HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ – döntő (2013)

V. HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ döntő (2013). A Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) ötödik alkalommal hirdette meg „Hagyomány és Evolúció” elnevezésű csúcsgasztronómiai versenyét hivatásos szakácsoknak. A verseny 2013. október 26-27-ei döntőjének a tavalyihoz hasonlóan a budaörsi METRO Vevőakadémia adott otthont. A döntőbe tizennégyen jutottak, három csoportba sorolva, s közülük kerülnek ki azok, akik a Bocuse d’Or

versenyre való felkészítésében részt vehetnek, és köztük van az a szakács is, aki a Bocuse d’Or versenyen hazánkat képviselni fogja.

A közönség a látványkonyhából nézve

Eredményhirdetés: a Hagyomány és Evolúció 2013 döntőjében résztvevő szakácsok az első sorban

A Hagyomány és Evolúció 2013, szakácsverseny döntőjének résztvevői

Az Hagyomány és Evolúció szakácsverseny helyezettjei (2013)

A döntő versenyzőinek munkáját és munkáit Bíró Lajos, Csapody Balázs, Hamvas Zoltán, Molnár B. Tamás, Segal Viktor, Széll Tamás, Szulló Szabina és Vomberg Frigyes értékelte. A zsűri munkáját, a pontszámok adminisztrációját Harmath Csaba és Bittera Dóra segítették. Az egész napos verseny után, vasárnap, a késő délutáni órákra megszületett a várt eredménylista is. Ezek szerint:

  1. Molnár Gábor (Geisel’s Vinothek, München)
  2. Horváth Szilveszter (La Maréda, Győr)
  3. Szűcs Zoltán (Salon Étterem, Budapest)
  4. Daniel O’Shea (Alabárdos Étterem, Budapest)
  5. Győrffy Árpád (Arany Kaviár, Budapest)
  6. Méri Dezső (Salon Étterem, Budapest)
  7. Galgóczi Gábor (Aszú Étterem, Budapest)

Megosztott 8. helyezés (abc sorrendben): Abrudán Zsolt (New York Kávéház, Budapest), Barhó Szabolcs (Borkonyha, Budapest), Császár András (Onyx Étterem, Budapest), Garai Ádám (Mák Bisztró, Budapest), Haraszti Zsolt (Aszú Étterem, Budapest), Puskás Csaba (Borkonyha, Budapest), Volenter István (Walter Vendéglő, Perbál), 

Molnár Gábor ételei

A képen balról: Szűcs Zoltán (Salon Étterem, Budapest), Molnár B. Tamás, Molnár Gábor (Vinotheka, München) és Horváth Szilveszter (La Maréda, Győr)

A Hagyomány és Evolúció 2013 verseny döntőjének helyezettje közül hatan – attól is függően, hogy ki vállalja a több hónapos, intenzív, áldozatokkal is járó felkészülést – lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek a 2014. márciusi magyarországi Bocuse d’Or selejtezőn. Ennek a selejtezőnek az első helyezettje lesz majd az, aki 2014. május 8-9-én Stockholmban, a Bocuse d’Or európai selejtezőjében Magyarországot képviseli.  Reményeink szerint eredményesen.

Csíki Sándor♣

  • Az írás újabb képekkel is gazdagodni fog még. Akit érdekel, érdemes lesz visszanézni később is.
Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Chef, Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ – döntő (2013) bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. László szerint:

    Tisztelt szervezők,

    Először is gratulálni szeretnék minden résztvevőnek a helytállásért és a megálmodott művészi ételekért.

    A méltán híres versenyre több fórumon is invitáltak nézőket de miért is???
    A versenyen készülő ételek igazából a szervezőknek szóltak egy cseppnyi interaktivitás nélkül.
    A tálalás fázisát ahelyett hogy komoly és elismert szakemberek mondták volna el az üvegfal mögött a nézőknek, ehelyett inkább eléjük áltak hogy ne lássanak akik ezért jöttek de persze ebből mit se vettek észre hiszen a néző itt nem számított.

    A rendezvényre felkészült versenyzők és az ott lévő szakmai tekintélyekhez lehet felkellene nőnie a szervezőknek is mert ez sajnos így egy szép nagy T.

    Üdvözlet

  2. rambo13 szerint:

    Kedves Sánor!

    A cikkben több helyen is Haladás és Evolúció szerepel, Hagyomány és Evolúció helíyett!!!

  3. Csíki Sándor szerint:

    Kedves rambo13!
    Jogos, bizony! Köszönöm!
    Üdvözlettel: CsS

  4. Kovács János szerint:

    Tisztelt Szerző Úr! Egy ilyen rangos versenyről,azért elvárható lenne,ha kapnánk valamiféle információt a készített ételekről,legalább a dobogós helyezettek által készítettekről.A hivatalos elnevezés után, ha lehet kérném csak egyszerűen,nevükön nevezve a dolgokat,hogy az egyszerű laikus is értsen belőle.A többi “fellengzős”meghatározás,elnevezés maradjon meg a”gasztro sznoboknak”,és persze a még több fényképnek is örülnénk.Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.