UTOLSÓ KÍVÁNSÁG – a halálsor ételei

A HALÁLSOR ételeinek emlegetése sötét kérdéseket vet fel. Vajon mit ennél, ha tudnád, hogy ez lesz az utolsó napod a Földön? Az utolsó étkezésed. Homárt, vagy sült krumplit? Csupán egy fej zöld salátát? Egy pohár hideg tejet? A halálsor kivégzettjei mind szembesültek ezzel a kérdéssel. A halálbüntetésről szóló első ismert írásos emlékek közel négyezer évesek és Babilon város uralkodójának, Hammurábinak a törvénygyűjteményéből származnak.

Az írás témájának helyszínén, az Egyesült Államokban, az első halálbüntetést az árulásért elítélt George Kendall kapitányon hajtották végre (Jamestown, 1608). Ez a négy évszázaddal ezelőtti kezdet aztán olyan lavinát indított útjára, melyre nem sokkal rá Sir Thomas Dale virginiai kormányzó már a szőlőlopást, a csirkék leölését és az indiánokkal való kereskedelmet is halállal büntette. A helyzet később csak még rosszabbá vált, és közállapotokat is jól jellemezve, az „igaz Isten” tagadásáért és szülők megütéséért is halál járt (New York Colony, 1685).

A halálbüntetéssel szemben feltámadó kifogások az alapító atyákig nyúlnak vissza, amikor is Thomas Jefferson megpróbálta Virginia állam büntetési gyakorlatát megváltoztatni. A törvényjavaslat egy szavazattal, de vereséget szenvedett. A kezdeményezés mégsem maradt eredménytelen és Pennsylvania a 18. század végétől (1794) már csak a gyilkosságra szabott ki halált, ami a korábbi gyakorlathoz képest jelentős előrelépésnek tekinthető.

Kezdetben a halálbüntetést még látványos, a nép okulására szolgáló nyilvános eseménynek, afféle elrettentő előadásnak szánták, amit aztán elsőként Pennsylvania rejtett el a kíváncsi közönség szemei elől (1834). Két esztendővel később Michigan állam lett az első, ahol ugyan az árulás kivételével, de mégis törölték a halálbüntetést, amely azonban napjainkban is az USA harminchét államában maradt érvényben.

A halálsor (death row) bejárata

Ilyen Texas is, ahol az alig több mint hatezer lakosú West Livingston városka Allan B. Polunsky-ról elnevezett börtönének tizenkettes épületében 60 négyzetlábnyi (5,6 négyzetméter) területű cellákba zárva fehér ruhába öltöztetett, hátukon a halálsorra (death row) utaló nagy fekete betűkkel (DR) férfi halálraítéltek várják az utolsó napot. Nem dolgozhatnak és elfoglaltságuk sincs más, csupán egy – várni, hogy mikor szállítják át Huntsville-be, ahol a halálkamra áll.

Az utolsó étkezés

A halálraítéltek utolsó étkezésének rítusa, az „utolsó vacsora” az egész világon jól ismert motívum. Az ókori görög, római, kínai világban éppoly mélyen élt, mint az azték birodalomban, ahol a későbbi emberáldozatokat már hónapokkal a halál előtt különleges ételekkel táplálták, mintha csak kannibál isteneknek szánták volna őket eledelül. Az utolsó étkezés mindenütt spirituális tartalmakkal, sötét babonákkal is telítődött. A halálraítélt az étel elfogadásával mintegy bűnbocsánatban részesíti bíráit, kivégzőit, amellyel némi biztosítékot is nyújt arra is, hogy nem tér vissza kísérteni. Ez a babonás elővigyázatosság társadalmak és korok szerint változó mértékű, ám nyomaiban még napjainkban is élő maradt.

  • A halál helyes és méltóságteljes megélése lényegében megoldhatatlan kihívás. Tudata nyomasztó árnyékként vetül gondolatainkra. Az elmúlás a végletesen egyedül maradottak magányos aktusa, ahogy az utolsó étkezés ételeink elfogyasztása is az.

A halálsor séfje

A texasi halálsorok (kettő is akad belőle, egy a nőknek, egy a férfiaknak) legismertebb szakácsa Brian D. Price. Ex-felesége bántalmazásáért és sógora elrablásáért tizenöt évre ítéltek. 1989-ben került a texasi Huntsville-be, az 1849-ben épített, vörös tégláiról „Walls Unit” gúnynéven ismert börtönbe. A hajdani basszusgitáros és fotós a kilencvenes évek elejétől kezdődően tizenegy hosszú esztendőn át kivégzettek százainak készítette el az utolsó ételét. Price szerencséjét végül éppen korábbi balszerencséje alapozta meg. Szabadulása után, egyedi tapasztalatait morbid elnevezésű ételekkel tarkított szakácskönyvben összegezte, amivel anyagi jólétre és még egy szerető feleségre is szert tett.

Brian D. Price

Brian D. Price börtönmunkája felelősséggel járt és szakmai odaadást kívánt. A kivégzés napján korán kelt. Az ételnek hajnali háromnegyed négyre kellett elkészülnie. Tudta a dolgát. Miután elkészült, az ételt tálcára rakta, papírral takarta le. A „speciális étkezést”, ahogy az utolsó ételt hivatalos eufemizmussal nevezték, a vörös falak ablakaiból leskelődő tekintetek nem láthatták. A kivégzés hajnalán így védték a gyilkosok személyiségi jogait.

Walls Unit (Huntsville, Texas, USA)

Piszkosfehér papírral letakart tálcájával kezében, Brian D. Price átvágott az üres börtönudvaron. Az épület észak-keleti sarka felé tartott. Ott állt a halálkamra. Hajnali négy óra volt, mikor az ételt az elítéltnek felszolgálta. Nagyjából két óra múlva, hat órakor, a leszíjazott elítélt karjába halálos mérget tartalmazó injekciót szúrtak. Nem sokkal rá, lesötétített ablakú, fekete furgon vitte el a testet – gyomrában az utolsó étkezés alig emésztett maradványaival. (Folytatása itt található.)

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Amerikai konyha, Gasztronómia történet
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

UTOLSÓ KÍVÁNSÁG – a halálsor ételei bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Mackóúr szerint:

    Köszönjük az élménybeszámolót! Azért nem kellett volna… a mi kedvünkért? 😉

  2. zoltán szerint:

    Kétségtelenül nem szokványos írás, de szokás szerint igényes és érdekes. Kíváncsi vagyok a folytatásra is.

  3. Szilvásy Dénes szerint:

    Érdekes, nagyon jó (élethű) írás, mintha te is ott sorakoztál volna – csak elhalasztódott 😀

  4. Eszter szerint:

    Érdekes írás. Ez is része a világ történéseinek, még ha, meg is borzongat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.