STÍLUSOS VIDÉKI ÉTTERMISÉG (SVÉT) – 2014. április 19-én és 20-án Palkonyán és Villányban 8 étterem, 8 világnézet, 8 kreatív séf, egy küldetés. Mini Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) találkozó. 2014-től új időszámítás kezdődik. A Stílusos Vidéki Éttermiség valamennyi tagját reprezentáló évi egy nagyszabású rendezvény mellett, több kisebb esemény színesíti az évet „mini SVÉT” néven. Az első ilyen rendezvényre 2014. április 19-20-án kerül sor Palkonyán és Villányban.

A Stílusos Vidéki Éttermiség mozgalomról

Több kiváló étterem összefogásával a Szentendrei-szigeten található Rosinante Szállodában 2012 februárjában jött létre első „gasztrorandevú”, amely közel hozta egymáshoz a „műértő” közönséget és az akkor még nyolc, ma már tizenhárom innovatív vidéki konyhát vezető séfet. Az összefogás célja, hogy az ínyenc utazók számára új vagy kevéssé ismert kulináris desztinációkat kínáljon, illetve a magyar gasztronómiai palettát színesítő, szívből jövő vendéglátáson alapuló kézműves éttermeket családias rendezvények keretén belül népszerűsítse.

Április 19: lassulj le Palkonyán!

easter_decoration1) A helyszínen 10 órától rövid sétával bejárható udvarházak és műemlék pincék várják az érdeklődőket, ahol finom borok, kemencés és grill ételek, házi sütemények kóstolhatók. A gyerekek kedvét kézműves programokkal, illetve tanyasi állatsimogatóval keressük.

2) Villányban 19 órakor kezdetét veszi a Hernyák-Gere gourmet borvacsora a Mandula Étterem és Bor-Bárban. A borvidékeken átívelő, egész estés ízutazáson a Gere és a Hernyák család ifjú tagjai kalauzolják a vendégeket. Asztalok korlátozott számban a mandula@gere.hu címen foglalhatók.

Április 20. vasárnap: végre Hú!SVÉT!

3) Április 20-án délben indul az élet a mini SVÉT-nek helyszínt adó Mandula Étterem és Bor-Bárban, ahol a résztvevő éttermek egy hatfogásos, tematikus Hú!Svéti menüvel készülnek, melynek ára 6000 Ft, ez 12 órától 15 óráig fogyasztható. A gördülékeny kiszolgálás érdekében a részvétel regisztrációhoz kötött (husvet@svet.hu).

4) Ezt követően 15 és 18 óra között kötetlen sétakóstolásra van lehetőség, ahol korlátozott adagok állnak a vendégek rendelkezésére. Aki nem a szűkített választékból szemezgetne, annak érdemes a 12 és 15 óra közötti időpontra regisztrálnia. Regisztráció a 15 és 18 óra közötti idősávra nem szükséges.

  • Résztvevő éttermek:
  • Baricska Csárda – Balatonfüred,
  • Chianti Étterem – Veszprém,
  • Hernyák Birtok – Etyek,
  • Mandula Étterem és Bor-Bár – Villány,
  • Walter Vendéglő – Perbál,
  • Viator Étterem és Bor-Bár – Pannonhalma.
  • Vendégek:
  • PalKonyha – Palkonya,
  • Erhardt Étterem – Sopron.
  • Zene:
  • A falatokhoz a zenét a III. GERE Jazz Fesztivál egyik emblematikus fellépője, Joe Fritz és zenekara, továbbá Pesti Zoli blues zenész szolgáltatja.

husvet_kiemelt

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)