JAPÁN HAL – bontás, filézés, készítés mesterfokon

A JAPÁN gasztronómia kifinomultsága, mesteri kézművessége képes csodákat produkálni, így aztán nem véletlen, hogy a legjobb japán hagyományok követői példát mutatnak a gasztronómia csúcsán lévő fine-dining éttermeknek. (Zárójelben azért érdemes azt is megjegyezni, hogy Japán mindeközben az egyik legnagyobb zacskós, instant élelmiszert fogyasztó nemzet.)

Aligha hiszem, hogy a közeljövőben hazánkban bárki is étlapjára vesz egy hasonlóan elkészített halat, ám példának mégis nagyszerű lehet. A séf mozdulatai az alapanyag iránti olyan mérvű tiszteletet és szeretetet mutatnak, amilyet még soha nem láttam. Érdemes az időt rászánni. Csak kicsit hasonlít a sült heck világára.

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Japán konyha
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

JAPÁN HAL – bontás, filézés, készítés mesterfokon bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. duende szerint:

    ZEN(e) a szemnek. Elképesztő. 🙂

  2. Csíki Sándor szerint:

    Szellemesen igaz, bár, ha a zen mestert megkérdeznénk, hogy mi a halbontás, kétlem, hogy épkézlábúbb választ kaphatnánk., mint, hogy a “halbontás könnycsepp a arcon”, vagy bármi ilyesmi. 🙂 Persze, az igazi zen halsütés – a nyers hal.

  3. duende szerint:

    🙂 A válaszáról jutott eszembe, hogy van is egy hasonló híres zen történet. No megkeresem, jó? 🙂
    (A zen mindenben jelen van. A sült halban is, hiszen bármilyen formát felvehet. Mert a zen maga a folyamat, az abban teljesen benne levés, s nem is a végeredményért végzett cselekedet, hanem pusztán a cselekvésért végzett cselekvés. Így hát ha figyelemmel és jelenléttel mosogatunk, az is zen. Ha figyelemmel és jelenléttel főzünk, az is zen. Minden az, ha benne vagyunk és nem jár másutt az eszünk. 🙂 )

  4. duende szerint:

    Nem találtam meg a történetet sajnos. De van Hamvas Bélám.
    “A zen egyik alapja a fal-meditáció. A tanítvány a csupasz fal elé ül, és elmélyed. Az első fokozat, amit elér, a mentális pacifikáció. Mozdulatlanul a világ bármely pontjára elmehetne, és mindent megismerhetne. Beléphetne az istenek közé, elmehetne a túlvilágra. De nem áll meg sehol. Mikor ezeket a lehetőségeket kimerítette, a valósághatárt eléri. Most szemben áll az ürességgel. Meg kell tudnia, hogy az üresség is üres. A nem-létező is üres. De ha itt megállna, elveszett. Még tovább kell menni. Egészen addig, amíg eljut a városba és a piacra és a családba és a hétköznapba, és teát kell innia, és rizst kell ennie. Csak most éri el azt, hogy az ég tetejétől a föld és a túlvilág mélyéig nincsen semmi, amit a fal előle eltakarhatna. Évam dzsánato Évam passzato – íme, ez az, mit tudok, és ez az, amit látok.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.