AMBRUS LAJOS: A bazaltember (Tatay Sándor író)

ÉN NEM SZERETEM túlságosan az öreg borokat, de miután a személyes véletlen úgy hozta, hogy a birtokába juthattam Tatay Sándor egyik utoljára lepalackozott olaszrizlingjének (Ági lányától és Imre vőjétől kaptam) – kapituláltam. A palack címkéjére ez van írva: „Ezt a palackot Tatay Sándor emlékére töltöttük meg. Utolsó dolgos évében saját kezűleg művelte azokat az Olaszrizling tőkéket, melyek e nemes nedűt adták számunkra. Emlékének adózva töltöttük palackba, hogy megőrizzük az utókor és barátai számára munkájának gyümölcsét és a műveiben sokszor idézett „Koporsó-hegy” kincsét. 1992. novembere”.

Sosem őrzök hosszabban semmit és minden szerzeményt kibontok, így a Chablis-tól a gyulafehérvári Rózsamáliig, Kaló Imre barátom boraitól az érmelléki Bakatorig és szerémi Tarcal-hegyi furmintig mindent megkóstolok/megkóstolunk. Minden kincs elfogy – de indoklásul azt bon mot-t mondhatjuk, a nemes bor katalizátora a nemes gondolatnak.

Tatay öreg Olaszrizlingje gyönyörű régi bor, eredeti palackozás (régi palack-érlelés), vagyis „öreg bor” a javából, de az anyag ott a flaska mélyén: él! Egészen nagyszerű és iható badacsonyi nedűt kaptam, amely szerencsére (és meglepetésemre) egyáltalán nem öregedett meg, nem fáradt el, nem esett szét, nem oxidálódott és hosszú palackérlelése során is kristálytisztán őrizte az olaszrizling krémes jellegét. Mély, tiszta és originális erő bukkant elő a Balaton mellől, a még csodálatosabb Badacsony felsőbb, bazalt-régióiból, ahonnét a szőlő származik és hát a klasszikus fajtajelleg is érezhető volt a sajátos, finom krémes-vaníliás hatásokkal. Nem társalgó bor volt ez, inkább az a fajta, amelyről szubsztanciális meditációk juthatnak eszünkbe: készítőjéről, szellemről, találkozásokról, életről és halálról, de a legszerencsésebb tán, ha csupán annyit írunk, ebbe a palackba a Badacsony lelke volt bezárva.  Amelyet akkor vélünk a leginkább megérteni, ha egy ilyen mély, tiszta olajú olaszrizlinges pohárral a kézben a Szegedy-ház környéke magasából az ezerszínű és hatalmas távlatú tájba pillantunk. És eget-vizet-partot-szőlőskertet, a mozdíthatatlan és mágikus erők fenséges létezését bámuljuk.

Tatay Sándor író és lánya, Ágota (családi fotó)

De a legnagyobb öröm az mégis az, hogy nem csupán Tatay Sándor badacsonyi bora él, kereken húsz esztendő után is, bár a nagyszerű költő, Orbán Ottó, akivel hosszú évekig együtt dolgoztam a Kortárs szerkesztőségében, már nagybetegen azt írta a Tatayhoz című versében, hogy „Nézd a Badacsonyt! Köd lepi, mint az életet. / Eltűnt Tatay meggypiros orra; / jobbik fajta borát, melyet magának tartogatott, / fölitta a szürke bazalt, mint őt magát is.”. Nem, nem csupán egy saját kezűleg késztett bor áhított egyensúlyáról van itten szó – az idő a művét sem „itta föl”. Ugyanígy egyensúlyban áll műveinak irálya is; nem tűnt homályba és feledésébe, a változó esztétikai divatok fekete dobozainak legmélyére.

Ahogy olvasgatom könyveit, egyre világosabb, Tatay Sándor egész életműve kibillenthetetlen – akár az „anyag”, amelyre épült. Hogy a Ház a sziklák alatt, A Simeon ház, a Vulkán és még számos, egykor népszerű könyv szerzője: bazaltember. És most nemcsak a Tatayt íróvá érlelő Badacsonyra kell gondolnunk, amely végül is összenőtt az ő személyiségével és egyek lettek ők ketten, Tatay és a Badacsony hegye. Nem: regényei lényegében ezerféle, dús vegetációjú történet-indákból állnak össze, amelyek hálószerűen szövik be nagyobb terjedelmű munkáit, és ezekből a históriákba, pannon múltba, az emberi lélek mélyeibe nyúló sorsokból, alakokból, mint valami mozdíthatatlan talapzatból, mindenféle ásványi anyagok bukkannak fel. Mélyrétegekből fölszippantott sorsok, nehéz küzdésű és komorságú élet-anyagok; ugyanakkor ízek, zamatok, harmóniák üdítő gazdagságával és frissítő energiáival. És temperamentumával. Fogást találni bennük mégsem nehéz, noha mintha egyetlen tömbből lennének faragva – kőkemény és a művet az idő és az élet tiporta-csiszolta. Tatay prózája különben sem csillogó, hisz nem volt ő formaújító, még a stiláris bravúrok nagy bajnoka sem, „csupán” pontos és csöndes és derűs író. Prózája olykor meg még puritán is, és végletekig lecsupaszított, de erős, tartalmas és kiegyensúlyozott. Akár a bazalton termett bora.

Lapozva régi könyveit (emlékszobát avattunk a hetekben a badacsonyi Szegedy Róza-házban és ott volt alkalmam nyilvánosan is meditálni életműve fölött) azon merengek, hogy e bazalton született művészet, elsősorban az övé, de persze a Berzsenyié, Weöresé, Nagy Lászlóé, vagyis a kemenesaljaiké, aztán kicsit odébb, Takáts Gyuláé és Csorba Győzőé, a maiak közül talán Bertók Lászlóé, Ágh Istváné, egyszóval a dunántúliaké, s ezt Várkonyi Nándor és Hamvas is megfigyelte, mennyire meditációs és monologikus költészet. És ez a poézis a „kozmikus erőkkel való intenzív együttélés”, a „mitikus létezés” költészete.

Tatay Sándor író és lánya, Ágota (családi fotó)

Tatay is ebbe sorba tartozik – analitikus prózát írt szelíden hömpölygő folyamokban adagolva. Absztrakciós monológiumai ellenére is éles szemű elmélkedő, aki a földön jár és szinte mindent tud az életről. Csinos enciklopédia rakható össze ezekből a tudásokból: a fanyesésről és a színpompás tél zivatarokról; aztán házépítésről, a bazaltkő rakásáról, garabonciás csatangolásokról, tenyérjóslásról és grafológiáról és szőlőfajtákról; pincéről, adóról és fejtésről, a kapanyél fogásáról, a halak járásáról, a politikáról, a teológiáról, a gazdálkodásról és tájról és városokról-falvakról (Weöres mondta róla, hogy könnyű Tataynak, mert szinte minden dunántúli városban él egy-egy nénje, vagy nénikéje). És akkor az ember belső drámájáról, családtörténetekről, ősökről és kortársakról, szerelemről és házasságról, agapéről és éroszról nem is beszéltünk, hiszen minden teremtett novella- és regényalakjának ismerte valóságos vagy vélt archéját. Ahogy az esztétika elvont tudományáról sem, hisz az elsősorban nem tudós és teoretikus írónak számon tartott Tatay, némileg meglepő módon rendíthetetlen szellemi kapcsolatban állt és mély disputát folytatott a művészet és költészet élményszerűségéről vagy a tudományos igazságok mibenlétéről azzal a Füst Milánnal, akit „a költészet öreg nagymestereként” jellemzett.

Műveiben magát az életet gyakorolta – ez a sztoikus élettudás az, amely talán sosem kopik le a regényeiről. Portrékról, alakokról és színhelyekről – lődörgéseiről, kóborlásairól, önéletrajzairól, családtörténeteiről, megfigyeléseiről. Róluk beszélni egyáltalán nem korszerűtlen aktus ma sem, hiszen ez az élettudás egyáltalán nincs kitéve semmiféle kordivatnak. Legföljebb a zabolázatlan történetek feszítenek szét előre gyártott, akadémikus formákat. Ám mindegy, mert mondatain, e bazalton éleződött-csiszolódott formációkon nem fognak elitista irályok. Olyan ő is, mint maga a Badacsony: a bazaltot nem zavarják esőzések és förgetegek, aszályok és szavannai hőguták. Fölötte áll, fittyet hányva, minden hamis kiterveltségnek és szellemi létrontásnak.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, bor, borász
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS: A bazaltember (Tatay Sándor író) bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szilvásy Dénes szerint:

    Mikor megházasodtam, nevelt lányom születésének évében (1968) készített 3 puttonyos tokaji aszút vásároltam. Gondosan eltettem, őrizgettem. Mikor a 18. születésnapján kibontottam és koccintottunk az egészségére, hasonló mondatok jutottak eszembe, csak én nem tudom olyan szépen elmondani, mint Ambrus Lajos. Minden mondatát átérzem (mert átéltem), még a “szubsztanciás meditáció” is ismerős, mert ezek az öreg borok megnyitják agyunk legmélyebb bugyrait és olyan emlékek, gondolatok jönnek felszínre, amelyekkel hétköznapjainkban már nem is törődünk.
    Váljék egészségére Ambrus Lajosnak ez a nevezetes nedű, hogy még sokáig gyönyörködhessük írásaiban!

  2. Kiss Attila szerint:

    Örömmel olvastalak, “Bazaltember”!
    Barátsággal! Kiss Attila

  3. Kérném hozzájárulását, hogy a cikket teljes terjedelmében a ház honlapjára feltehessem!
    Köszönettel:
    Békássy János

  4. Great post. My 6 year old and I make pancakes from scratch one meal every weekend. It’s a great experience. He loves the process. I love that he’s so into it, and we both really enjoy the time together. Lots of giggles, on both our parts.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.