AMBRUS LAJOS: Bibo, ergo sum (Roger Scruton könyve)

EGY NAGYSZERŰ KÖNYV címe ez. Iszom, tehát vagyok – így, magyarul. Roger Scruton angol filozófus műve. Alcíme szerint: Egy filozófus borkalauza. Borfilozófiát írni nagy és régi hívás – sokan, sokféleképp próbálták. Nekünk legemlékezetesebben Hamvas könyvecskéje, A bor filozófiája szól; nekem személyesen külön is. Elmélkedéseimben és „eszmélésemben” jelentős pillanat volt a Hamvas- mű olvasása; a véletlen úgy hozta, hogy kéziratformában első kiadása előtt nemcsak olvashattam, hanem segédkezhettem is megjelenésében.

Így hát pontosan tudom, milyen hatást gyakorolt rám az addig napvilágot sosem látott kézirat, amely persze nem filozófiai munka, sokkal inkább ironikus traktátus és pazar nyelvi csillogású „borkatalógus” vagy pamflet, ahol a bor csupán hívó szó a belső szabadság kiküzdésének reményteli lehetőségeire. A munka, 1988-at írtunk, mindennél hatásosabban és mindennél nyomatékosabban terelte rá a figyelmemet arra, ami mellettem van. Amit eddig valahogy nem méltányoltam eléggé. Hogy a bor például az elmélkedéshez vezető út, hogy Hamvas nyomán (is), de komolyan kell venni a hely (géniusz) iránti elmélyülést. Ugyanakkor a szolid kényszert, hogy ismerjem meg a kőhajításra fekvő szent bazalthegyet, a Somlót, és töprengjek „délnyugat géniuszának” mibenlétéről. Mondjuk Berzsenyi költészetének eruptív, lávaömlés-szerű erejéről. Vagy: mérjem fel a még közelebbi Kissomlyót, ahol a hetyei házam vásárlásánál felajánlott pincét pár éve még riadtan utasítottam vissza, mert egy szőlőskert nyűgét és terhét megoldhatatlan feladatnak láttam. Ez a könyv mindent megváltoztatott: szőlőt vettem, méhest építettem, tudatosan igyekeztem alábukni a hely megértésében, ahogy mindez most Scruton könyvének végső summázataként is értelmezhető. Azt írja ez az angol férfiú, nagyon is poétikusan, hogy végső soron maga a boristen Bacchus „a hozzánk tartozó helyet megszépítő és szentesítő, letelepedett, erényes életmódra hív valamennyiőnket”. Ezt az otthonosságot és életmódot a szerző Franciaországban találta meg, amelyet különben szellemi hazájának tart.

Roger Scruton, Stumpf Anna és Csíki Sándor a Könyv bemutatóján (2012)

A kötetcím játékos utalás a közismert descartes-i szállóigére (egyben Monthy Pyton-idézet is) – Scruton a félreértelmezhető cím ellenére mégis elmélyült és közel sem frivol munkát írt, amelyben lépten-nyomon felbukkannak ironikus, „angol-humorú” elmecsapások.  Scruton konzervatív filozófusként több könyvvel a háta mögött mégsem filozófiai munkát írt (vagy csak amennyiben a filozófia legfontosabb feladata nála: átfogó elméletet kidolgozása arról, hogy „milyennek látszanak a dolgok számunkra, racionális lények számára”. A filozófiáról tehát e könyvben úgy beszél, mint a bor melléktermékéről (kortyonként gondolkodunk) – s inkább szenvedélyes és nagyon személyes kalauzt írt, amely mindenféle irányba csábítgatja olvasóját.

Roger Scruton a köny bemutatóján (2012)

Először is persze a bor ismeretése: a könyv végén három oldalnyi névsor olvasható azokról az ismert vagy kevésbé világhírű borokból, amelyeket megismert, bemutatott, elemzett és szuggesztív módon leírt. A névsor a-tól z-ig, az algériai bor gyűjtőfogalmától a Xerolithia nevű „finom és szerény” krétai borokig tart – közte a nagy chateauktól az újvilági vagy ázsiai kicsikig. Másodszor a borhoz való közelítéseire csábít: jelentés-értelmezéseket rögzít részletesen és szellemesen arról, hogy a borok miféle szerepet játszottak önmaga és világértelmezésében, beleértve az irodalmat és különösen a zenefilozófiai közelítéseket. Ami kíváncsiságát mindenütt felkelti és koherens világszemléletére jellemző: a lelkiismeret, a szaktudás, a becsület és a szeretet elfogadása; a „szakmában” a gyorsított borászati eljárások vagy a kizárólagos és ma divatos terroir-szemlélet és az elbutuló fogyasztói világ megvetése. Kedvenc szóösszetételei: „szőlőskert”, „megszentelt hely”, „megszentelt táj”, „szellemi haza”, „a nehéz dolgokról folytatott meditáció” – „globális sáskajárás”.  A kicsiny, nevesített, megszentelt földdarabot isteníti – azt mondja, hogy a spanyol bodega inkább üzleti vállalkozás, mintsem hely, nem szőlőskert, hanem inkább üzem. Viszont a Rhone vidéke valószínűleg Franciaország legrégibb szőlőtermő területe. „Szőlőskertjei úgy pettyezik a vidéket, mint flitter a ruhát. Ez olyan kistermelők hosszú munkájának az eredménye, akik egy-két acre-t művelnek és hosszadalmas, áldozatos munka során jöttek rá, hogyan csalogassák a talajt a gyümölcsbe és a gyümölcsöt az aromába. Ezeket a kistermelőket nemzeti hősöknek tekintették, akik többet tettek országuk hírnevéért, mint bármelyik futballcsapat.”

Roger Scruton könyvének bemutatóján Vida Krisztinával, a Callas étteremben

Könyvének tán e franciaországi fejezete a legérdekesebb (Le tour de France) – pedig ettől tarthattunk a legjobban. Ennek kézenfekvő magyari okai vannak: idegen borvidékeket, tájakat mutat be idegen borokon keresztül. És mi épp e bor-kérdésben állnánk a legrosszabbul; „kelet-közép európai” polgárokként vajmi kevés francia palackhoz jutottunk hozzá; ráadásul ’89 előtt nemcsak a francia bor volt számunkra elérhetetlen ajándék, de még saját borainknak sem volt kultusza és amihez hozzáférhettünk, java részt színvonal alatt állott. Arról nem is beszélve, hogy Scruton, mint cambridge-i diák a hatvanas években nagyszerű italokat elemezhetett és egy legendás, 1945-ös Chateau Trotanoy „változtatta meg életét”, hogy Rilke imperatívuszát idézzük, később meg bejárta-belakta különösen Franciaországot, de mindenfelé járt; nos, akkor mi szinkronban sem álltunk nemhogy az európai, de saját borkultúránk lehetőségeivel sem. Utazgatni meg csak úgy, nem is lehetett.

Roger Scruton dedikálja "Iszom, tehát vagyok" c. könyvét

Ám Scruton könyvének nagy érdeme, hogy úgy képes beszélni seregnyi, magyar olvasó előtt ismeretlen borról és bor-tájról, különösen a francia vidékről, ezekről a megszentelt helyekről, hogy egyáltalán nem baj az, ha nem kóstoltuk ( legfeljebb Scruton javaslait megfogadva ellenőrizhetjük hitelességét). Különben is az utazás Scruton könyvében, mint minden jó könyvben lényegében spirituális ajándék – „a poharamon át látogatok el a macskaköves, fehérre meszelt falvakba és bodegákba, amelyek meredek lejtők tetején trónolnak, s szűk peremsávjaikról terrakotta szoknyaként omlik alá a nap égette, sovány, kavicsos, agyagos talaj” – írja épp Spanyolországról, amelyet „rossz robogójával” felkeresett ugyan, de pár nap után, mivel nem talált semmi említésre méltó helyet, visszafordult. És különben is, a francia-fejezetet is azzal zárja, nem biztos, hogy mindig, mindenütt jelen kell lennünk, hisz ma a „képrombolók istentelen, varázsától megfosztott Franciaországa, és a pays réel csak a pohárban lelhető fel”.

S hogy mi lelhető fel még egy pohárban? Egészében a régi tudás (például a metafizikai magánnyal szemben), az „iszom, tehát vagyok” bölcsessége (ha valaki félreértené, Scruton fejezetet szentel a részegeskedés ellen). És még Hamvas is bekerül a műbe, ha csupán egy szócikk erejéig is. Azt írja  a hősnek kijáró szavak kíséretében, hogy amint megtudta, nem ő az első filozófus, aki könyvet írt a bor filozófiájáról, hanem éppen Hamvas, egy erőteljes 2000-es szekszárdi Cabernet Franc-nal öblítette le szomorúságát.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, bor, borász, Könyv
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.