BUDAVÁRI BORFESZTIVÁL 2013 – Bor és Nő – Az ivás a szerelem legközelebbi rokona.” – írja Hamvas Béla, a szőlőről, borról, drágakőről és asszonyról elmélkedő írásában, majd a sokat idézett és kritika nélkül dicsért Mester finoman tántorogva, itt-ott már megbotolva így folytatja. „A bor olyan volt, mint a cseppfolyós csók. Most az egyik legszebb bormeditációmról szeretnék beszélni.”

Bor és Nő

„A berényi kertek között történt, a pince mellett, a nagy diófa alatt ültem a kőpadon, és kiláttam a tóra. Szemben a Badacsony, a Gulács, a révfülöpi dombok és Szigliget. Forró délután volt. Egész délelőtt fürödtem, aztán ebédeltem, és kis pihenés után kijöttem ide olvasni. De a könyv mellettem feküdt érintetlen, és csak bámultam a nyarat. A tőkéken a szőlő már érlelődött. Ez rizling. Az ott szilváni. Amaz otelló. Burgundi, mézes fehér, portói, milyen különös, gondoltam akkor, hogy ez a sok inkognitó jelenés, ez mind Egy, de értéke éppen abban van, hogy mindegyik csak utánozhatatlanul önmaga, és semmi más. A szőlők és a borok olyanok, mint a drágakövek. Az egyetlen Egy jelenései. De mindegyik az Egynek más és más spirituális esszenciája. Elkezdtem összehasonlítani a smaragdot, a rubint, a topázt, az ametisztet, a karneolt, a gyémántot a neki megfelelő borral. Nem tagadom, hogy ebben a tevékenységemben rendkívüli segítségemre volt a nő. Mint mindig és mindenben, amikor a spirituális esszenciák határtalan változatosságáról tűnődtem.” (Hamvas Béla)

  • A továbbiakban, csak azért, hogy a gondolatot továbbvigye, Hamvas már fájóan erőltetett és színvonaltalan, így aztán nincs is miért az idézetet folytatni. Helyette (a kép alatt folytatódva) itt van a Budavári Borfesztivál 2013 honlapján álló szöveg, már csak azért is, mert Hamvas is ennek apropóján lett idézve. 

Bor és Nő

Bor és nő – a legprímább kombináció

„Szép, mindig szép, mindig másért szép, és együtt gyönyörű igazán. E gondolat – az idei Borfesztivál mottója – kifejezi mindazt, amiért ebben az évben kiemelt figyelmet fordítunk a szebbik nem szerepére a borkészítésben. Istennek hála, mára rengeteg palack kiváló bor megszületése és piacra kerülése fonódik össze tehetséges hölgyek nevével. Akár szem előtt vannak, és nevük egybeforr az általuk képviselt pincészettel, akár a háttérben végeznek szinte észrevehetetlen, mégis felbecsülhetetlen munkát, mindig bájt, eleganciát, női finomságot, és ha kell, férfiakat megszégyenítő tartást és állhatatosságot visznek egy-egy pince életébe. Büszkék vagyunk áldozatos munkájukra, és örömmel köszöntjük őket a 2013. évi Borfesztiválon, számos kiváló programmal, csatlakozzon hozzánk Ön is!”

Bor és Nők

Hölgy kiállítók a Budavári Borfesztiválon

Hölgy kiállítók: Pincészet: Bor és Nő standon kínált bor:
Bodor Nóra és Nyilas Ilona Nyilas Pincészet Gyöngyössolymos Mátrai Leányka 2012
Bodri Orsolya Bodri Pincészet Szekszárdi Merlot Válogatás Gurovica 2009
Borbélyné Galambos Gabriella Borbély Családi Pincészet Gabriella Badacsonyi Muscat Ottonel 2012
Birgit és Katrin Pfneiszl Pfneiszl Biobirtok Shiraz Ice Age 2009
Csetvei Krisztina Csetvei Pince – Mór Napholdcsillag 2012
Debreczeni Mónika Vylyan Pincészet Pinot noir 2009
Dunai György Sándorné Borpalota Borászat és Szőlőbirtok Hárslevelű 2008 (félszáraz)
Frittmann Anita Frittmann Borászat Generosa 2012
Gálné Dignisz Éva és Gál Zsuzsanna Gál Szőlőbirtok és Pincészet Szent Márton Rosé 2012
Gere Andrea Gere Attila Pincészete Merlot 2010
Juhász Éva Juhász Testvérek Pincészete Gyöngybor 2012
Katona Zsófia Katona Borház Balatonboglári Semillon 2011
Konyári Borbála Ikon Borászat Rajnai rizling 2012
Laposa Zsófia Laposa Birtok Badacsonyi Kéknyelű 2012
Luka Enikő Luka Pincészet Madárlátta Merlot 2011
Matolcsy Sára Etyeki Kúria Kúria Rosé 2012
Németh Brigitta Tornai Pincészet Top Selection Szürkebarát 2011
Nyúlné Dr. Pühra Beáta Nyakas Pince Budai Riesling 2012
Rácz Kinga Egri Korona Borház Jumurdzsák 2009
Sike Lilla Sike Tamás Pincészete Egerszóláti Olasz rizling Superior 2011
Szabó Tímea Bardon Borászat Tokaj Bardon Alpha 2012
Szava Georgina Csányi Pincészet Teleki Villányi Rosé Cuvée 2012
Székelyné Szöllősi Ágnes Szöllősi Pincészet Magnus 2011
Váli Bogi Válibor Badacsony Szürkebarát 2012

Bor és Nő

A FOOD&WINE a Budavári Borfesztivál 2013 médiatámogatója.