TÖKÉLETES SÜLT KRUMPLI – Heston-féle hasábburgonya

A TÖKÉLETES SÜLT KRUMPLI ismert lelemény, s egy BBC sorozat révén, leginkább Heston Blumenthal nevéhez kötődik, azonban sokfelé elterjedt, korábbi technológiáról beszélhetünk ebben az esetben is. A tökéletes sült krumpli “tudományos” valami és persze jó is, de, ha a burgonya rendben van, és az olaj hőmérséklete is, akkor akár egy lépéssel is előállítható remek burgonya. No, de nézzük meg, hogy miképpen készíthetünk el egy tökéletes sült burgonyát Heston Blumenthal módszere szerint.

Annyira nem bonyolult, mint amilyennek elsőre látszik, és, ha van időnk így készíteni, próbáljuk ki, mert az eredmény parádés lesz.

A tökéletes sült krumpli

Mindenekelőtt szükségünk van egy kiváló burgonyafajtára. Heston a videón egy drága, “Arran Victory” nevű burgonyát használ Ezt Arran szigetén egy Donald Mackelvie nevű helyi farmer termesztette és az I. világháború végeztével, 1918-ban kapta a győzelem, “victory” nevet. Így lett belőle “Arran Victory”. Ennek a burgonyának igen magas a szárazanyagtartalma és burgonyapüréhez is nagyra becsült, ízes fajta.

A Blumenthal a videón látható, hagyományos méretűre vágja fel a burgonyát, s nyomban vízzel teli tálba is helyezi, majd, s ez egy fontos mozzanat, 5 percig csapvizet folyat rá, hogy keményítőt mosson ki belőle. A ropogós sült krumpli készítése három fő lépésből áll:

  • 1. lépés: miután a keményítőt “kimostuk”, a burgonyát enyhén sózott vízben, lassú tűzön, 10-20 percig gyöngyözve főzzük. A főzésnél ügyeljünk arra, hogy a burgonya ne főhessen szét. Ha megfőtt, rácsra helyezzük, hagyjuk száradni, majd hűtőben 30 percig hűlni hagyjuk.
  • 2. lépés: az első olajban sütés. Az olaj hőmérséklete ekkor 130°C. A burgonyát ezen a hőmérsékleten 5 percig sütjük, amikor is éppen, hogy elkezd színeződni és kellő nedvesség is maradt benne. A burgonyát ismét rácsra helyezzük és hűtjük. Az elősütött burgonya ebben a fázisban akár el is raktározható, várva, hogy készre süljön.
  • 3. lépés: a lehűtött, elősütött burgonyát 180°C hőmérsékleten készre sütjük.

A következő videó ugyancsak a tökéletesség jegyében mutatja be a sült krumpli készítését. Lényeges, hogy az áztatás és előfőzés éppúgy megmaradt, mint az előzőeknél, tehát mi is fontosnak tarthatjuk, azonban itt nincs 130°C hőmérsékleten történő elősütés, hanem egyből 185°C hőmérsékleten süti készre a hasábburgonyát.

  • Lényeges, hogy az eddig elmondottak mit sem érnek, ha nem jófajta, sütnivaló burgonyafajtát választunk magunknak. Az alapanyag itt is meghatározó lesz. A magyar fajták közül  sütésre (C-típus) a Tomensa egészen jó, ha legalább is az elméletről beszélünk, mert sajnos így valószínűleg nem találjuk meg egy szupermarketben sem. Jó a Hópehely és az Agria is. Ezek már előfordulhatnak. Burgonyapürének a B- és egyes esetekben a C-típusú burgonyák is jók lehetnek. A Desirée jól ismert és lehet belőle jót is készíteni. A Hópehely a “kettős hasznosításra” is jó példa.
  • S, hogy miféle bor illik a sült krumplihoz, azt itt találod meg.

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: nemzetközi konyha, Recept
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

TÖKÉLETES SÜLT KRUMPLI – Heston-féle hasábburgonya bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Mária Illés-Szathmári szerint:

    Húha, veszélyesen bonyolult 🙂

  2. műkedvelőszakács szerint:

    Áhh, dehogy. 🙂 Tisztítani amúgy is tisztítjuk a burgonyát, vízbe is tesszük mindenképpen tesszük, hogy meg ne barnuljon, főzni pedig hasznos, ezért érdemes is a folyamatba beiktatni, sütni pedig mindenképpen sütjük, ha már sült krumplit akarunk készíteni, s nem főttet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.