland)
  72. Weingut Kiss (Burgenland)
  73. Weingut Koppitsch (Burgenland)
  74. Weingut Krutzler (Burgenland)
  75. Weingut Mad-Haus Marienberg (Burgenland)
  76. Weingut Sommer (Burgenland)
  77. Weingut Umathum (Burganland)
  78. Weingut Wellanschitz (Burgenland)
  79. Weingut Weninger (Burgenland )
  80. Weingut Zantho (Burgenland)
  81. Weinhaus Schumich (Burgenland)
  82. Weinmanufaktur Eisenberg (Sopron)
  83. Wekler Családi Pincészet (Pécs)
  84. Weninger Pincészet (Sopron)
  85. Wetzer Péter (Sopron)
  86. Winelife (Sopron)
  87. Winzerfamilie Artner (Burgenland)

Jegyárak:

  • Sétáló kóstoló elővételes jegyár: 7900 Ft
  • Sétáló kóstoló helyszínen megvásárolva: 8900 Ft
  • A belépő tartalmazza a korlátlan borkóstolást. A helyszínen pohár bérlése 1000 forintért lehetséges, a bérleti díjat a pohár leadásakor visszaadjuk. A gasztronómiai kiállítók ételeit térítés ellenében lehet megvásárolni.
  • Mesterkurzus:4000 Ft
  • VIP: 14 900 Ft
  • A VIP belépő tartalmazza a kóstoló poharat, amelyet a kóstoló végén nem kell visszaadni. Két darab 1000 forintos ételkupont, egy darab 500 forintos bonbon kupont, egy darab 500 forintos kávé kupont, amelyek a helyszínen a gasztronómiai kiállítóknál beválthatóak. Elköszönő táskát, amelyben többek között ajándék drop stopot is találsz. A VIP jegy belépési lehetőséget nyújt egy különteremben, amely pihenési lehetőséget kínál, egy különleges kóstolót valamint ásványvizet.
  • Szakmai jegy 6900 Ft (Szakmai jegy vásárlása esetén kérjük, jelöld meg mely cégnél és milyen pozícióban dolgozol.)

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)