Dr. BEDROS J. RÓBERT professzor kitüntetése

dr_bedros_j_robertDR. BEDROS J. RÓBERT Ph.D. – Köztársasági címeres arany gyűrűvel tüntették ki Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. c. egyetemi docens főigazgató főorvos, főtanácsost,  a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) alapító elnökét. A Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház vezetője tapasztalt kórházigazgató. Az egykori BM kórház, majd megszűnése után a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház vezetése után került a Szent Imre Kórház élére. A kórház a főváros és Dél–Buda meghatározó intézménye. Évtized óta folyamatosan épül, fejlődik. Bedros professzor élére állt ezeknek a folyamatoknak, több szakterület fejlesztése mellett annyira fontosnak tartotta az orvosképzés és továbbképzés

ügyét, hogy intézménye elnyerte a Pécsi Egyetem Oktató Kórháza címet. Kiemelkedő a munkássága az egyik legtöbb gondot okozó népbetegség, az elhízás kezelése, megelőzése terén. Ezt a teljesítményét egyetemi tanári címmel ismerték el. Ő a motorja és alapítója a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaságnak, amelynek 2014. március 21-22-én esedékes XII. Kongresszusát nagy szakmai érdeklődés övezi.

A civil és a belügyi egészségügy területén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Nemzeti Ünnepünk előestéjén Dr. Pintér Sándor belügyminiszter aranygyűrű adományozásával ismerte el munkásságát. (Forrás: weborvos)

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Dr. BEDROS J. RÓBERT professzor kitüntetése bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Endrődi László szerint:

    Ki lehet ma professzor, egyetemi tanár?
    MTA doktora? Rendes és nyilvános vagy c. egyetemi (magán) tanár(docens)? A c. egyetemi tanárt is a köztársasági(?) elnök nevezi ki? Kizárólag az egyetem jogköre?

  2. Endrődi László szerint:

    Tovább: Aki nem szerzett egyetemi doktorátust lehet e sport-professzor? Használhat e pld. dr. cimet: Prof. dr.(?) Polgár Judit? lehet e egyetemi doktorátus nélkül is prof. ha kiváló sportoló? / olympiai vagy világbajnok/ Ki nevezi ki? Régen az akadémiai kandidátusi fokozattal is többnyire docens lehetett valaki, olykor tanár. Ma egyetemi PhD is elég amivel általában adjunktusnak követelmény?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.