AZ OMÉK 2013 ROADSHOW újabb állomása a VII. Kaposvári Állattenyésztési Napok (kán), 2013. augusztus 30. és szeptember 1. között kerül megrendezésre. Miként az kaposvári Egyetem is írja: „A házigazda Kaposvári Egyetem idén már hetedik alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat. A kiállítás mára a Dunántúl legnagyobb állattenyésztési kiállításává nőtte ki magát.

A Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében megrendezésre kerülő, országosan is meghatározó rendezvény számos szakmai és közönségprogrammal rendelkező agrárkiállítás.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és annak tagszervezeti szakmai munkájának köszönhetően szinte minden állatfaj bemutatásra kerül a kiállítás három napján. Tejelő és kettős hasznosítású szarvasmarhák, lovak, sertések, juhok, kecskék, baromfik, galambok, díszmadarak, nyulak, valamint a kiállítás Vadaspark területén a szelíd gím- és dámszarvasok, vaddisznók, apróvadak és fácánok is!

A kiállítás területén évről-évre helyet kapnak az állattenyésztést kiszolgáló gépek, eszközök, berendezések, a takarmányipar, az állategészségügy, az élelmiszeripar és az agrárfinanszírozás képviselői, valamint az állattenyésztéssel kapcsolatos háttéripari termékek kiállítói egyaránt.

A rendező Kaposvári Egyetem a Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében minden évben színvonalas szakmai rendezvényeknek, konferenciáknak ad helyet. Mindemellett számos, évről évre bővülő közönségprogramot kínál a látogatók számára.” (Forrás: Kaposvári Egyetem)

A VII. Kaposvári Állattenyésztési napok helyszíne

A VII. Kaposvári Állattenyésztési Napok, az OMÉK 2013 Roadshow következő állomásának helyszíne, a Pannon Lovasakadémia, hazánkban egyedülálló fedett lovardával rendelkezik. Az állatokhoz kapcsolódó programok itt az időjárás viszontagságaitól függetlenül megtarthatók. A közel 3000 fő befogadására alkalmas fedett lovardában tartják évről évre a közkedvelt, több órás lovasprogramot is, amely – mint a Tourinform Kaposvár augusztusi hírlevele is írja -az elmúlt években mindig telt házas volt.

VII. Kaposvári Állattenyésztési napok – OMÉK 2013 Roadshow

  • Időpont: 2013. augusztus 30-tól szeptember 1-ig.
  • Helyszín: Pannon Lovasakadémia, Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
  • Bővebb információk: www.kaposvarinapok.hu

VII. Kaposvári Állattenyésztési Napok 2013

Az OMÉK 2013 Roadshow Programja

2013. augusztus 30. péntek.

  • 9 óra nyitás
  • 10 óra Gasztro-show
  • 11 óra Eszter-lánc Mesezenekar gyermekműsora
  • 13 óra Gasztro-show
  • 15 óra Gasztro-show
  • 17 óra Irigy Hónaljmirigy műsora

2013. augusztus 31. szombat

  • 9 óra nyitás
  • 10 óra Gasztro-show
  • 11 óra Utazás Meseországba – a Napraforgó Meseszínpad gyermekműsora
  • 13 óra Gasztro-show
  • 15 óra Gasztro-show
  • 17 óra D.Nagy Lajos műsora

2013. szeptember 1. vasárnap

  • 9 óra nyitás
  • 10 óra Gasztro-show
  • 11 óra Bóbita együttes gyermekműsora
  • 13 óra Gasztro-show
  • 15 óra Gasztro-show
  • 16 óra Happy Gang

Az OMÉK 2013 Roadshow képei – Kaposvár

A bejárat

Az OMÉK 2013 Roadshow műsorvezetői a pink malaccal

A tehénfejés továbbra is a gyermekek kedvence az OMÉK 2013 Roadshow-n

Egy csendes pillanat a Kaposvári Állattenyésztési Napokon (2013)

A somogyi húzott rétes minden OMÉK 2013 Roadshow nélkülözhetetlen résztvevője

A vadfőzőverseny egyik étele a kaposvári állattenyésztési napokon (2013)

OMÉK 086

OMÉK 2013 Roadshow a Kaposvári Állattenyésztési Napokon (2013)

OMÉK 075

Lovasbemutató, (Kaposvári Állattenyésztési Napok, 2013)

OMÉK 037

OMÉK 047

OMÉK 2013 Roadshow , Kaposvár

OMÉK 053

OMÉK 2013 Roadshow

  • Az OMÉK 2013 következő állomása a Pálinkás Gönczi Gasztrofesztivál 2013. szeptember 6-8 között.

Csíki Sándor♣