AMBRUS LAJOS: A kertészgazda

MI, AKIK AZ ISTEN KEDVEZŐ, ingyen kegyelméből azt  az országot bírjuk, amelynek talaja – kevés kivétellel – Európa minden más országánál kedvezőbb gyümölcstermelésre, ahol a nap kalóriája a tokaji furmintot, a legízesebb őszi baraczkot, a mandulát, szelíd gesztenyét, s minden az égövnek megfelelő fajtából ízre, színre legpáratlanabb gyümölcsöt érleli meg, ahelyett, hogy Európa gyümölcskamráját produkálnók, még importra szorulunk! Ha semmi egyéb, de a kultúra ostorcsapásai kényszeríthetnének e téren az erőfeszítésre.”

Ezeket a felháborodott mondatokat egy Kossuth János nevű (nomen est omen) zempléni ügyvéd írta 1910-ben. A százéves szöveg viszont ifjonti energiákkal aktuális: erőfeszítések és ostorcsapások vannak itten beígérve és mindezeket szerinte leginkább a kultúra terén kéne elvégezni. S aztán, ó, globális kereskedés, kontrasztokba csúszik itt a világpiac és a honi napfény íze: a „magyar gyümölcs”, alma, szőlő és bor és általános „visszafejlődése”. Lehetőségek örök alulmúlása. 1910-ben.

Szekfű Gyula (1883-1955)

Szekfű Gyula egy egész könyvet szentel e kérdéskörnek A magyar bortermelő lelki alkata című szellemtörténeti dolgozatában – 1922-ben. Az akkori századforduló bortermelőjének lelki alkatát rajzolja meg és járja körül, aki sok egyéb nyavalya mellet, amelyet már Széchenyi is bírál, szalmaláng, gyűlölködés, lelki restség stb.; szóval azét a lélekét, aki a társulás, az összefogás eszméjét nem hajlandó megérteni. Ezt a bortermelőt a legendás ősmagyar lovashoz hasonlítja lelki „kvintesszenciájának” metaforájával – a végtelen pusztában, testvértelenül, egyedül magára hagyatva bolyongó lovas képében, aki csak vakszerencséjében bízhat. A fortuna, bár századok óta megcsalta, mégis bízik benne, mivel kényelmes illúziói nélkül nem szeret és nem is akar élni, és egyáltalán nincs tehetsége a lelki nyugalmát veszélyeztető „ravaszul nyerészkedő termeléshez”, a kalmárkodáshoz és más hasonló egybekehez. Végül Szekfű rákérdez: „Az ősmagyar lovas igénytelen, vagyontalan, szegény – volt és vajjon, kérdezzük, marad is?” A kérdés reinkarnációja a régi Fóti dal borongós kedélyű énekesének újabbkori átköltésére,  amely szintén a bor és piac örök dallamú magyar jajongásáról beszél: Bort megiszsza magyar ember jól teszi; / Tőle senki e jogát el nem veszi./ Termesztett is eddig bort a maga gusztusára / Meg is itta! – nem vihette a világ piaczára.

Magyar bor és a piac – ezt veti föl egyik kedvenc régi lapszerkesztőm számos kezdeménye mellet a Kertészgazda s a nép kertésze című lapjának hasábjain is, még a kiegyezés évében. 1867 nagy év volt – nagy év, nagy reménységek.

A lapszerkesztő Girókuti Ferenc úr, ekkor már több bukáson esett át (és jó párnak áll még előtte) – még közvetlen ismerői is úgy emlegették, hogy munkálkodását csak a honi szakmai elit honorálja, a szélesebb publikum kevésbé. Volt egy hat füzetből álló műve, Magyarország gyümölcsészete színezett rajzokban (1863) – 18 színes képpel, de ez a vállalat bármily életrevaló is volt, nem tudott nagyobb hatást kelteni s ma már szinte a teljesen elfeledett ritka munkák közé tartozik. Éppúgy, mint a Falusi gazda című lapja, amely kontúrrajzokban mutatta be a gyümölcsfajokat; aztán a Kerti gazdaság, a Kertész Gazda, a Magyar Kertész, és a Nép kertésze, a Kertészetünk. És így tovább.

Almák

Miféle kultúra ez így? És ez még nem a „termelő-termelés-kereskedés-piac” Szekfű-emlegette kapitalista rendszer problematikája, hanem az irodalomé. A tudományos és népszerűsítő szakirodalomé, amely ma is gyerekcipőben járna Girókutiék nélkül s amelyet olvasni ma is lebilincselő élmény. (Saját korukban, mint mondom, Girókuti és mások lapjai sorra-rendre megbuktak.) Elő is halászom a Kertészgazda s a nép kertésze 1867-es beszámolóját a régi magyar borokról – még a filoxéra előtti boldog békeidőkből. Borkóstolás az országos magyar gazdasági egyesület budai mintapinczéjében a címe, Kodolányi Antal tollából. („Júl. hó 19-én több szakértő borász társaságában alkalmam lévén a budai mintapinczében található különszűrt borfajokat egyenként megízlelni, mint igen érdekes dolgot, nem mulaszthatom el, annak eredményét e lapok t. olvasói előtt is elmondani. Ízlelés alá jöttek mindenekelőtt 1866-ki termésű következő borfajok.)

És valóban egy ma már alig-alig értelmezhető bemutató következik – tarka, színes revü régvolt, álombeli tájról, illatfelhők mozgásáról, íz-orgiáról, ismeretlen zamatokról és persze arról a hiányról, amelyet egy csábítóan utópikus álom utáni ébredéskor érez az ember. „Alanttermő (bihari faj) ott jól terem, Budán keveset ad. Jeles anyag, kellemes ízű, de zamatja még nem fejlett ki. Bakar. Sok zamat, nagy erő, kellemes íz jellemzik. Az elsoroltak közül legtöbb testtel ez bír és legerősebb is. (Bakar: Bakator – Érmellék fajtája; Ady Endre egy szilágysági lakodalomban tízéves gyermekként ebből a borból fogyasztott először a kelleténél többet.) Bálint (Kleinweiss) kissé fanyar, mi tartósságot ígér. Zamatja finom, s erő is sok van benne. Ezerjó. Valóságos aszu, mely minőségére a furminttal vetekedik. Korán, a gohérral egyszerre érik, jól terem, de esős időben igen rothad a szőlője. Ezt egy újonnan fölfedezett nagyságnak lehet mondani.”

És így tovább, a bemutató sor a Mézes fehéren, a Rakszőlőn, a Sárfehéren, Szemendriaiig, Tódorig és a Tihanyi góhérig tart. Majd jöhetnek a vörösek: „Török kadarka, a burgundihoz hasonló színű és ízű bor, s jeles anyag. Egyike a legjobb vörösbort adó fajoknak. Kék góhér, szép zamattal bíró s erős, de hígabb bor. Nagyburgundi, kitűnő simaságú, kellemes ízű bor, a vörösök között első helyre ezt lehet tenni. Oportó, méltó társa a burgundinak minden tekintetben.” És jön még a már Pesten, Girókuti Magyar utcai lakásán tartott érmelléki borok kóstolója – itt kiemelkedik a mezőnyből egy 1866-os érmelléki aszubor, amely „Gyönyörű aranyszínével és tisztaságával messze haladt előre, szesztartalma igen nagy, zamatja kitűnő, aszus édessége nevezetes, a legnemesebb pecsenyebort várhatunk belőle.” De hol van ma már a Bakator, amiből készült – s hol az érmelléki aszú?

A szintén jó kertészgazda és a régi kortárs borász, Kemény István báró Csombordról,  ugyancsak végigízlelte e kóstoló során a hazai és partiumi anyagot s „mind minőség, mind kezelés tekintetéből” igen jóknak, az aszút pedig „épen kitűnőbbnek” találta. Kemény báró ekkor (még egyszer húzzuk alá, 1867-ben vagyunk) tett egy igen aktuális kijelentést – ó kertészgazda urak! És ó, honi napfény íze, ó, száraz furmintok és szelíd gesztenyék és izgató mandulafácskák és politikusok, kissé tekervényes ugyan a stíl, de annál forróbb a mondandó, amelyet akár én is írhattam volna. Így szól a mondat: „Felébred keblemben azon ohajtás, vajha számos teendői között lelkes hazafi kormányunk mentől előbb, a vámok és a közlekedési eszközökre irányzott figyelme által honunk jeles borainak rögvest piaczot nyithatna”.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS: A kertészgazda bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. dr. Sonnevend Imre szerint:

    Napokkal ezelőtt, még a fagyokat megelőzően , a vilonyai régi szőlőhegy (Szemmihályi-hegy) Fényes Elek által alaposan feldicsért, de ma már parlagon heverő parcellái és beomlott “bótpincéi” között keresgélve nekem is a rég letűnt szőlőfajták, az itt művelt régi “tükék”, az őket ápoló régi szölősgazdák jutottak eszembe, miközben az elvadult szilvafák és beszűrődött cserszömörce bokrok között feltűntek a gyepben egy élénken tengerkék, csillag alakú virág, a dolomitos gyepek védett növénye, a Vinca herbacea (pusztai=etelközi meténg) másodvirágzott, december eleji példányai, melyekből gondolatban most leszakítok egy szálat és Ambrus Lajos tekéntetes úr hajtókájára tűzöm, köszönetképp ezért a szép írásért!

    Szeplőtelen fogantatás ünnepén, 2012. dec. 8-án,

    Sonnevend Imre Veszprémbül

  2. Kuthi Csaba szerint:

    Szép írás, veretes szöveg, lélekkel teli. Minél többet, minél gyakrabban! Hátha megérinti azokat, akiknek tenniök kéne és tehetnének is, de eddig csak a restség, vagy a nemtörődömség uralkodott rajtuk.
    Gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.