LIBA és LIBAMÁJ – a libahizlalás és a hízott máj

A HÍZOTT LIBAMÁJ a klasszikus francia konyha kultikus alapanyaga, a luxus szimbóluma, melyet egy sorban emlegetnek a krémes beluga kaviárral, az illatos Alba madonna szarvasgombával, a Colville öbölben gyűjtött osztrigával. A lúd háziasítása, mint azt már Charles Darwin a háziállatokról értekezve megjegyezte, a messzi múltban történt, s mindjárt két lúdfajból is. A kínai hattyúlúd Kelet-Ázsiában, a nyári lúd pedig Európában, Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában lett az ember egyik elsőként háziasított madara.

A lúdhizlalás kezdetei

A tömés legelső nyomaira az háziasítás egyik központjában, Egyiptomban bukkanhatunk, ahol ötezer esztendővel ezelőtt már több madárfajt, darvakat, gyöngytyúkot és ludat is hizlaltak. Erre a célra egy nagytestű libát használtak, amint azt a Kairótól 20 kilométerre, délre fekvő Szakkarában, az ókori Egyiptom fővárosának, Memphisznek a temetőjében feltárt képek is mutatják. Az itteni Holtak városában, Mereruka magas rangú hivatalnok sírjában látható festményen a szolgák nyakuknál fogva tartott libákat tömnek vizes gabonával.

Libát tömő egyiptomiak

A libahizlalás gyakorlatát a görögök is átvették. Ennek legelső írásos emléke i.e. 700 körül keletkezhetett, amikor egy Homérosz nevű görög férfiúnak tulajdonítva az Odüsszeia következő sorai születtek: “Húsz ludam él házamban, a búzát itt eszik egyre,/ vízbekeverten; örül, ha tekintek rájuk, a szívem” A libával megjelentek a libahizlalók is. Róluk Cratinus, az időszámításunk előtti 5. században élt athéni vígjátékszerző, Arisztofanész kortársa emlékezett meg először.

Bár sokfelé hizlaltak, az egyiptomi minőség legendás maradt. Ennek ízét a római légiók katonái is megtapasztalták, és a gazdag rómaiak is igen kedvelték. A máj nevét hamarosan a fügével összekapcsolva emlegették. Amerika felfedezése előtt, a legelésző libát még nem kukoricával, hanem egyéb energia gazdag takarmánnyal tömték. Ezen takarmányok legnevezetesebbike a tej, liszt és méz keverékéből készített galuska és legfőképpen, az érett, vagy szárított füge volt, amivel már az alexandriai hellének is etették asztalra szánt lúdjaikat.

Érett fügék

Mivel a ludakat fügével (ficus) tömték, ezért az így hizlalt májnak a fügével tömött máj, „jecur ficatum” nevet adták. A kifejezésből a „jecur” (máj) szó idővel kikopott és maradt a májat már egyedül jelölő „ficatum”. Számos közbenső alakon át, de végül ebből alakult ki a francia nyelv ma is használatos „foie” (máj) szava. Az ókori libák tömésére használt füge emléke így él tovább a francia (spanyol, olasz, katalán, portugál, román) nyelv „máj” jelentésű szavában.

A Római Birodalom bukása (476) után az éltében, s holtában is megbecsült madár szó szerint, és átvitt értelemben is, a paraszti konyha szerves része maradt.  A középkor után a töméshez kapcsolódóan több újítás is megjelent, melyek közül a tömőtölcsér és a kukorica a legjelentősebbek. A vallás hatására példa, hogy a libatömés sokfelé, így Lengyelországban, Elzászban, Franciaország délnyugati területein és hazánkban is, a libazsírt használó zsidóság révén maradt fenn.

A libamájtermelésben az áttörés a 18. század közepe táján, Franciaországában kezdődött. A hízott libamáj felívelő népszerűségét Béarn, Alsace (Elsaß), Périgord nevével fémjelezett ínyenc receptek sora igazolja. A libatömés hazánkban is terjedt és a 19. század végére a Tokaji aszú mellett a töméssel előállított hízott libamáj lett az egyetlen magyar termék, melyet a nyomtatott francia gasztronómiai térképek is rendszerint feltüntettek.

Lúdhizlalás Magyarországon

A 11-12. században a Balkánról érkezett parlagi libát tartották elterjedten, s bár a lúdhizlalás hazai kezdeteiről alig tudunk valamit, bizonyosnak látszik, hogy kukorica és füge híján, leginkább árpadarával és galuskával etették a hizlalásra fogott libákat. A hizlalásra utaló egyik legkorábbi bizonyíték egy 17. századi forrásban található. Ebben egy „lúd hizlaló ólacska” kerül említésre a székelyföldi Siménfalván, ahol a lúdtartás a zsidó étkezési szokásokat és kóser konyhakultúrát átvevő udvarhelyszéki „davidista avagy szombatos” egyházhoz kötődhetett.

Siménfalva

A libatartásban valódi áttörést a kukorica vetésterületének 18. század második felétől kezdődő terjedése jelentett. A kiviteli célú libahizlalás meghatározó területein, az Alföld középső és déli részein a hizlalás szeptembertől karácsonyig tartott és a legtöbb helyen éppen a kukoricatöréshez kötődött. A pecsenyelibát rövidebb ideig, a májas ludat akár négy-hat hétig is tömték sózott kukoricával.

A libahizlalás kezdetben, a Nagyalföld mezővárosaiban, Hódmezővásárhelyen, Orosházán, Makón, Kiskunfélegyházán, és közvetlen környékükön volt jellemző. Száz esztendőnek is el kellett telnie ahhoz, hogy a kisebb alföldi települések is kövessék a példát, hogy aztán az első világháború utáni évekre a libatömés már tömegessé váljon. Ennek eredményeként, a tömés az említett dél-alföldi városokban a szegényparasztság megélhetésének meghatározó elemévé vált.

A hízott libamájat nem csupán Franciaország kedvelte, de Angliában is keresletnek örvendett. Az export nőtt és az igények kielégítésére az uradalmak már tömőasszonyokat is foglalkoztattak. A fölös libát a kofák vásárolták meg és vitték a városi piacra. A piaci igények kielégítését a tenyésztői munka is követte, és az őshonos parlagi ludat az Angliában és Frízföldön honos, nagytestű embdeni lúddal keresztezték.

A háziasított lúd nagyüzemi termeltetése hazánkban, s másutt is csak későn, az 1960-as években kezdődött. A hazai tenyésztésbe ekkor (1963) vonták be a ma létező májhasznú lúd-hibridek kialakításában meghatározó szerepet játszó francia szürke landeszi ludat is.

A jó libamáj titka

A háziasított libának az őseitől, a költöző nyári lúdtól megőrzött sajátossága, hogy képes a szervezetét zsírtartalékokkal feltölteni. Ennek megfelelően, a hízott libamáj előállításának alapja, hogy az egyébként is falánk vízi szárnyas szervezetébe néhány hét alatt olyan mennyiségű szénhidrát jusson, mely az energia elraktározását a máj zsírosodásával is szolgálja. A magas (65%) szénhidráttartalmú kukoricadara különösen alkalmas a szénhidrátokból kiinduló zsírszintézishez, melynek eredményeként, főként a trigliceridek májban történő felhalmozódásával, kialakul a hízott libamáj.

Hízott libamáj abálása libazsírban, csillagánizzsal, fokhagymával ízesítve

Az így kialakult máj lágy, törékeny és könnyen reped. Míg a tömege objektív paraméter, a minősége már jóval inkább szubjektív. Az osztályozásnál hízott libamáj (foie gras d’oie) minősítést kizárólag a min. 400g tömeget elérő máj kaphat. Míg a franciák a 600-800 grammos májat szeretik, más országok az ennél nagyobbat kedvelik. Érdemes azonban tudni, hogy a nagy tömegű, különösen a 800g feletti máj zsírmegtartó képessége már erősen romlik, ezért a sütési vesztesége is nagyobb lesz. Ezzel is összefüggésben, a legjobb libamájak zsírtartalma nem nagyobb, mint 50%. Kutatási eredmény az is, hogy a kukoricadarával tömött liba májának zsírvesztése kisebb, mint a szemes kukoricával tömött libáé, ezért – ha tehetjük – inkább csak attól vásároljunk májat, aki a libáit darával tömi.

Csíki Sándor♣

Videók, velem:

Egyéb libás ételeimről az alábbi a helyeken olvashatsz (kattints rá!):

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Francia konyha, magyar konyha, zsidó konyha
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

LIBA és LIBAMÁJ – a libahizlalás és a hízott máj bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Papp Sanyi szerint:

    Értem. Köszönöm válaszát!

  2. Culinaricum szerint:

    Jó írás! Különösen tetszik, hogy saját ételfotók, saját tapasztalatok vannak benne!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.