MARIHUÁNA vs. ALKOHOL – Melyik az igazán rosszabb az egészségre? címmel Joseph Brownstein írt egy cikket a LiveScience oldalán. A cikk apropója Barack Obama elnök 2014. január 27-én a The New Yorker-ben megjelent interjúja (Going the Distance). Ebben az interjú szerzője, David Remenick arról is kérdezi az elnököt, hogy mit gondol a marihuána közvéleményt foglalkoztató legalizálásáról.

Obama, mint azt beszélgetőpartnere is észreveszi, azért annyira nem örült annak, hogy ebben a kérdésben állásfoglalást várnak tőle, de válaszolt:

„Ahogy az már jól dokumentált, gyerekként én is szívtam füvet, amire úgy tekintek, mint egy rossz szokásra, és ez, megfordítva, nem nagyon különbözik a fiatal koromtól felnőtt életem nagy részében elszívott cigarettáktól. Nem gondolom, hogy [a marihuána] sokkal veszélyesebb, mint az alkohol.”

„Kevésbé veszélyes?” – kérdezett vissza az újságíró. Obama, szokása szerint a beszédtempóját lelassítva, és jól megrágva, hogy mit mond, a The New Yorker szerint azt válaszolta, hogy „az egyéni fogyasztóra gyakorolt hatása szempontjából” (ezzel a precíz fogalmazással ügyesen kikerülte a marihuána társadalmi hatásainak, kockázatainak kérdését), a marihuána kevésbé veszélyes,  majd még hozzátette:

„Ez nem az, amit én bátorítok, és a lányaimnak is már elmondtam, hogy azt gondolom, hogy ez egy rossz ötlet, időpocsékolás, és nem túl egészséges.”

Marihuána vs. alkohol

Mind az alkoholfogyasztás, mind a „füvezés” szedi az áldozatait. Az Egyesült Államokban évente mintegy 88.000 ember hal meg az alkoholfogyasztás közvetlen, vagy közvetett eredményeként. A marihuána okozta elhalálozásokat már nehezebb statisztikailag értékelni, ráadásul, összehasonlítva az alkohol hatásainak kutatásával, a marihuána egészségügyi hatásainak vizsgálata is még gyermekcipőben jár. Joseph Brownstein cikke az alkohol és marihuána rövid és hosszútávú hatásait is érinti és az ismertnek tartott előnyös hatásokat is.

Az írás feketén-fehéren ugyan nem foglal állást, azonban az a sugallata, hogy a marihuána mégis csak kevésbé rossz az egészségre, mint az alkoholfogyasztás, vagyis, lényegében megerősíti Barack Obama állítását, miszerint: „Nem gondolom, hogy [a marihuána] sokkal veszélyesebb, mint az alkohol.”

  • Ön mit gondol minderről? Írja meg kommentben!

Csíki Sándor♣